Neoliberalizmus és Ecuador

Meghiúsították az ecuadoriak a Nemzetközi Valutaalap megszorító terveit

2019. október 17. 21:24

Írta: Oláh Dániel
Az ecuadori kormány megállapodott vasárnap a tüntető őslakosokkal és a dolgozókkal az országot tizenkét napja béklyóban tartó belpolitikai válság rendezéséről: az egyezség értelmében a kabinet visszavonja az üzemanyagár-támogatás megszüntetéséről szóló rendeletet, a tiltakozók pedig véget vetnek a demonstrációknak. Megmutatjuk, kiknek az érdekét szolgálják a többször megbukott megszorító politikák.

Az embereket is meghallgatnák

A kormány és a tüntetők megállapodtak abban is, hogy közösen dolgoznak ki új intézkedéscsomagot a kiadások csökkentésére, a bevételek növelésére, valamint a fenntarthatatlan költségvetési hiány és az államadósság csökkentésére.

Az ecuadori kormány és a gazdasági reformintézkedések ellen tiltakozó őslakosok vezetői az ENSZ és az ecuadori püspöki kar közvetítésével ültek le tárgyalóasztalhoz helyi idő szerint vasárnap délután, és késő este ütötték nyélbe a megállapodást. 


A Valutaalap csomagot hozott, a kormány elmenekült

A latin-amerikai ország október elején sodródott mély válságba, miután a kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szorgalmazott megszorító intézkedéseket jelentett be, köztük az üzemanyagár-támogatás megszüntetését (ezzel 40 évig tartó gyakorlat szűnt meg, amely hagyományosan az ország dolgozó lakosságát támogatta). Lenín Moreno államfő október elsején írta alá az erről szóló rendeletet, és az intézkedés hatására 120 százalékkal megemelkedtek az üzemanyagárak és ez persze az élelmiszerek árában is megjelent.

Lenín Moreno (MTI/EPA)


Emiatt több ecuadori városban tüntetések és zavargások robbantak ki. Moreno szükségállapotot hirdetett az országban, éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Quitóban és a környékén, de a tüntetők dacoltak vele. Az ecuadori kormány Guayaquilbe helyezte át székhelyét a fővárosból. A zavargásokban legalább heten meghaltak, és több százan megsebesültek, a hatóságok ezernél több tüntetőt vettek őrizetbe.

Az ecuadori rendőri brutalitásról szóló felvételekhez hasonlók itthon 2006-ban, Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt készültek, a hasonlat pedig azért is megállja a helyét, mert Magyarországon is egy adósságból termelő beruházások helyett fogyasztást finanszírozó, fenntarthatatlan növekedési modell kudarca jelent meg a véres összecsapásokban. 

Alább látható az elfoglalt ecuadori nemzetgyűlés előtti tömeg.

A vasárnap kezdődött tárgyalásokon a tüntetők képviselői elutasították a kormány javaslatát, hogy sürgőséggel hozzanak létre munkacsoportot az ominózus elnöki rendelet felülvizsgálatára. Leszögezték, hogy a rendelet visszavonását, illetve a belügyi és védelmi tárca vezetőjének leváltását követelik a tüntetőkkel szembeni túlkapások miatt.

A méhek támadása

Zángano – szól a spanyol kifejezés, amelyet a dolgozó hím méhekre használnak és ez az a szleng is, ahogyan a leggazdagabbak az általuk képzetlennek tartott dolgozókat nevezik. A tüntetők azonban mozgalmat kovácsoltak a degradáló kifejezés köré, így aztán a méh lett a tüntetések szimbóluma.

A dolgozók fájlalták, hogy a kormány nem csak megszüntetné az üzemanyagár-támogatásokat, de 20 százalékkal csökkentené a közszféra béreit és a dolgozókat védő szabályokat is, a közszférában például felére csökkentené a szabadságok éves számát. A tüntetők az állami tulajdonú vállalatok, különösen az állami telekomcég, a CNT privatizációját sem szükségszerűen tartották pozitív folyamatnak.

