Szerdán az Allee Libri könyvesboltjában dedikál Gary Chapman

2017. március 28. 22:46

Dr. Gary Chapman, az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom megalkotója, a világszerte közismert szeretetnyelvek-könyvsorozat szerzője szerdán 18 órától dedikál a XI. kerületi Libri Allee könyvesboltban.

2017. március 28. 22:46

Ahogy már tudósítottunk róla, a töretlenül a New York Times Best Sellers-lista élvonalába tartozó szerző, párkapcsolati szakértő a héten Magyarországon tartózkodik. Debrecen és Pécs után a hét hátralévő részében Szegeden és Budapesten is tart előadásokat, illetve szerdán az olvasók személyesen is találkozhatnak a népszerű család- és párterapeuta íróval.

*

Dr. Gary Chapman Az 5 szeretetnyelv® című legismertebb kötete eddig 11 millió példányban kelt el csak angol nyelvterületen, és 50 különböző nyelvre fordították már le világszerte. Magyarországon 15 éve jelent meg az első könyve a Harmat Kiadó gondozásában, és mára a szerző ezidáig közel 40 kötetét adták ki magyarul, amelyek több százezer példányban keltek el hazánkban is. A saját, több évtizedes párterápiás jegyzetei utólagos áttanulmányozása alapján beazonosított és kidolgozott öt szeretetnyelv – az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés nyelve – univerzális: világszerte ismerik és használják. 

(Forrás: közlemény)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!