Több mint százezer embernek osztanak ételt Madridban

2020. május 18. 08:18

Rengeteg ember vesztette el a bevételi forrását, így az ellátórendszerre hatalmas nyomás nehezedik.

2020. május 18. 08:18

Már több mint százezren szorulnak rá a spanyol szociális intézmények és civil szervezetek ételosztására Madridban – adja hírül az Euronews. A koronavírus-járvány következtében rengeteg ember vesztette el a bevételi forrását, így az ellátórendszerre hatalmas nyomás nehezedik.

Sulma Cruz története tipikus. Legálisan, házvezetőnőként dolgozott a járvány kitöréséig, akkor azonban megszűnt az állása. Hiába lenne jogosult a segélyre, még mindig nem bírálták el a kérelmét.

„Semmilyen támogatást nem kaptunk. El vagyok maradva a lakbérrel, nem tudom fizetni a lányaim étkeztetését és az egyéb kiadásokat” – mondta a nő.

Egy szociális munkás, Alba Díez szerint vannak, akik félnek az államhoz fordulni a gondjaikkal, mások pedig hiába szeretnének, nem jogosultak erre:

„Ezek az emberek segítségért fordultak a szociális ellátórendszerhez, de az túl van terhelve, és nem tud több embert fogadni. Másoknál pedig jogi akadályok vannak, például az, hogy nincsenek irataik.

A civil szervezetek szintén egyre nehezebben bírják az iramot. Aluche városrészben egy hónap alatt megnégyszereződött a kiszállított élelmiszercsomagok száma.

(Euronews)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dave
2020. május 18. 12:38
A másik ok, hogy beállnak a sorba, az hogy egy rántottát nem tudnak megcsinálni az elkényelmesedett, elkényesztetett nyugati barátaink és gyermekeik.
nick89
2020. május 18. 12:17
KÖSZ KÍNA!
Falfirka
2020. május 18. 09:32
a baloldali vezetés ész nélkül fogadja be a migriket, hát dögöljenek éhen.
KannibálTatárÚr
2020. május 18. 09:00
"A civil szervezetek szintén egyre nehezebben bírják az iramot." Alkalmazzák az elbocsátottakat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!