Soros és az Obama-féle külügy együttműködéséről Romániában

2018. november 04. 15:03

A Judicial Watch közzétett 49 oldalnyi dokumentumot a külügyminisztériumból, amelyekből kiderül, hogy Soros György romániai képviselői együttműködtek a külüggyel.

2018. november 04. 15:03
Judicial Watch

„A Judicial Watch közzétett 49 oldalnyi dokumentumot a külügyminisztériumból, amelyekből kiderül, hogy Soros György romániai képviselői együttműködtek a külüggyel olyan programok kapcsán, amelyeket többek közt Soros Nyitott Társadalom Alapítványa támogatott, s amit Nyitott Kormányzat Együttműködésnek hívtak.  

A dokumentumokat egy 2018 márciusi, az információszabadságra vonatkozó törvények alapján indított perben szereztük meg, amelyet a State Department (külügyminisztérium) és az USAID ellen indítottunk, miután többször sem reagáltak 2017 októberi kérésünkre. 

A Judicial Watchnak jelenleg három pere van folyamatban azzal kapcsolatban, hogy miként támogatta Obama admininsztrációja Soros ténykedését. Úgyszintén gyűjtjük az információt Soros macedóniai és kolumbiai tevékenységével kapcsolatban. 

A Judicial Watch elnöke, Tom Fitton szerint: »Ezek a kormányzati dokumentumok az amerikai külügy és a Soros-alapítvány közti szoros együttműködést részletezik Romániában és Európában. A külügyminisztériumnak nem szabadna Soros szélsőbaloldali programját támogatnia és reklámoznia az adófizetők forintjaiból. Soros Györgynek semmilyen támogatásra nincs szüksége az adófizetők részéről.«” 

Kapcsolódó cikkek a Judicial Watch Sorossal kapcsolatos pereiről:
Kiperelnék az amerikai külügyből, hogy az mennyit adott a Soros-alapítványoknak
Soros albániai akcióit több millió dollárral támogatta Obama

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NewHorizon
2018. november 05. 13:29
Ez a rövid video (link alul) éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi, Amerikába tartó dél-amerikai karavánok mögött is ennek a nemzetközi zsiványnak (és valószínűleg más globalista szemétládáknak) pénze és tevékenységei állnak. Kommunista mintára, két osztályt akarnának létrehozni az egész világon: ők, akik az urak lennének, mindenki más teljes kontrol alatt . Ezzel a nép-összemosással akarják de-stabilizálni és eladósítani – a nemzetközi banktulajok szolgájává tenni, majd felszámolni a nemzeteket. (Főkolompos: Bank of International Settlements, Svájc - Rothschild tulajdonában). Mindezek mellett Amerikában a demokrata párt (amit egészében soros gyurka már felvásárolt) azon is áskálódik, hogy hogyan tiltsák be a fegyvereket mert egy lefegyverzett lakosságot sokkal könnyebb térdre kényszeríteni. Barry Obama is ezen dolgozott de nem sikerült, Clintonné folytatta volna. Nehogy ‘zsidózás’ érje a ház elejét, a riport ezzel fejeződik be (mert egyből kikérik maguknak, mint soros fia pár nappal ezelőtt, amikor apja ‘fake’ bombát kapott, ami érdekes módon nem ment a póstán keresztül mert a bélyegek nem voltak lepecsételve és senki sem szállította házhoz – de érdekes, több demokratával együtt, valahogy megkapták! ): “Finally, it goes without saying, that criticism of George Soros has nothing to do with his ethnicity as a Hungarian Jew. It has to do with his extreme left-wing politics and these reports are outlining and exposing his funding.” Fordítás: “Végül, magától értetődik, hogy Soros György bírálatának semmi köze nemzetiségéhez, mint magyar zsidó. Ez a szélsőséges baloldali politikájával van összefüggésben, és ezek a jelentések felvázolják és felderítik a finanszírozását.” OAN: Judicial Watch feltárja a karaván finanszírozását (2018. november 1.) https://www.youtube.com/watch?v=5NklG3gF4GQ
A teremburáját
2018. november 05. 12:54
A román médiában egy szó sincs róla! Jellemzően, hallgatnak mint a szar a fűben!
catalina9
2018. november 05. 07:20
A Judicial Watch elnöke, Tom Fitton szerint: »Ezek a kormányzati dokumentumok az amerikai külügy és a Soros-alapítvány közti szoros együttműködést részletezik Romániában és Európában. " "...Jeff Blankfort úgy utal Washingtonra, mint „a cionisták legfontosabb megszállt területére” Igaza van. A cionista zsidók erősebbek, mint valaha. A cionista keresztények erőteljes támogatásával az izraeli érdekek biztonságban vannak. A cionista marok szorítását az amerikai közel-keleti politikában lehetetlen tagadni. Az nem áll Amerika érdekében, hogy mindig azt tegye, ami Izraelnek a legjobb. Az USA-ban nem az amerikaiak vannak hatalmon, hanem egy elit és lobbik, amelyek az engedelmességig pénzelik (és fenyegetik) a politikusokat. Természetes, hogy háborúkat viselni olyan országokban, amelyeket a legtöbb amerikai megkeresni sem tud a térképen, nem áll a nép érdekében...." no hát azért támadják a zsidók Trumpot, mert neki Amerika az első és nem a zsidók és ezért pénzelik az ellenfeleit...
balbako_
2018. november 05. 07:00
Trumpnak is lenne bőven takarítani valója abban a külügyben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!