A hadsereg átvette a hatalmat Mianmarban

2021. február 01. 17:10

Katonai puccsal döntötték meg a Nobel-békedíjas Aun Szan Szu Kji kormányát.

2021. február 01. 17:10
null

Eltávolított 24 minisztert és helyettes tárcavezetőt az Aun Szan Szu Kji vezette törvényes mianmari kormányból a hadsereg, amely hétfőn államcsínnyel átvette a hatalmat a délkelet-ázsiai országban, és helyükre kinevezett 11 új minisztert. Az erről szóló bejelentést a hadsereg befolyása alatt álló Mijavadi televízióban tették közzé. A tájékoztatás szerint új minisztereket neveztek ki többek közt a pénzügyi, az egészségügyi, a tájékoztatási, a külügyi, a védelmi, a határvédelmi és a belügyi tárcák élére.    

A mianmari hadsereg nem sokkal korábban közölte, hogy „szabad és tisztességes választást” tartanak, amelyet követően átadják a hatalmat a győztes pártnak.    

Egy Facebookon megjelent előre megírt közleményben Aun Szan Szu Kji hangsúlyozta, hogy a katonai hatalomátvétel Mianmart ismét visszavezetné a diktatúrába.

„Felszólítom a népet, hogy ne fogadják el ezt, ne maradjanak tétlenek és teljes szívvel tiltakozzanak a hadsereg puccsa ellen” – olvasható az üzenetben.

A Reuters hírügynökség ugyanakkor nem tudta elérni az Aun Szan Szu Kji vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) pártot, hogy megerősítse a nyilatkozat valódiságát.    

A Nobel-békedíjas Aun Szan Szu Kjit, Vin Mjint államfőt, valamint több más, magas rangú politikust hétfő reggel őrizetbe vették.

A hadsereg ezt követően egy évig tartó szükségállapotot hirdetett az országban. Mianmarban novemberben tartottak választásokat, amelynek eredményét a hadsereg támogatását élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) azóta igyekezett kétségbe vonni.    

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden ül össze, hogy megvitassa a mianmari helyzetet.    

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította a katonai vezetést, hogy engedje szabadon az őrizetbe vett embereket. Bachelet szerint legkevesebb 45 személyről tudnak, akik a hatóságok kezére kerültek. Egyben aggodalmát fejezte ki az internetszolgáltatás és ezzel a véleménynyilvánítás korlátozása miatt – mint fogalmazott – „ebben kritikus és félelemmel teli időben. Emlékeztetem a katonai vezetést, hogy Mianmarra is kötelezőek a nemzetközi emberi jogok, a többi között a békés gyülekezéshez való jog tiszteletben tartása, valamint a tartózkodás a szükségtelen, illetve túlzó erő alkalmazásától” – hangsúlyozta Bachelet.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Aung Shine Oo

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lististerc
2021. február 01. 18:45
A Nobel-békedíjas asszonyságuk egy egész népet tüntetett el, a rohingyákat. Hágába kellene szállítani, de a tárgyalás lehetne Nürnbergben is.
adonyi29
2021. február 01. 18:32
Ceterum censeo: hiába hájpol a nyugat mint a demokrácia bajnoka, ha nem termelsz hasznot, hagyják, hogy lekaszaboljanak. 9 éve volt a híres USA/EU duónak, hogy valós irányt adjon a mianmari fejlődésnek, de lássuk be: az olcsó munkaerőn és a természeti kincseken túl nem sokat láttak benne... Gyönyörű precedens bárkinek a térségben.
mokány
2021. február 01. 18:25
Burma , Brit gyarmat volt. Orvel Georg apja , ott volt magas rangú diplomata. Ezért , fiának iskoláit, a brít állam fizette.
néhai Ch.Pilot
2021. február 01. 17:19
Katonai puccs? Hát ez milyenmár? :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!