Hongkong: százakat vettek őrizetbe az új év első napján

2020. január 02. 07:28

Az erőszak azt követően harapózott el, hogy tüntetők egy csoportja megrongálta a HSBC bank egyik helyi fiókját.

2020. január 02. 07:28

Legkevesebb négyszáz embert vettek őrizetbe Hongkongban engedély nélküli gyülekezés, illetve fegyverbirtoklás miatt az új év első napján egy erőszakba torkollott felvonulást követően – jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a rendőrség közleményére hivatkozva.

A helyi idő szerint szerda kora délután kezdődött, békésre tervezett felvonulás szervezője, a Civil Human Rights Front szerint a demonstráció résztvevőinek száma még a tüntetéshullámot eredetileg kiváltó, a kiadatási törvény módosítását célzó tavaly júniusi tervezet elleni tömegtiltakozás

egymillió fősre becsült megmozdulását is felülmúlta.

A rendőrség ezzel szemben 47 ezerre becsülte az újévi menet létszámát, amikor a kezdőpontnak kijelölt helyszínen még további, közel 13 ezer ember gyülekezett.

Az erőszak azt követően harapózott el, hogy tüntetők egy csoportja megrongálta a HSBC bank egyik helyi fiókját. Az HSBC decemberben vált a tüntetők célpontjává, miután a rendőrség befagyasztatott egy 70 millió hongkongi dolláros (2,65 milliárd forint) számlát, amelyet a bank kezel.

Megrongálták a bankfiókot

December 24-én este több hongkongi bankfiókjukat is megrongálták, egy helyen pedig falfirkával tették egyértelművé, hogy a vandalizmus célja a megtorlás a számla befagyasztásáért.

Szerdán este a rongálás helyszínére érkező rendőrök öt embert vettek őrizetbe a rongálással összefüggésben, közülük egyet arccal lefelé a földre tepertek, kivívva a közelben lévő tüntetők haragját, akik erre különböző tárgyakat dobáltak a rendőrök felé. A rendőrök válaszul könnygázt vetettek be a tömeg szétoszlatására, majd

a menet beszüntetésére szólították fel a szervezőket, az erőszakra hivatkozva.

A felvonulás lefújása ellenére azonban sokan maradtak az utcákon, az erőszak pedig éjszaka tovább terjedt.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!