Helyreállni látszik a béke Hongkongban

2020. november 25. 08:21

A hongkongi kormányzó szerint az elmúlt évben a város több, korábban nem látott csapást szenvedett el.

2020. november 25. 08:21
null

Az alkotmányos rend helyreállítását jelölte ki elsődleges célként Carrie Lam hongkongi kormányzó szerdán megtartott, éves politikai beszámolójában – derül ki a South China Morning Post (SCMP) című helyi lap internetes kiadásának beszámolójából.

Lam eddigi leghosszabb beszámolóját tartotta meg szerdán: a több mint 80 bekezdésből álló dokumentum ismertetése csaknem másfél órába telt. A beszédet eredetileg október 14-ére tervezték, ám a kormányzó akkor öt vezető tisztségviselő kíséretében Pekingbe utazott, hogy a központi kormányzat támogatását kérje a hongkongi gazdaság helyreállításához.

A hongkongi kormányzó szerint az elmúlt évben a város több, korábban nem látott csapást szenvedett el – ezek közé sorolta a tavaly zajló kormányellenes tüntetéshullámot, amelyet eredetileg a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki, a gazdaság visszaesését és a munkanélküliségi ráta emelkedését előidéző koronavírus-járványt, továbbá a külső erők beavatkozásának tulajdonított, a nemzetbiztonságot veszélyeztető cselekményeket. „Mindezek súlyosan aláásták [Hongkong] társadalmi stabilitását” – fogalmazott.

Lam szerint Hongkongnak a járványból elsőként kilábaló kínai szárazföldhöz való közelségéből kell tőkét kovácsolnia. A város számára is előnyökkel kecsegtethet a Hszi Csin-ping kínai elnök által kezdeményezett, „kettős keringés” elnevezésű gazdasági stratégia, amely elsősorban a belső piac élénkítésére helyezi a hangsúlyt – tette hozzá.

A hongkongi kormányzó hangsúlyozta az egy ország, két rendszer elvének fontosságát, bírálva mindazokat a „külső erők befolyása alatt álló és rosszindulatú embereket, akik kihasználva Hongkong viszonylag összetett társadalmi és politikai helyzetét”, szándékosan félrevezették a közvéleményt Peking és Hongkong viszonyát illetően. Lam a sokak által kifogásolt nemzetbiztonsági törvényről szólva azt mondta: amióta a jogszabály június 30-án hatályba lépett, Hongkongban helyreállt a béke.

A kormányzó a politikai beszámolóját tavaly videóüzenetben tartotta meg, mivel a törvényhozói tanácsban ellenzéki képviselők közbekiabálással lehetetlenítették el az élő felszólalását. Idén a beszámoló akadálytalanul zajlott, miután a hongkongi ellenzéki képviselők két héttel ezelőtt mindannyian lemondtak tisztségükről, szolidaritást vállalva négy társukkal, akiket egy új, Pekingben született határozat miatt távolítottak el a törvényhozásból.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
@bethlen
2020. november 25. 09:44
A Mandinernek egy szava sincs ehhez a propagandisztikus, hongkongi szabadságjogokat sárba tipró rendszer szószólójának a beszédéhez ? A Mandiner ezt csak így simán , tényszerűen találja a magyar olvasónak ? Hát hova jutottunk? - ja vagy így szoktatják a magyar közönséget is? Szép apránként.
mokány
2020. november 25. 08:39
Csajka Cseng. Popo Künn.
nyúlgerinc
2020. november 25. 08:34
Sok sikert Asszonyom. Minden bizonnyal kap támogatást a központi kormányzattól, de annak ára lesz...persze, ha mástól kapnának, annak még nagyobb ára lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!