Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Levélben figyelmeztette a korrupcióellenes harc túlkapásaira a román állam- és kormányfőt is Trump amerikai elnök jogászcsapatának vezetője.
A romániai korrupcióellenes harc túlkapásaira figyelmeztetett egy Klaus Iohannis román elnöknek, valamint Viorica Dăncilă kormányfőnek és a parlament két háza elnökeinek is elküldött levélben Rudolph Giuliani, Donald Trump amerikai elnök jogászcsapatának a vezetője. A levelet a Mediafax hírügynökség hozta nyilvánosságra hétfőn.
Rudolph Giuliani levelében a romániai jogállamiság állapota miatti aggodalmának adott hangot. Úgy vélte: Románia jelentős lépéseket tett a Ceausescu-diktatúra bukása után a törvények betartatása és a jogállamiság felé. Ezeket a lépéseket azonban „aláaknázták a Laura Codruta Kövesi által vezetett romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) túlkapásai”.
A túlkapások közé sorolta a bírák, az ügyvédek és a tanúk megfélemlítését, az alkotmányellenes telefonlehallgatásokat, a kierőszakolt tanúvallomásokat és a nem korrekt bírósági eljárásokat. Közölte: sajnálattal értesült az utóbbi hónapokban azokról a titkos szerződésekről, amelyeket a román legfelsőbb bíróság, a főügyészség és a Legfelsőbb Bírói Tanács kötött a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI).
„Értem és elismerem a korrupcióellenes harc fontosságát. Ebben a vonatkozásban arra biztatom Romániát, hogy erősítse meg a korrupció tisztességes átlátható és törvényes kivizsgálására és elítélésére tett kötelezettségvállalását. Ugyanakkor amnesztiában kellene részesíteni mindazokat, akiket a DNA-nak a titkos megállapodások alkalmazásakor elkövetett túlkapásai során helyeztek vád alá és ítéltek el” - áll a levélben.
Rudolph Giuliani ugyanakkor azt javasolta a román kormánynak, hogy hozzon létre egy jogászokból és szakértőkből álló független nemzetközi bizottságot a titkos megállapodások megszületésének, és az igazságszolgáltatásra mért hatásainak a kivizsgálására. A bizottság javaslatokat tehetne a romániai törvények alkalmazásának a megerősítésére, és a büntető törvénykönyv reformjára, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló túlkapások.
Trump jogászcsapatának a vezetője szerint a román kormánynak meg kellene győződnie arról, hogy a DNA és a SRI nem félemlíti meg a bírákat. Giuliani olyan felelős szakmai részlegek létrehozását is javasolta a legfőbb ügyészségen, a DNA-nál, a SRI-nél és más intézményeknél, amelyek meghatározzák a viselkedési és felelősségi normákat, illetve kivizsgálják az intézmények ellen emelt panaszokat.
„Romániának tisztáznia kell, hogy továbbra is elkötelezett a korrekt, átlátható és a törvényeket tiszteletben tartó bíráskodás mellett. Ez szükségessé teszi a DNA és a SRI által elkövetett számos visszaélés orvoslását, és kegyelem részesítését a gyanús vádemelések és ítéletek esetében. A törvények betartásának ilyenszerű vállalása egyúttal meghozná a beruházók kedvét is arra, hogy hozzájáruljanak Románia fejlesztéséhez” – zárul Rudolph Giuliani levele.
A levél a román nagykövetek éves értekezlete napján került nyilvánosságra. A bukaresti eseményen előadást tartó Calin Popoescu Tariceanu, a szenátus elnöke úgy vélte: egyes romániai politikai csoportosulások ténykedésének következtében Románia brandjévé vált a korrupt országként való meghatározás.
Tudorel Toader igazságügy-miniszter szerint a levél ugyanazokat a megállapításokat tartalmazza, amelyeket a román kormány korábban is hangoztatott.
Claudiu Maior, Románia washingtoni nagykövete – akit Giuliani a SRI korábbi elnökeként és a titkos megállapodások egyik aláírójaként név szerint is említ levelében – egyes lobbicsoportok megnyilvánulásaként értelmezte a levelet. Szerinte a levélnek olyan személyek megvédése a célja, akik Romániában összeütközésbe kerültek a törvénnyel.
Korábban Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete több alkalommal is azt közölte, hogy országa határozottan támogatja a DNA éléről nemrég leváltott Laura Codruta Kövesi nevével fémjelzett romániai korrupcióellenes harcot.
(MTI)