Brazíliában is megjelent a vírus újabb törzse

2021. január 05. 21:18

Brazília egyike a koronavírus-járvány által leginkább sújtott országoknak.

2021. január 05. 21:18

Brazíliában is megjelent a koronavírus új, különösen fertőző variánsa – közölte Sao Paulo állam egészségügyi titkára.

Az első két ilyen megbetegedés tényét a Sao Pauló-i Instituto Adolfo Lutz brazil nemzeti referencia laboratórium erősítette meg. A páciensek egyike egy 25 éves, Sao Pauló-i nő, aki korábban kapcsolatba került Európában járt utazókkal. A másik páciens egy 34 éves személy, akinek hátterét továbbra is vizsgálják a hatóságok. A G1 nevű brazil hírportál a Sao Paulo állami egészségügyi titkárra hivatkozva arról számolt be, hogy további két, gyaníthatóan a koronavírus új törzsével megfertőződött pácienst jegyeztek fel, ezeknek tényét azonban még nem erősítették meg. Brazília egyike a koronavírus-járvány által leginkább sújtott országoknak. Több mint 7,75 millió ember fertőződött meg a vírussal, és több mint 196 ezer ember halt meg a fertőzés következtében. A járvány által leginkább sújtott brazil államok egyike Sao Paulo, amely több mint 40 millió lakosával a legnépesebb brazil szövetségi államnak számít. Az államban több mint 1,47 millió ember fertőződött meg koronavírussal, s több mint 46 ezren életüket vesztették a fertőzés következtében.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2021. január 06. 08:34
Vegyünk még lélegeztetőt!
Derek Zoolander
2021. január 06. 06:19
Természetesen mindenhová el fog érni előbb-utóbb. Mikor ez megtörtént, akkor meg majd lesz egy újabb mutáció. Aztán így tovább.
zara
2021. január 05. 21:44
na és? félelem keltés az egész, nem veszélyesebb semmivel sem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!