A tabajdi föld illata

2020. február 19. 23:43

A Fejér megyei Tabajd magángazdái között forgolódtunk, hogy megtudjuk, mire jutottak a csaknem három évtizeddel ezelőtti tulajdonrendezés után. Kiderült, mind megmaradtak hivatásukban, és egyiküknek sem kellett megbánnia, hogy visszatért ősei foglalkozásához.

2020. február 19. 23:43
null
Joó István
Joó István

Pontosan kellene érteni a tabajdiakat… Két helyi gazdálkodóval sétálok a falu fölötti szántókon, annak örülnek – februárban –, hogy „jól meg van pirulva a föld”. Érdekes: a kukorica, a napraforgó vetésére előkészített talajt én egyszerűen csak feketének látom, leszámítva a hantok közé visszadolgozott szalmát, napraforgószárakat. A tabajdi magángazdák felvilágosítanak, azt értik piruláson, hogy megszűnik az esők utáni sárosság, lehet a termőföldön járni. Hát még szökellni! Mármint annak a felriasztott őzcsordának, amely csak pár pillanatra szövődik bele a tájba. Hamar takarásba kerül a lentebbi domboktól.

Mert hiszen Tabajdnak, ennek a Fejér megyei falunak a határa nemcsak itt, Bélápa-puszta környékén, hanem mindenütt dombos. Csak egyetlen vízszintes csíkot fedezek fel: a panorámát középen metsző Váli-völgy lapályát a műúttal, annak két oldalán a templomtornyos szalagfaluval és azon túl a Váli-vízzel. Utána megint összevissza felpúposodó szántók, szőlőhegyek, kisebb-nagyobb erdőfoltok.

Vége a szőlőmetszéssel telt pihenőnek

Az 1961-es születésű idősebb Zsár Ernő – ő hozott ki minket terepjáróval – mutatja a kicsit messzebb eső földjeit. Közben véletlenül belegyalogolok másik kalauzolóm, Somogyi Dezső őszibúza-vetésébe. „Nem árt az annak még ilyenkor” – hárítja el sajnálkozásomat a békés, jól megtermett ember. De mint hallom, közeledik a fejtrágyázás – az évi legelső műtrágyaszórás – ideje, amitől a most csenevész búza életre kap, bokrosodik. Ezzel a munkával szakad vége a gazdák decemberben kezdődő rövid pihenőszakának – ha nem számítjuk, hogy február közepére a szőlőt már meg kellett metszeni, hisz később nem lesz idő rá.

Igenis lehetséges, hogy egy rendszerváltozáskor elindult gazda átragassza utódjára a hivatását
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!