Századvég: Az élelmiszerárstop akár 1 százalékkal is csökkentheti az inflációt

2022. január 14. 21:07

Az élelmiszerárak befagyasztásának becslések szerint 0,5-1,0 százalék körüli inflációcsökkentő hatása lehet februártól – mondta a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza pénteken az M1 aktuális csatornán.

2022. január 14. 21:07
null

Szakáli István Loránd hozzátette: most inflációs válság zajlik, amelyben egy bölcs gazdaságpolitikának nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom érdekeit is figyelembe kell vennie. A közgazdász különleges, átmeneti időszakra érvényes intézkedésnek látja az élelmiszer árstop mellett az üzemanyagárak 480 forintban történt maximálását is.    

A magyar kormány azonnal cselekedett

Ehhez kapcsolódva megjegyezte,

szakértői becslések szerint a decemberi inflációs adatban már meg is hozta az eredményét az üzemanyagárak korlátozása,

hiszen ez a lépés 1,0-1,5 százalékkal csökkentette a lehetséges inflációt decemberben. Közölte, Magyarországon a decemberi infláció éves összevetésben 7,4 százalékos emelkedést mutatott, ami megegyezik a novemberi adattal. Más országokban azonban, ahol hasonló intézkedéseket nem léptettek életbe, magasabb lett a decemberi infláció, amely Lengyelországban például 8,9 százalék volt -jegyezte meg.    

Az infláció világjelenség

Szakáli István Loránd rámutatott:

a világgazdaság újraindulásának következménye az infláció, amely nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is jelen van.

A jelenlegi hazai infláció túlnyomórészt külföldről begyűrűző infláció, ebben az elszabaduló energiaáraknak és a megemelkedett nyersanyagáraknak van a legnagyobb szerepük – fejtette ki. „Ha egyszer vége lesz ennek a járványnak, akkor szépen lassan ezek az inflációgerjesztő hatások is mögöttünk lesznek, és az infláció visszacsúszhat az elmúlt években megszokott szintre” – vélekedett Szakáli István Loránd.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Vickie Flores

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2022. január 17. 04:53
Az átmeneti vásárlóerő növekedésére azonnali áremelkedéssel reagált a kereskedelem! Az a kereskedelem, melynek tulajdonosi vektora, meghatározó részben, éppen nem szorul támogatásra, sőt, némi reklámért, hírverésért, szponzori ténykedésre is hajlandó, képes... Ennek fényében feltétlenül helyes lépés volt az árstop meghúzása... Természetesen lesznek visszahatások, melyeket, a maga idejében, kezelni szükséges... Ezzel számolni kell, s nem tartom kizártnak, hogy a kormányzat számolt is a negatív fejleményekkel...
Belakiss
2022. január 15. 08:59
Farhátországnak farhátkormány.
Pelso j.
2022. január 15. 07:22
akár, visszacsúszhat.......:)
Ferer
2022. január 15. 01:07
Baj van
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!