Feloszlatta magát Szigliget képviselő-testülete

2020. július 22. 12:20

A polgármester szerint külső okok állnak a háttérben.

2020. július 22. 12:20

Feloszlatta magát szerdán Szigliget képviselő-testülete – erősítette meg Lutár Mária, a település jegyzője a hirbalaton.hu portál információját az MTI-nek.

Az észak-balatoni településen kezdetben képviselőként, majd 18 éve független polgármesterként dolgozó Balassa Balázs – aki a térség önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke volt öt éven át 2019-ig, majd a szervezet társelnöke lett – döntésének okairól nem kívánt nyilatkozni az MTI-nek.

Balassa Balázs a hirbalaton.hu-val annyit közölt, hogy nem a képviselő-testületen belüli konfliktusok, hanem egyértelműen külső okok vezettek elhatározásához. „Nagyon nehéz döntés volt, de úgy érzem, hogy ma már nem lehet a szerint az értékrend szerint végezni a munkámat, amelyben hiszek és amit képviseltem az elmúlt 22 évben” – mondta a balatoni portálnak.

Lutár Mária közölte, hogy az időközi választás időpontját 15 napon belül kell kitűzni. A település új vezetésének megválasztásáig a leköszönő polgármester és képviselő-testület marad hivatalban, változatlan hatáskörrel – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. július 22. 14:17
Nem kielégítő válasz a miértre a csak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!