Egy érzés, amely mindent eltakar

„Nem tudok egyetlen egy hazáját szerető konzervatív, keresztény békemenetelőről sem Magyarországon, aki sípokkal, kereplőkkel, kövekkel fojtotta volna a szót Csurkába, Lantosba, Vonába, Morvaiba, mint ahogy tették azt korábban olyanokkal, akiket demokratikus módszerekkel választottak képviselőjüknek a magyar szavazók. (Gondolok most Budapest egykori főpolgármesterére, Demszky Gáborra, vagy éppen Gyurcsány Ferencre, az ország egykori miniszterelnökére, akit a Fidesz második embere, Kövér László, a nyilvánosság előtt egy AIDS fertőzéshez hasonlított (Magyar Hírlap. 2009. február 23.) Megemlíthettem volna egykori köztársasági elnökünket is, Göncz Árpádot, akibe szintén belefojtották a szót a hungaristák, az árpádsávosok, a liberális dögvész ellenfelei – de ez nem volna érvényes, hisz Göncz Árpádot, ahogy a mostani elnököt, Schmitt Pált sem a nép, hanem a parlamenti többség helyezte az állam élére).

Hol voltak az Orbán Viktor által személyesen kinevezett rendfenntartók, akiket egytől egyig saját pártjának padsoraiból helyezett pozícióikba a Fidesz vezére, akkor, amikor Lantos János a Corvin közben arról prédikált, hogyan fognak bosszút állni mindazokon, akik vagy zsidóként, vagy keresztyénként a liberális dögvész szellemiségét képviselik? Megszólalt-e Pintér Sándor belügyminiszter? Hol volt az Orbán egykori személyi testőre által vezetett magyar terrorelhárítás? Hol volt Orbán főügyésze, Polt Péter? Hol volt Rogán Antal, Pokorni Zoltán és a miniszterelnök többi katonája, vitéze, mindazok, akik korábban a XII. kerületben, az engedély nélkül felállított turul madár körül védőláncoskodtak? És hol volt Sólyom László, a tubesi bazsarózsa nagy védelmezője, aki éveken át egyszer sem kérte számon a Fideszen a párt sunyi lapítását a rasszizmus dögvészével szemben? Miért csak Gyurcsány Ferenc katartikus önmegsemmisítésének szükségletéről tudott prédikálni, a maga felsőbbrendű módján?”