Moreno elnök a tervet október elején jelentette be, hogy kielégítse a Valutaalap követeléseit és kiegyensúlyozza a költségvetést – bár ennek kevésbé növekedésbarát módját választotta. Mikor a tüntetésekkel szembesült, az IMF neoliberális megszorításainak átvitele érdekében még szükségállapotot is kihirdetett, az ellenzék szerint azonban célja csak az volt, hogy elkerülje neoliberális elődei, Jamil Mahuad majd Lucio Gutiérez sorsát, akik 2000-ben és 2005-ben buktak meg.

A tüntetésekhez csatlakoztak a taxisok és a szállítási szektorban dolgozók is a szakszervezeteken túl.

Őslakos tüntető. MTI/AP/Fernando Vergara


Neoliberalizmus az életszínvonal csökkentéséért

Ecuadorban a neoliberális politikák oda vezettek, hogy tíz év alatt hét elnök fordult meg az ország élén. Átmeneti megnyugvást az hozott, amikor Rafael Correa szocialista – a Washington Post szerint „gazdaságilag populista, társadalmilag konzervatív és kvázi-autoriter” – elnök került hatalomra 2007-ben, aki azt hangoztatta, hogy az ember előrébb való a tőkénél és a társadalom előrébb való a piacnál. Correa bezárta az egyik legnagyobb dél-amerikai amerikai katonai bázist is Ecuador területén, ma viszont már belgiumi menekültként figyeli az eseményeket, otthon ugyanis egy politikai ellenfél elrablásának gyanújával várnák a bíróságok, ami állítása szerint Moreno koholt története.

Amint az új elnök, Moreno a fejlesztő állami gazdasági modelltől való eltérés jeleit mutatta, a lakosság ismét közbelépett. Moreno egyébként Julian Assange-ot, a WikiLeaks oknyomozó portál alapítóját is átadta az USA-nak, hogy elnyerje a Valutaalap három éves, 4,2 milliárd dolláros gigahitelét, de politikáival közben elidegenítette azokat, akik nem a gazdasági elitbe tartoznak.

A közgazdasági PhD-fokozattal rendelkező volt elnök azt hangsúlyozta, hogy Moreno idejében 15 milliárd dollárral nőtt az államadósság, de míg korábban az adósságból infrastruktúrát építettek, ma mindez fogyasztásra megy, miközben az átlagos kamat az államadósságon 4,31-ről 5,9 százalékra nőtt – az eladósodás miatt egyre több, az ecuadori gazdaságban megtermelt jövedelmet kell a nemzetközi hitelezőknek kifizetni. Az ecuadoriak pedig valószínűleg emlékeznek a nyolcvanas-kilencvenes évekre is, amikor szintén neoliberális szellemiségű megszorításokra kényszerültek, ami elszegényedéshez, munkanélküliséghez és a lakosság 12 százalékának elvándorlásához vezetett.

Julian Assange (MTI/AP/Matt Dunham)


Moreno neoliberális reformjait az IMF azzal üdvözölte, hogy végre erősödik az ecuadori gazdaság ellenállóképessége – csak azt nem gondolták, hogy ennyire. Az ecuadori lakosság pedig talán arra nem számított, hogy ez a Lenín nem az a Lenin, sőt.

A politikai szabadság szenvedi meg a neoliberális reformokat

Amikor a világ egyik legnépszerűbb közgazdásza, Lord Robert Skidelsky a Makronómnak elismerően nyilatkozott a magyar gazdaságpolitikáról, azt is elmondta, hogy a nemzetközi befektetők miért kényszerítenek megszorításokat az eladósított országokra.

„Ez két érdeket szolgál. Ha csökkentjük a költekezést a recesszióban, akkor főleg a jóléti kiadásokat vágjuk vissza. Tehát ezzel lehet csökkenteni a jóléti kiadásokat, ami meglehetősen vonzó az üzleti közösség számára és mindenkinek, aki nem részesül épp jóléti juttatásokban. A másik érdek a kötvényeseké, akik kölcsönadtak a kormánynak, de a válságban félnek attól, hogy nem kapják vissza a pénzüket. Érdekük, hogy a kormány csökkentse a kiadásait és képes legyen törleszteni, ne menjen csődbe. Ha kölcsönzünk valakinek, látni szeretnénk a pénzünket, így van ezzel a pénzügyi világ is. Érdeke, hogy a kormánynak elsődleges költségvetési többlete legyen, ami lehetővé teszi a kamat és a tőke visszafizetését. Két érdek van: akik ki akarják szorítani az államot a gazdaságból és akik vissza akarják kapni a pénzüket. Mindkettő a megszorítások mellett fog érvelni” – magyarázta lapunknak.

Robert Skidelsky (fotó: Szalai Ádám)

„Aggasztó, hogy egyes országok, amelyek megkíséreltek demokratikussá válni, mint Grúzia vagy Ukrajna, rosszul teljesítenek, főleg azért, mert hallgatniuk kellett az IMF és a Világbank tanácsaira. A nem demokratikus Fehéroroszországnak sokkal jobban megy. Na nem azért, mert Lenin szobra Minszk főterén állva figyeli a gazdaságot, hanem mert egészen jó iparpolitikát folytatnak, ideértve egyes IT-parkokat is, amelyek gyakorlatilag magánkezdeményezések” – ezt már a fejlődés gazdaságtanát kutató Erik Reinert norvég közgazdász árulta el a Makronómnak, aki nagyon aggasztónak tartja, hogy „az olyan nem demokratikus országok, mint Kína, Fehéroroszország vagy Szingapúr, illetve Kazahsztán, ahol nemrég jártam – sokkal jobban teljesít gazdaságilag, mint a legtöbb demokrácia. Ennyit számít, ha valakinek nem kell az IMF-re és a Világbankra hallgatnia a gazdaságpolitikában. A nyugatnak fel kell ébrednie és felfognia, milyen károkat okoztak a washingtoni intézmények a nyugati értékekben, a demokráciában.” Reinerttel készült interjúnk a Makronómban, a Mandiner hetilapban olvasható.

Egyszerűen különutas magyar politika

A fentiek teszik különlegessé és különutassá a magyar gazdaságpolitika 2010 utáni válságkezelését és a Nemzetközi Valutaalap „hazaküldését”, amit követően hazánk megszorítások helyett egy új, méltányosabb teherviselést hozott létre. Ebben a mély válságot előidéző szereplők különadókat kaptak, amelyekből a magyar háztartások és családok életszínvonalát lehetett növelni. Paradox, hogy amennyire egyszerű, annyira unortodox megoldásnak számított ez, de a lapunknak nyilatkozó egyik legismertebb norvég elemző, Christian Anton Smedshaug szerint épp ez az, ami miatt Magyarország gyorsan kilábalt a válságból, miközben a görög gazdaság a Valutaalap szorításában stagnált tovább.

„Magyarország ezeket a nehéz, válságkezelő döntéseket önmaga hozta meg, viszonylag függetlenül. Megvédte a magyar dolgozókat és a magyar háztartásokat, mert erős nemzeti bankkal és saját valutával, azaz saját monetáris politikával rendelkezett. Magyarország többé-kevésbé szuverén gazdaságnak számított. De Görögország nem volt önálló, hiszen nagymértékben függött az Európai Központi Banktól és az Európai Uniótól. Görögországnak nem volt akkora szuverenitása, mint Magyarországnak, amely segített volna megoldani a hatalmas válságot” – vélekedett Smedshaug.

Christian Anton Smedshaug

Hozzátette, hogy „Magyarországnak sikerült a kapott hitelek mennyiségét leszorítani, amit így könnyebb volt visszafizetni is. Mivel Magyarország nem kért nagy segítséget, így nem adott lehetőséget és hatalmat a külföldi erőknek, hogy beleszóljanak a magyar gazdaságpolitikába. Görögországban az adósság mértéke viszont hatalmas volt, így egy „adósgyarmattá” vált, ahol a Trojka – az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap – uralkodott. Görögország a saját korábbi gazdaságpolitikájának köszönhetően elvesztette a viszonylagos politikai függetlenségét is. Ráadásul a külföldről irányított válságkezelés sikereket sem hozott. Sőt, valójában még a Nemzetközi Valutaalap is elismerte, hogy alulbecsülték a megszorítások gazdasági fejlődésre gyakorolt negatív hatásait és sokkal nagyobb kárt okoztak, mint előzőleg gondolták”.

