Soros úr, most nagyon megharagudtam!

2023. augusztus 16. 17:57

Ezt a rakás bűnözőt a nyakunkra szabadította, most meg elegánsan távozik? Ez nem úriemberhez méltó magatartás.

2023. augusztus 16. 17:57
Juszt László
Juszt László
Facebook

„Soha nem voltam semmilyen kapcsolatban Soros Györggyel. Soha egyetlen fillért nem kértem és nem is kaptam sem tőle, sem a szervezetétől. De ezért soha nem haragudtam rá. Most viszont visszavonhatatlanul megorroltam. A cserbenhagyás – lássuk be – nem csak a közlekedésben bűn.

Ezt is ajánljuk a témában

Mert mi is történt? 

Alig akad olyan régi Fidesz-vezető, aki ne kapott volna milliókat tőle. 

Először is attól van ma Fidesz, hogy pénzelte a Rajk- és a Bibó kollégiumokat – mai értéken úgy 240 millióval. Mint tudjuk, innen nőtt ki a Fidesz.

Ne feledjem, amikor a Fidesz még nem párt volt szintén a kifizetési listán volt – mai értéken – 130 millióval.

Orbán ’88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt 10 ezer forintos havi ösztöndíjjal. A HVG-nek nyilatkozva mondta: «az alapítványtól még 5-10 ezret kapok a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. A két összeg mai áron 350.000. Ehhez jött “89-ben egy ösztöndíj Oxfordba.

Deutsch is Sorosnak köszönheti az amerikai egyetemi ösztöndíjat, a University of Tennessee-n.

Kövér László Soros pénzből kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat. (Sokra mentünk vele.)

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult Soros pénzén.

Schmidt Mária mai értéken több mint 30 milliót kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is Soros fizette.

Kósa Soros pénzén vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen.

Áder János sem maradhatott ki a sorból. Nem véletlenül írta később alá a CEU-t elüldöző törvényt.

Habony Árpád akkori hétmillióért járt papírrestaurátor-képzésre. (HVG gyűjtés)

Szóval visszatérve az írás elejére:

Soros úr, most nagyon megharagudtam! Ezt a rakás bűnözőt a nyakunkra szabadította, most meg elegánsan távozik? Ez nem úriemberhez méltó magatartás.”

Nyitókép: GEORG HOCHMUTH / APA / AFP

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2023. augusztus 24. 14:38
Erőlködhetsz, juszt is szar!
julius68-2
2023. augusztus 21. 16:32
EZ az ódon kommunista, mindenáron szerepelni akar, pedig már a72. évét tapossa és senki nem kíváncsi rá.
Advocate
2023. augusztus 17. 11:11
Juszt elvtárs megnyugodhat! Juszt se fog semmi változni, csak Soros 2.0 verzio taktikát váltott. Inkább teljesen az árnyékban maradnak, mert a nevük hallatán már egy jobb érzésű ember gyomra felfordul. Jobb lesz onnan osztani a pénzt és nem pedig látható, Urambocsá lenyomozható csatornákon!
csendbiztos-2
2023. augusztus 17. 10:10
Te bűnözőzöl.Ha jól tudom téged jogerősen elítéltek.Lehet,hogy a fideszt annó a Soros pénzelte,de téged meg a családodat,közvetlen módon a Szovjetúnió pénzelt,mint kollaboráns hazaáruló disznókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!