Elfogadta a kínai törvényhozás a Hong Kong autonómiáját felszámoló tervezetet

2021. március 11. 10:15

A cél, hogy csak „hazafiak” kormányozhassák a kikötővárost.

2021. március 11. 10:15
null

Elfogadta a kínai parlament a hongkongi választási rendszer átalakításáról szóló határozattervezetet csütörtökön, az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakának zárónapján.

A 2895 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadott tervezet szövegének véglegesítése a kínai törvényhozás jogi bizottságának feladata, a végleges verzió pedig a kínai parlament állandó bizottságának jóváhagyásával lép jogerőre.

A módosítás a kínai fél szerint a hongkongi választási rendszerben lévő joghézagokat orvosolja majd, biztosítva ezáltal a különleges státuszú város fejlődését és stabilitását.

Majd a Párt megmondja, hogy ki a hazafi!

Szakértők szerint a választási rendszer módosításával Peking megszilárdíthatja fennhatóságát Hongkong felett, hiszen a változtatás alapját a „hazafiak kormányozzák Hongkongot” elv képezi,

A módosítás alapján a zömében Peking-párti, a hongkongi kormányzót is megválasztó bizottság választaná meg a város törvényhozóinak egy részét, továbbá közvetlenül venne részt a hongkongi törvényhozói tanács tagjainak jelöltek előterjesztésében. A jelenleg 1200 fős bizottság a reformként emlegetett intézkedések nyomán 1500 fősre duzzadna, miközben a törvényhozói tanács 70 fős létszámát 90 fősre bővítenék.

A jelenleg érvényben lévő választási rendszerben a törvényhozó tanács tagjainak felét közvetlenül a hongkongi választók választják meg, míg a további 35 tagról szakmai vagy egyéb érdekcsoportok döntenek. Egyes megfigyelők szerint a „reformokat” követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.

Egy ország, egy rendszer

Kínai részről szintén elsősorban Hongkong stabilitásának helyreállításával indokolták azt a nemzetbiztonsági törvényt is, amelyet a kínai törvényhozás a tavaly júniusban megtartott éves plenáris ülésén fogadott el, válaszul a városban 2019-ben hónapokon át tartó kormányellenes tüntetéshullámra.

A törvényt hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint egyes külföldi kormányzatok is kifogásolják amiatt, mert szerintük súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város anyaországhoz történő, 1997-es visszakerülését követő ötven évre. Hongkong a nemzetbiztonsági törvény bevezetése nyomán idén első alkalommal lekerült a Heritage Foundation washingtoni székhelyű agytröszt a világ legszabadabb gazdaságait rangsoroló listájáról, amelyet 25 éven át vezetett.

(MTI)

Címlapképen: Hszi Csi Ping elnök szavaz.

Kép forrása: Nicolas Asfouri / AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vajda.
2021. április 05. 07:46
Kínában a kínaiak azt csinálnak amit akarnak.
Silcon
2021. március 11. 18:45
Nem értem mi bajuk van a hong-kongiak, Hszi nagyon kedves volt velük, hiszen _nem_a_piros_gombot_ nyomta meg :) Azért az elég gáz, hogy legnagyobb demokrácia (USA) és a legnagyobb diktatúra (Kína) is egy elektronikusan ellenőrzött társadalmat valósít meg. Csókolom, most menjünk vissza a Szíriuszra?
afium
2021. március 11. 14:09
Hát végül is Hongkong nem Pekinghez tartozik?
annamanna
2021. március 11. 12:43
Milyen széthízott, püffedt keze van ennek a Micimackónak. Minden hatalom a dolgozó népé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!