Most már a művészeken a sor! Jó filmek, jó regények, értékes színdarabok, csodás új zeneművek kellenek!

Impozáns látványt nyújtott az MCC Feszt esztergomi kavalkádjában az a sátrakból álló sor, amelyben a konzervatív tábor mára kiterjedt intézményrendszerének sokak körében népszerű, valamint kevésbé ismert szervezeteinek bemutatkozására nyílt lehetőség. Sőt, a javarészt alapítványi és egyesületi formában működő szervezetek mellett felsorakoztak azon állami intézmények is, amelyek ebben a közegben is meg akarják szólítani a jövő vezetői közé törekvő fiatalokat. A Magyar Nemzeti Múzeum és a részét képező Nemzeti Régészeti Intézet munkatársai is kint voltak, s elmondásuk szerint az érdeklődő fiatalok szinte megszállták a nemzet múzeumának standját. Hasonló tapasztalatokat szereztünk a Velencei-tónál megrendezett EFOTT-on is, ahol nemcsak a múzeumot és a régészetet népszerűsítettük, hanem a közelgő Magyar menyasszony című időszaki tárlatunk kapcsán a házasság intézményét is.

A közelmúltban olvastam el a Molnár Attila Károly szerkesztette, Magyar konzervatívok sikeres harminc év után című konferenciakötetet, amely szintén az intézményi építkezés eredményeiről adott számot. Miközben a Kommentár következő számába írtam a kötetről ismertetést, elgondolkodtam arról, milyen eredményeket is hozott a fenti keretrendszer látványos kiépítése, illetve hogy a csillogó hardver tartalmának tündöklése is hasonlóan sikeres-e. Nem mindegy ugyanis, hogy üres, de jól fizető keretekkel vagy azok létjogosultságát igazoló értékes tartalmakkal és valódi szellemi műhelyekkel rendelkezünk-e. Fontos, hogy a baloldal értelmezési kísérletei közepette elsősorban mi magunk alakítsuk azt a narratívát, ami a konzervatív térfoglalásról, a hagyományos értékrend érvényesítéséről szól.

Úgy látszik, a legsikeresebbek éppen a politikai stratégiaalkotást kiszolgáló, a politikai kommunikáció boszorkánykonyháját alapanyagokkal és receptekkel ellátó területen voltunk, erről győz meg bennünket az MCC látványos szárnyalása, a rangos külföldi vendégek jelenléte, a Kommentár folyóirat, valamint az utánpótlásképzésben évtizedek óta eredményes Tranzit sikere. Amikor viszont a kultúráról, az identitásképzésben és -erősítésben kimagasló szerepet jelentő művészeti területekről beszélünk, akkor az előttünk tornyosuló feladatokat látjuk csak, s

Az intézményrendszer ugyan itt is formálódik, a Magyar Művészeti Akadémia létrejötte például a sikerek közé tartozik. Ám addig, amíg az olyan nagy múltú programokra, mint a fél évszázados Tokaji Írótábor, úgy kell összekoldulni a néhány tíz milliós költségvetést, vagy forrás­hiány miatt a szemünk láttára sorvad el az áttelepült erdélyi képzőművészekből álló Mamű Társaság, vagy még mindig filléres gondokkal küzd a „székháztalanított” írószövetség, nehéz lesz átütő sikereket elérni a támadásoktól és botrányoktól hangos művészeti közegben.

Ne feledjük, a széles közönséget a sikeres műveken keresztül lehet megszólítani. Jó filmek, jó regények, értékes színdarabok, csodás új zeneművek kellenek. Ezek ugyanis egészen máshogy és más közegben hatnak, mint a politikai agytrösztök produktumai. Örülök, hogy Tucker Carlson és egy sor neokonzervatív amerikai szakértő és tanácsadó jár nálunk, ám az ő jelenlétük nem pótolja a friss és sokakat megszólító magyar művek megszületését vagy népszerűsítését.

Ezért nem elég a kultúra fontosságáról közhelyeket sorolni, s nem elegendő a politikának utánpótlást nyújtó versenyistállókat létrehozni, hanem még inkább segíteni kell az új és nagyszerű művek megszületését. Olyanokét, amelyek a mai fiataloknak az ő nyelvükön és indirekt mondják el: nagyszerű dolog magyarnak lenni.

A szerző Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

(Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner)