AP: Trump senkivel nem vitatta meg az amerikai csapatkivonást Szíriából

2018. december 21. 17:56

Sem nemzetbiztonsági tanácsadóival, sem az Egyesült Államok szövetségeseivel nem vitatta meg Donald Trump amerikai elnök az amerikai csapatkivonást Szíriából.

2018. december 21. 17:56

Sem nemzetbiztonsági tanácsadóival, sem az Egyesült Államok szövetségeseivel nem vitatta meg Donald Trump amerikai elnök az amerikai csapatkivonást Szíriából – közölte az AP amerikai hírügynökség pénteken egy amerikai és egy török tisztségviselőre hivatkozva.

A tisztségviselők az AP-nek elmondták: Trump döntését ráadásul gyakorlatilag mindenki ellenezte, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni küzdelemben érintett. Az amerikai elnök visszautasította magas rangú tanácsadóinak a javaslatait, és a döntést a múlt héten hozta meg a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során – mondták az AP forrásai.

Sem a Fehér Ház, sem a Pentagon, de még az amerikai külügyminisztérium sem kommentálta a döntés születésének körülményeiről szóló értesüléseket.

A török elnök pénteken azt mondta a szóban forgó telefonbeszélgetésről, hogy Trump azt kérdezte tőle: „megtisztítaná-e" Törökország Szíriát az IÁ maradék hadállásaitól. Erdogan igennel válaszolt a kérdésre, és azt mondta, hogy Ankara csak logisztikai támogatást kér ehhez Washingtontól, aminek nyomán a Fehér Ház szerdán bejelentette, megkezdődött az amerikai katonák kivonása a közel-keleti országból.

Erdogan a közelmúltban már számos alkalommal hangoztatta, hogy Törökország hamarosan újabb offenzívát indít az egyébként amerikai támogatású kurd erők ellenőrzése alatt lévő észak-szíriai területek ellen. A török hadművelet azonban – Erdogan szavai szerint – nemcsak az Iszlám Állam, hanem a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) ellen is irányul. Ez utóbbi fegyveres szervezet kulcsfontosságú szerepet játszott a dzsihadisták elleni harcban, az általa vezetett ernyőszervezet szabadította fel Rakkát is. Ankara a kurd fegyveres csoportot és az Iszlám Államot egy kalap alá veszi, az utóbbi két évben indított szíriai hadjáratai is egyszerre mindkét szervezet ellen irányult. 

A kurd fegyveresek Trump lépésére úgy tekintenek, hogy Washington magára hagyta őket, ami lehetőséget teremtett Törökországnak a kurdok elleni azonnali offenzívára. Ilhám Ahmed vezető kurd politikus pénteken kijelentette: az Észak-Szíriában indított török támadás esetén az ott élő kurdoknak nem marad más választásuk, mint átirányítani a csapataikat a szíriai-török határra, feladva az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcot.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mo ching
2018. december 21. 19:09
Kérdés, hogy hová akarja vinni a harctéri alakulatokat, mert haza biztos nem. Csak nehogy az ukránokhoz!
Megtalálta
2018. december 21. 18:36
"A tisztségviselők az AP-nek elmondták: Trump döntését ráadásul gyakorlatilag mindenki ellenezte, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni küzdelemben érintett." A török tisztségviselő (milyen tisztséget visel?) vajon honnan tudja, hogy Trump kivel tárgyalt vagy nem tárgyalt? Egyébként az, hogy kivel nem tárgyalta meg az ügyet, valószínűleg hosszabb lista. Velem például biztosan nem, de úgy tudom, hogy Hadházy Ákossal és Széll Bernadettel sem egyeztetett.
Mich
2018. december 21. 18:18
...sokan érdekeltek a szíriai háború folyatásában (Szaúd Arábia, Obama, Iszlám Állam, Clinton, Soros, dzsihadisták, Clintonné, Macron...)
zakar zoltán béla
2018. december 21. 18:10
ÉS/ Kovács Zoltán mit szól ehhez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!