A liberalizmus valaha a véleményszabadság, a pluralizmus és az egymás iránti kölcsönös tisztelet eszmerendszere volt, az elmélet mára azonban eltávolodni látszik egykori értékeitől – írja esszéjében Ryszard Legutko lengyel származású filozófus. A folyamat eredménye egy ideológiailag homogén társadalom, amelyben
ha valaki nem a liberalizmus kottájából játszik, könnyen a történelem rossz oldalán találhatja magát.
Legutko a liberalizmust eredetileg két dimenzióban, politikai síkon és filozófiai síkon azonosítja. Ha az utóbbit vizsgáljuk, akkor lényegében azzal a szempontrendszerrel szembesülünk, ami hajdan az emberi méltóságot, és az abból levezethető szabadságjogokat emelte a nyugati társadalmak általános zsinórmértékévé; ezek végtére is olyan eredmények, amelyeket nem vitathatunk el az eszmerendszertől.
Csakhogy a liberalizmus radikalizálódásával, önrelativizálásával egyre nyilvánvalóbb formát öltött az az elképzelés, miszerint a humánus ember egyedül a liberalizmust kiindulópontként használó szempontrendszerrel azonosulhat – ha pedig ezt bárki megkérdőjelezi, kritikával illeti, az vagy kapásból fasiszta, vagy épp azzá készül válni.
A lengyel gondolkodó egyébként e megfigyelés mentén különíti el a liberalizmus politikai és filozófiai arcát, ugyanis míg a politikai liberalizmus eredetileg megengedő a kritikával szemben (a filozófus példaként John Locke, Benjamin Constant vagy John Stuart Mill teóriáit említi, amelyek mindig is szabad diskurzus tárgyát képezhették), az ideológiai-elméleti dimenzió egyre kevésbé.
Legutko szerint a liberalizmus mai formájával az a legfőbb probléma, hogy mára a politikai és az elméleti dimenzió lényegében egybeolvadt, s ez a fúzió a kritizálhatóság rovására ment végbe: a liberalizmus saját magát ma elméletek feletti ideológiának, premisszáit pedig a társadalomszervezés kötelező logikájának tekinti.
Magyarán a liberalizmus eszmerendszerből ideológiává érett.
A folyamat egy félreértésen alapul. A liberalizmus kiindulópontja eredetileg az volt, hogy a világon az emberi létből fakadó bárminemű szabadság megtapasztalható (legyen az vallás-, szexuális, politikai vagy véleményszabadság). A szabadság megélésének ugyanakkor egy nagyon erős korlátja mégis létezhet, mégpedig az, hogy az ember létezése nem történhet más ember létezésének a kárára.