Borsos áron adták bérbe a Kossuth temetési menetére néző ablakokat az élelmes tulajok

Nyitókép: Kossuth Lajos időskori portréja és a temetési menetre néző lakások hirdetései. Fotók: Fortepan/Szarvasy Mihály, Arcanum/Pesti Hírlap

A torinói száműzetésben élő Kossuth Lajos halála megrendítette az országot, ám senkit sem ért váratlanul, hiszen hetek óta súlyos betegen feküdt. A halála előtti napokban Ferenc József osztrák császár és magyar király Wekerle Sándor miniszterelnököt Bécsbe rendelte kihallgatásra, ahol a lapok szerint megerősítette, szó sem lehet állami temetésről, ha bekövetkezik a legrosszabb… Miközben Wekerle Bécsben járt, Torinóban már a halálos ágyán feküdt Kossuth Lajos. Eötvös Károly országgyűlési képviselő szinte óránként küldött táviratot Torinóból. Többek között ezt írta: 

Kossuth végül 1894. március 20-án, este 10 óra 55 perckor aludt el örökre, 11 órányi agónia után. A halála előtt nem sokkal még saját maga igazította meg a fehér hálósapkáját és megtörölte az arcát. Öt perccel az utolsó levegővétel előtt még megszorította az ágyánál álló gróf Károlyi Gábor országgyűlési képviselő kezét, majd nem vett többé levegőt. 

Másnap sok budapesti házra kikerült a fekete zászló, az állami intézményekre viszont a császár rendelkezésének megfelelően sehol. A gyászolók különösen rossz érzésekkel fogadták, hogy a felekezetek közül egyedül a katolikus egyház templomaira nem került fekete lobogó. 

Sokakat felháborított az is, hogy a Nemzeti Színház és az Operaház homlokzatáról is hiányzott a fekete zászló és az Andrássy út palotái közül soknál szintén nem tették ki a gyász jelét. A korabeli lapok beszámolói szerint az üzletek kirakataiból a tulajdonosok kivetették a rikító színű portékákat és a legtöbb helyen gyászszalagot tettek a kirakatba, Kossuth Lajos portréjával együtt. Az újságok is megírták, a Soroksári úton található 48-as honvédek menedékházában a szabadságharc elszegényedett egykori résztvevőit letaglózta Kossuth halála. „A roskatag aggastyánok a földre borultak és úgy zokogtak” – szólt a helyszíni tudósítás.

Kossuth halála után aztán a Nemzeti Színház és az Operaház ismét bekerült a hírekbe, ugyanis a színházakban, mulatókban, a gyász részeként elmaradtak az előadások. A fentebb említett két intézményben ellenben nem. És itt érdemes megjegyezni Asbóth Jenő nevét. Ő volt az, aki a baráti társaságával nem nézte tétlenül, hogy a Nemzetiben és az Operában március 22-én előadást tartanak. Előbb a Nemzeti Színházhoz mentek, ahol az előadásra igyekvőket Asbóth a következő mondattal állította meg: „Asbóth Jenő vagyok. Ön valószínűleg idegen, mert úgy látszik, nem tudja, hogy Kossuth Lajos tegnap előtt éjjel meghalt. 

A színház hallani sem akart arról, hogy elmaradjon az előadás, ezért Asbóthék megszállták a Nemzetit. Mikor az előadás elkezdődött, bent csak öt néző volt, kint viszont húszezer felháborodott ember. Az Operaháznál is félbeszakították az előadást, nem mellékesen pedig voltak, akik bedobták kövekkel a Somossy mulató ablakait, mert bentről vidám zene szól hallatszott. 

Kossuth tehát nem kapott állami temetést, és Ferenc József arról is gondoskodott, hogy az államhatalmi szervek vezetői ne legyenek ott búcsúztatáson, de még Bánffy Dezső, az országgyűlés elnöke sem ment el halaszthatatlan program miatt. Félmillió embernek nem volt halaszthatatlan programja…Sokan láttak üzletet Kossuth halálában, nem véletlen, hogy sok helyen Kossuth méretes portréit árulták, meg az elhunyt politikus mellszobrát, de olyan is akadt, aki Kossuth-kalapot dobott piacra, ráadásul háromféle szalmából (japán, angol, magyar) tömve. A koszorúkészítők is dörzsölték a tenyerüket, az egyikük a következő szöveggel hirdette magát: 

És ha már leleményesség. Sokan ugyanis borsos áron kiadták a lakásuk ablakait és erkélyeit, ahonnan remekül lehetett látni a Nemzeti Múzeumtól a Kerepesi úti temetőbe tartó menetet. Kossuth Lajostól végül félmillió ember búcsúzott a helyszínen. Ahogy az újságok írták: a nemzet halottja volt, az állam halottja viszont nem lehetett…