Kovács Zoltán: Nem pusztán Izrael-ellenességről, hanem antiszemitizmusról van szó

2023. október 13. 20:37

„A muzulmán bevándorlókkal nem vallási szempontból van baj, hanem kulturális értelemben” – mondta.

2023. október 13. 20:37

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára a Mandiner Reakció podcast vendége volt.

Egy korszakváltó folyamat elején vagyunk, ennek új jelenségeit fogjuk látni Nyugat-Európában és Amerikában, az oda érkezett nagy számú muzulmán bevándorló attitűdje kapcsán” – mondta Kovács Zoltán a szerdán rögzített beszélgetésben.

Kifejtette: a legmeglepőbb dolgok zajlanak, Sidneytől New Yorkig és Manchestertől Düsseldorfig menetelnek palesztinok és arabok, éltetik a támadást, nem is áttételesen, hanem közvetlenül azt, hogy több mint ezer izraelit megöltek. A nyugat-európai politika és közvélemény pedig döbbenten és értetlenül áll, rettenetesen nehéz lesz nekik valamit kezdeni ezzel, hiszen valószínűleg javarészt már választó állampolgáraik azok az emberek – emelte ki az államtitkár.

Nem pusztán Izrael-ellenességről, hanem antiszemitizmusról van szó” 

– hangsúlyozta, megjegyezve, szerinte az Európai Parlament baloldali frakciói is szót fognak emelni a palesztinok mellett.

Jól cselekedtünk 2015-ben

Az államtitkár szerint a történtek igazolják a migráció-ellenes lépéseket. Felidézte, 2015-ben és az azt követő években kísérletet tettek annak elmagyarázására, hogy 

a muzulmán bevándorlókkal nem vallási szempontból van baj, hanem kulturális értelemben, 

és hogy milyen következményei vannak, ha egymással összeegyeztethetetlen attitűdöket képviselő embereknek kell a nyugati elme által kitalált, egybeolvadó multikulturális közegben létezni”.

Ez nyilvánvalóan nem működik, ezt pontosan tudják már azok, akik Londont és más nagyvárosokat működtetnek” – folytatta Kovács Zoltán. Úgy vélte, nem kell megvárni, hogy „ez tettekben, nem csak demonstrációkban, hanem terrortámadásokban manifesztálódjon, megjelenjen az utcákon, az emberek hétköznapjaiban”.

Az adást itt nézhetik meg:

Nyitókép: Mandiner


   

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hyazinth
2023. október 14. 01:16
Múltkor a buszmegállóban a padon ostábláztak ortodox zsidók. Volt köztük fekete meg fehér kipás is.
ProletarFC
2023. október 14. 00:10
A magyar hajléktalanoknak elemi érdeke, hogy a muzulmán migránsok áttörjék a határzárat, amikor a Keleti pályaudvar környékén dekkoltak a muszlim migránsok az volt a paradicsom a magyar hajléktalanoknak. Én pár napja találkoztam egy hajléktalan hölggyel, arra nem volt pénze, hogy reggel egy kávét megigyon, felháborító hogy ilyen patkány országban kell élnem.
nyugatiszél
2023. október 13. 23:41
Túltoljátok.
simonpali
2023. október 13. 22:32
De bszki, hadd legyen már valaki antiszemita, ha az akar lenni! Ha jól tudom, az antiszemitizmus még nincs jog ellenes cselekményként tételezve, Emellett ne állítsuk már be úgy, hogy az antiszemitizmus szükségképpen olyan vérengzéshez vezet, mint amit ezek a vadbarmok műveltek! Védeni kellett volna normálisan azt a kurva határt ugyebár, erről van szó! Nem rácsodálozni arra, hogy "Jé, dronokkal semmisítették meg a telekommunikációs eszkozeinket!" Csak hát ha az izraeli társadalomban is komoly támogatottsága alakult ki az utóbbi idoben a "No nations, no border! " mozgalomnak, akkor ne csodálkozzunk ha az egésznek ez a vége. Most persze az izraeli büdös libsik is egy emberként követelik Netanjahu távozását, mintha az bármit is megoldana.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!