Vegyépszer bérelte magángépen ment Martonyi Líbiába

2012. február 20. 09:27

A külügyminiszter tavaly év végén utazott a polgárháború sújtotta észak-afrikai országba, az utazás költségeit pedig nem a tárca, hanem a csődeljárás alatt álló Nemzetközi Vegyépszer állta – írja a NOL.

2012. február 20. 09:27

A Népszabadság információi szerint Martonyi János külügyminiszter tavaly év végén egy magánrepülőgéppel utazott Líbiába, ugyanakkor erről sem a Külügyminisztérium sem pedig az MTI nem közölt hírt, annak ellenére, hogy az távirati iroda egyik munkatársa szintén a gépen utazott. A lap információit Tóth József külügyi szóvivő később megerősítette és nem cáfolta, hogy ülésenként négyszázezer forintot fizettek a magángépért.

Az utazás költségeit nem a tárca, hanem a csődeljárás alatt álló Nemzetközi Vegyépszer állta. A Vegyépszer milliárdos beruházása a polgárháború miatt félbeszakadt Líbiában, a hivatalos magyarázat szerint ennek is része volt a csődben. Egyes gazdasági szakértők szerint azonban az különben is bekövetkezett volna a felhalmozott adósságok miatt. A gépen utazott Nagy Elek, a vállalat tulajdonosa is. A lapnak arra a kérdésére, hogy jó fényt vet-e egy delegációra, ha egy csőd szélén álló cég első embere is a tagja, Tóth József külügyi szóvivő nem kívánt válaszolni. A Népszabadság információi szerint a külügyi vezetés azért vette igénybe a Nagy Elek által felajánlott magángépet, mert a Malév líbiai próbaútja az utolsó pillanatban meghiúsult. Hivatalos kormánygépe pedig már régóta nincs az országnak, az erre a célra másfél évtizeden át szolgáló Tu–134-est a 80-as évek közepén kivonták. Tóth József azt mondta: mióta külügyi szóvivő, ez az első eset, hogy magángéppel utazott a külügyminiszter, de korábbról sem emlékszik hasonlóra.

Az újság által megkérdezett, neve mellőzését kérő biztonságpolitikai szakértő szerint Nyugat-Európában nem ritka, hogy egy politikus magángépet vesz igénybe hivatalos útja során. A különbség az, hogy ott ezt azonnal közhírré teszik, nehogy a gyanú árnyéka vetüljön rá.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zázrivecz
2012. február 20. 12:22
Mondanám ezzel kapcsolatban, hogy ha a kormány vásárolna egy olcsó kormányzati repülőgépet (pl.: LET-410) azzal lényegesen olcsóbban utazhatna. De bezzeg az ilyen tarackosoknak, nexteknek, segg elemeknek, topóknak meg egyből habzana a szája.
novara
2012. február 20. 12:13
"Nyugat-Európában nem ritka, hogy egy politikus magángépet vesz igénybe hivatalos útja során. A különbség az, hogy ott ezt azonnal közhírré teszik, nehogy a gyanú árnyéka vetüljön rá." Tudnék még pár különbséget...
trespass
2012. február 20. 10:21
És egy csődben lévő vállalat hogyan tud repülőt bérelni? Azt nem tartom valószínűnek, hogy az igazgató saját zsebből utaztatja a Martonyit sleppestől hivatalos túrára.
tarackos
2012. február 20. 09:55
Csak ne mi nyerjük a legtöbbet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!