Smedshaug arra is rámutatott: „a Valutaalap beismerte, hogy a válságkezelésük hatására a válság nem csökkent, hanem mélyült és sokkal súlyosabbá vált, mint amit a Trojka feltételezett. Persze már késő. Ez megmutatja, hogy milyen fontos a nemzeti szuverenitás és azt is, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények sem tökéletesek. Nem azt az eredményt kapták a görögök, mint amit a külföldi szakértők megígértek”.

A Makronóm ebben az elemzésben mutatta be, hogy a görögök reáljövedelmei 2008 és 2017 között 30,8 százalékot zuhantak és miközben az unióban stagnálás volt, Magyarország a hatodik a rangsorban közel 15 százalékos növekedéssel. 

Nem nyilatkozik a megszorítások atyja

Carmen Reinhardt és Kenneth Rogoff, a Harvard kutatói 2010 januárjában adták ki „Growth in a Time of Debt" című tanulmányukat, melyben bizonyítani vélték, hogy egy ország adóssága és gazdasági növekedése között negatív kapcsolat áll fenn, amely kapcsolat felerősödik a 90 százalékos adósság/GDP arányt meghaladva.

A tanulmány következtetései épp időben érkeztek és kiváló tudományos és szigorúan „objektív” igazolását adták a nemzetközi hitelezők által követelt megszorításoknak, a későbbiekben aztán egyre több közgazdásznak vált világossá, hogy a kutatás gyenge lábakon áll, sőt valójában már fekszik és tetszhalott állapotba került (meglepő módon rendre feltámad, így válik John Quiggin könyve nyomán „zombi gazdaságtanná”, azaz rég megcáfolt, de közöttünk kísértő elméletté).

Kenneth Rogoff harvardi közgazdász a Világgazdasági Fórum davosi találkozójának – stílszerűen – „pénz és befolyás” című panelbeszélgetésén.


„Az első kritikák az oksági viszonyt érték, vagyis nem biztos, hogy a magas adósságszint vezet lassú növekedéshez, meglehet, hogy a lassú növekedés sodorja adósságválságba az adott országot, mint ahogyan történt ez például Japánban az elmúlt 20 évben. Bár a közgazdászok döntő többsége egyetért az adósság és a gazdasági növekedés közötti negatív kapcsolattal, a 90 százalékos határt érintő kritikák alapjaiban kérdőjelezhetik meg az európai megszorítások politikáját” – fogalmaz a Pénzügyi Szemle Online, de súlyosabb probléma, hogy a Rogoff-féle tanulmányban az akkor még csak doktorhallgató Thomas Herndon olyan alapvető Excel-számítási hibát talált, ami talán még egy középiskolai dolgozatban is garanciát jelent a bukásra.

Rogoff válaszában megköszönte a hírnevét egy életre megtépázó figyelmességet és kijózanítnak nevezte, hogy ilyen nevetséges hiba csúszhatott a számításokba, de továbbra is kiállt álláspontja mellett, elutasítva, hogy esetleg a megszorító politikák szándékos igazolásaként trükközött az adatokkal. A minap a harvardi professzor épp Budapesten járt, de második interjúkérésünkre mozgalmas programjára hivatkozva annyit reagált, hogy látogassuk meg egy előadását.

A fentiek alapján Ecuador, vagyis a népesség nagyobbik része számára kedvező fordulatnak látszik, hogy a kormány és a tüntetők közösen próbálnak új utakat keresni a kiadások csökkentésére, a bevételek növelésére, valamint a fenntarthatatlan költségvetési hiány és az államadósság csökkentésére. Ha változtatásokra szükség is van, a „strukturális reformokat” rövid távon érdemes lehet a dolgozók megszorongatása helyett azok ösztönzésével kezdeni.

(MTI, Makronóm, címlapkép: MTI/EPA-EFE/Jose Jacome)

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés