Török Gábor: Sokak számára túlélést jelent az előválasztás

2021. október 21. 19:13

A pártok közül egyik sem lehet elégedett, de ennél csak rosszabb megoldások lennének számukra – mondta Török Gábor az InfoArénában.

2021. október 21. 19:13
null

„Több olyan párt túlélését biztosította az előválasztás, akik önerőből vélhetően nem kerülnének be a parlamentbe jövőre” –  mondta Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.

Arra a kérdésre, hogy ha a hat párt előre látja az előválasztás végeredményét, belementek-e volna abba, azt mondta: „lehet, hogy nem örülnek annak, ami történt, de másképp jóval kevesebb esélyük lenne a Fidesz ellen.  A pártok közül egyik sem lehet elégedett, de ennél csak rosszabb megoldások lennének számukra” – mondta.

Az elemző szerint fontos, hogy az ellenzéknek sikerült átvennie a politika tematizálását a kampányidőszakban a Fidesztől.

„Ez az időszak róluk szólt. Az ellenzék akkora rivaldafényt kapott, amire az elmúlt 10 évben nem volt példa. Ezt az ellenzék semmilyen más módon nem tudta volna megszerezni” – véli Török Gábor. 

Török Gábor szerint akik most elmentek az ellenzékre szavazni, tavasszal is ott lesznek, egyúttal adatbázisépítéshez is fel tudják használni a 800 ezer szavazó adatait.

A DK mandátumaránya elérheti az egyharmadot a jelenlegi ellenzéki pártok közt

Bár Dobrev Klára elvesztette a miniszterelnök-jelölti versenyt, de a 106 választókerületből 32-ben indulhat a DK által támogatott jelölt, így „nagy esély van arra, hogy tényleg övék legyen a legnagyobb frakció a mostani ellenzéki pártok közt a jövő évi parlamentben” – mondta, majd hozzátette.

„Márki-Zay Péter megválasztásával a DK kapott egy problémát. Vele ugyanis sokkal nehezebb lesz együttműködniük, mint például Karácsony Gergellyel lett volna” – fogalmazott Török Gábor, de fontos, hogy önállóan semmire se mennének a parlamentben, ők is rá vannak utalva a többiekre. „Sem nekik, sem másoknak nem érdeke, hogy feszültséget keltsenek az ellenzéki táborban" – mondta. 

Jakab Péter szereplése egyértelműen kudarc

Őt is az vígasztalhatja, ami Gyurcsány Ferencet, miszerint „az egyéni körzetekben sok jobbikos jelölt győzelmet aratott. Igaz, ezek közül rengeteg olyan körzet, amelyekben kevés esély mutatkozik a kormánypárti jelöltek legyőzésére, így legfeljebb 3-4 mandátum van, amit biztosan magukénak tudhatnak” – mutatott rá Török Gábor.

Ezzel semven az MSZP-nek nem volt túl nagy aktivitása, ennek ellenére „a túlélésük úgy látszik, hogy biztosítva van az előválasztás által, mivel az egyéni körzetekben a beágyazott jelöltjeik továbbra is jól szerepeltek. Az MSZP-nek biztos lesz frakciója a következő parlamentben is” – mondta-

Az MSZP is örülhet, de nagy nyertes a Párbeszéd is 

Török Gábor úgy véli, hogyha nem lenne az ellenzéki együttműködés, az MSZP alanyi jogon nem kerülne be a következő parlamentbe. Hozzájuk haosnlóan a Párbeszéd is az együttműködés nagy nyertese, mivel „mérhetetetlen támogatottság mellett, köszönhetően Karácsony Gergely kampányának 4-5 mandátumuk biztosan lesz jövőre, aminek következtében 

a Párbeszédnek lesz önálló frakciója, egyéni választókerületi győztesekkel.

Az LMP még mindig élet-halál közt lebeg, Fekete-Győr András megbukott

Az LMPnek ugynais alig van biztos mandátuma, legfeljebb 1-2-ről lehet szó esetükben, és a közös listás helyeket is arányosan kell majd elosztani, ezáltal bár túlélhetik a 2022-es választást, bár „az utóbbi időben nagyon keveset lehetett hallani róluk”.

Ezzel szemben a Momentum jelöltjei több helyen is sok szavazatot szereztek, a párt pedig jó ütemérzékkel állt be Márki-Zay Péter mögé, így akár meg is erősödhetnek az ellenzéki táboron belül. 

Karácsány Gergely fekete napjai

– mondta az elemző, majd hozzátette. „Korábban Karácsony Gergely tűnt az előválasztás nagy esélyesének és már eredendően is a 2022-es választásra készült elsősorban, nem ment bele annyira az előválasztási küzdelembe. Ehhez képest én azt látom, hogy ő beverte a fejét a plafonba. Ez az előválasztás megmutatta az ő politikai emelkedésének korlátait, megrendült a helyzete az ellenzéki táboron belül.”

„A főpolgármester imázsán javíthat, hogy bizonyos szempontból királycsinálóvá vált Márki-Zay Péter támogatásával, de arra így már nem lesz esélye, hogy a mostaninál komolyabb szereplője legyen az ellenzéki oldalnak. Ráadásul a visszalépése révén közte és az őt támogató pártok (a Párbeszéd és az MSZP) közt feszültség keletkezett, ezért most utóvédharcot kell majd folytatnia” – vélte Török Gábor. 

Fotó: MTI Fotó: Kovács Attila

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. október 22. 10:09
Sokak számára túlélést -egy ideig- sokak számára meg kudarcot és megdöbbenést!... Te, Gábor te mindent túlélsz...
rrrrrr
2021. október 22. 08:23
Kedves Torok Gábor! Ezt 12 eve jatszatok! A bohockodas elott, alatt Ti! felkorbacsoljatok a tuzet, aztan az elore tudott bukas utan meg egymast taposva versengtek h ki mondja be elobb h ez az ellenzek igy keves. Takarodjatok!
Syr Wullam
2021. október 22. 05:48
"A Momentum elnöke talán Jakab Péternél is nagyobbat bukott, ezért is lehetett ennek a következménye az, hogy lemondott." Aztakurva. Emelt szintű politológia.
ThunderDan
2021. október 21. 23:22
Moslékosok! Az ugye megvan, hogy ez a zseniális összefogáááás évekre befagyasztotta a viszonyokat, és legalább három (!) 0-1-2-%os pártot juttat a parlamentbe, önálló frakcióval... gyakorlatilag megbuktathatatlanná tette e pártokat, beleértve az MSZP-t, LMP-t és P-t...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!