Alföldi: „Vidnyánszkynak az határozza meg az életét, hogy bosszút áll a sértettsége miatt”

2023. december 06. 23:05

A színész/rendező szerint a Kádár-rendszerből már csak a „tiltott” és a „támogatott” kategória maradt meg, a „tűrt” megszűnt.

2023. december 06. 23:05

Alföldi Róbert volt a Magyar Hang Kultúrtáj című műsorának vendége, a beszélgetés apropóját az adta, hogy nemrég jelent meg a színész/rendező Csáki Judit színikritikussal közösen készített interjúkötete. Erős felütéssel kezdődött a beszélgetés, hiszen már az elején szóba került Vidnyánszky Attila szerepe, és a szakmán belüli törésvonalak. Ezzel kapcsolatban Alföldi kifejtette: intelligencia kérdése, hogy ki melyik utat választja, 

lehet az az út amit ez az úriember művel, hogy amit lehet azt elpusztít”. 

Alföldi szerint Vidnyánszkynak az határozza meg az életét, hogy „bosszút áll a sértettsége, vagy akár valós sérelmei miatt”. Arra a kérdésre válaszolva, hogy cserélne-e a Nemzeti Színház vezérigazgatójával, egyértelmű választ adott:

Nem! Mindent szembeköpnék, ami az elmúlt harminc évem. A hitelességemet és az önazonosságomat nem szeretném semmilyen módon feladni, mert ez az egyetlen erőm”

– jelentette ki Alföldi, aki a jelenkori közállapotokat a kádári diktatúrával állította párhuzamba. Úgy fogalmazott: „Nagyon egyszerű a politikai szándék: ami nem olyan amit én jónak tartok, az ne legyen. Az átkosban legalább három »t« volt, a tiltott, a tűrt támogatott. Most kettő van, a tiltott meg a támogatott. Tűrt nincs.”

„Aki nyalja a seggüket, az kap pénzt”

Szerinte azok a műhelyek, amelyek bármilyen kritikus hangot fogalmaznak meg – nem a kormánnyal, hanem az életünkkel, a társadalommal kapcsolatban –,  azok biztosan nem fognak kapni egy vasat sem. Arra a felvetésre, hogy „miért került célkeresztbe” az Átrium, Alföldi felvetette: „most azt akarod hallani, hogy miattam?”, majd hozzátette: a jobboldali sajtó „Alföldi színházaként” hivatkozik az intézményre, miközben állítása szerint neki semmi köze nincs a színház vezetéséhez és a programjához. „Szerintem minden ilyen szabad hely cseszteti a csőrüket” – fogalmazott Alföldi, hozzátéve, hogy szerinte 

aki nyalja a seggüket, az kap pénzt, aki nem, az nem kap pénzt”.

Alföldi hosszasan elemezte a jobboldali sajtó működését, kifejtve, hogy majd azt fogják róla mondani, hogy „teljesítette azt, amiért fizették”. „Ha azt mondod, hogy problémád van azzal, hogy milyen társadalomban élsz Magyarországon, az azért van, mert a Soros utalt pénzt” – fogalmazott.

„Öntelt faszok voltunk”

Egy ponton az országban lévő megosztottság kapcsán arról beszélt, hogy „öntelt faszok voltunk, akik lenéztek embereket, és ezért tartunk ott, ahol tartunk. Mi ugyanazokba a hibákba estünk bele, amiket most számon kérünk mindenen. Mert persze, menjenek a francba, most már tényleg egyre abszurdabb dolgokat csinálnak, de hagytuk, hogy megtegyék” – mondta, hozzátéve, ugyanezt látja a hatalmon lévő politikai elit és az ellenzéki politikai elit viszonyában is, de 

ma már nem hiszi, hogy szóba fognak állni a táborok egymással. 

Szerinte lényegében ma már nincs esély megszólítani a másik tábort, és elismerte: a Fidesz az emberek elérését tekintve „csodálatosan dolgozik, nagyon professzionálisan, és ha ezt az elképesztő tudást, kitartást, összeszedettséget nem a saját hatalmuk bebetonozására és a pénz ellopására használnák, akkor ez az ország egy Kánaán lenne, mert ezek nagyon okos emberek”.

Az Alföldi Róberttel készült teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2023. december 09. 08:02
nézve a büszke homokosainkat, Alföldit, Lakatos Márkot, Hodászt stb. eszembe jut Márai mondása... "Nem szeretem a homoszexuálisokat: társaságuk...kínos ellenérzéssel tölt el. Nem az ellen van kifogásom, ami számukra a nemi élet megoldási képlete, ez teljesen közömbös, hanem jellemük, lényük ellen, ami torz, beteg, harmóniátlan."
catalina11
2023. december 08. 17:50
"Alföldi győzelmét egyébként Hiller István akkori MSZP-s oktatási és kulturális miniszter jelentette be. Hozzátette, hogy hiba történt a pályázati anyagok kiküldésénél, de "ez nem befolyásolta a bizottság javaslatát." Magyarán a minisztérium nem tagadta, hogy felmerültek furcsa körülmények. A bizottság több tagja ugyanis hiányosan kapta meg Alföldi fő riválisa, az azóta (drámaian fiatalon) meghalt Balikó Tamás pályázatát. 31 oldal hiányzott belőle. A 40 oldalas pályázatból. Ez persze nem zavarta az MSZP-SZDSZ-kormányt, hogy így is Alföldi nyerjen." persze a zsidóktól hemzsegő, máskor hangosan ordítozó teljes libsikórus hallgatott...
catalina11
2023. december 08. 17:48
Senki sem tudja, honnan, kitől indult a kezdeményezés a majdnem két és fél éves börtönbüntetésre számító Stohl András megmentéséért, de nyilatkozatukban több tucat művész - köztük Haumann Péter, Kulka János, Egri Márta, Kukorelley Endre, Závada Pál, ALFÖLDI Róbert, NAGY Ervin, BODROGI Gyula, Hollósi Frigyes, Szarvas József, Molnár Piroska, Makk Károly, Gothár Péter - aláírása szerepel már." uramisten micsoda nevek.. sátántangó!
catalina11
2023. december 08. 17:46
ez az Alföldi egy fedezetlen csekk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!