Elkaszálta a Kúria a hajléktalanrendelet több területkijelölését

2015. január 20. 21:36

A Kúria szerint törvénysértő a fővárosi hajléktalanrendelet területkijelölése: számos közterület esetében nem derült ki, milyen védett érték miatt jelölték azt ki; továbbá felhívták a figyelmet, hogy a közterületek lehatárolásának egyértelműnek kell lennie. A Kúria az érintett területeket tartalmazó pontokat megsemmisítette.

2015. január 20. 21:36

A Kúria szerint törvénysértő a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodását jogellenesnek minősítő fővárosi közgyűlési rendelet egyik mellékletének több pontja, amelyekben a kerületi tulajdonú közterületeket sorolják fel. A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kúriai határozat szerint a törvényellenesnek minősített pontokat május 31-ével megsemmisítik. 

Az indokolásban a Kúria kifejtette: a melléklet a szabálysértési törvény felhatalmazásán alapul, ezért annak keretei között állapíthat meg szabályokat. A melléklet legtöbb pontjában azonban felfedezhetőek olyan elemek, amelyekkel az adott kerületi önkormányzat javaslata törvénysértést előidézve túllépett a szabálysértési törvényben foglalt felhatalmazáson. Az indokolás szerint számos közterület esetén nem állapítható meg, hogy milyen védett érték miatt jelölték azokat ki.

A Kúria szerint a szabályozásból minden kizárt közterületnél egyértelműen ki kell derüljön a védett közérdek mibenléte, ezért a szabálysértési törvény felhatalmazásának kereteit meghaladja az az önkormányzati rendeleti rendelkezés, amely az önkormányzat illetékességi területének egészéről, vagy annak jelentős, összefüggő területeiről kizárja a hajléktalanokat. A kizárttá tett közterület lehatárolásának mindig egyértelműnek kell lennie - tették hozzá.

A Kúria által megsemmisített tíz pontban a II., a IV., a IX., a X., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII., a XXI., és a XXII. kerület javaslatai szerepelnek, a hatályban hagyott négy pontban pedig a VI., a XI., a XVIII. és a XX. kerület által megjelölt közterületek vannak.

A Fővárosi Közgyűlés 2013. november 14-i ülésén fogadta el azt a rendeletet, amelyben kijelölték azokat a területeket, ahol szabálysértésnek minősül az életvitelszerű közterületi tartózkodás. Ennek a rendeletnek az első pontjában a főváros, a másodikban a kerületi területeket jelölték ki. A Kúria egy korábbi döntésével az 1. melléklet egy pontját már megsemmisítette, emiatt a rendeletet a közgyűlés tavaly december 3-án módosította.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2015. január 29. 12:38
Mindent lehet pervertálni. De pld a 70-es évek skandináv országai valódi "jóléti államok" voltak. Amióta egyre nagyobb a szakadék a néprétegek között, már nemigen van ilyen. És persze, ha globálisan nézzük a dolgot, a "jóléti államok" mindig többé-kevésbé, más népek rosszlétére támaszkodtak.
VakzKommondor
2015. január 24. 12:11
http://444.hu/2015/01/20/sesztak-miklos-a-met-rol-jol-van-ez-igy/ Nem baj! Csak gáz legyen! Meg a nemzet focistájának elég lóvé!!!! ÉLJEN A PÁRT!!!!!
paraklétosz
2015. január 24. 12:11
Remélem Fővárosi Közgyűlés a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodására JAVASOLT területnek fogja kijelölni a Markó utcát.
Berecskereki
2015. január 24. 12:10
Hazudsz. Az általad bemásolt szöveg - lásd http://turizmus.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_100533 - is bizonyítja a hazugságodat. A következőt idézed; Még 2010 nyarán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy szervezett akció közben hat adóhatósági dolgozónál, illetve két magánszemélynél házkutatást tartott. (nick89 2015. január 20. 22:09) Ebből pedig egyértelműen az következik, hogy a csalások 2010 előtt történtek a Gyurcsány és Bajnai kormány idején. Így ennek semmi köze a mostani NAV vezetésének. Az mno írása - http://mno.hu/ahirtvhirei/birosag-elott-az-apeh-es-bunszervezet-1099547 és http://mno.hu/belfold/nagyuzemben-folyat-a-vesztegetes-az-apeh-nal-1057744 - is azt igazolja, hogy a bűncselekmények 2010 előtt történtek. Azt írják; Az adatok szerint 2008 és 2010 között valóságos bűnszervezet működhetett a hatóság székesfehérvári kirendeltségén. Te cégvezetőként - a három majom egyikeként - vagy könyvelőként vagy érintve?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!