Változás Csehországban: kevesebb sört főztek tavaly a csehek

2022. április 21. 15:55

Csupán 19,6 millió hektoliter sört főztek.

2022. április 21. 15:55
null

Tavaly 19,6 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak, 2,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége csütörtökön Prágában. Az egy főre eső sörfogyasztás is csökkent, a 2020-as 135 literről, 129 literre. Az előállított sör mennyisége, illetve az egy főre eső sörfogyasztás már második éve csökken – mutat rá a közlemény.

2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó évben, 21,6 millió hektoliter sört főztek Csehországban.

A járvány két éve alatt a termelés kétmillió hektoliterrel csökkent.

A hazai cseh piacra 14,8 millió hektoliter sör került, 762 ezer literrel, 5 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban. A sör egynegyedét a vendéglőkben adták el. „A sörfogyasztás csökkenését nagymértékben befolyásolta, hogy a járvány miatt az utóbbi két évben többször is hosszabb ideig korlátozták a vendéglők működését” – mondta Frantisek Sámal, a sörgyárak szövetségének elnöke újságíróknak.

Alkoholmentes sörből tavaly majdnem 1,5 millió hektolitert főztek, ami éves szinten kétszázalékos csökkenés. Ugyanakkor tavaly folytatódott a sörkivitel növekedése: a sörgyárak 5,2 millió hektoliter sört vittek ki külföldre, 236 ezer hektoliterrel többet, mint 2020-ban. A sörexport több mint fele, 2,7 millió hektoliter, a Csehországgal szomszédos országok piacára került.

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Macskaszerelde
2022. április 23. 18:24
A bodzás és a citromos alkoholmentes jó szokott lenni, bár annyi pénzért inkább kólát érdemes venni.
nick89
2022. április 21. 16:57
A csehek söri nagyon jók, ez tagadhatatlan. Pilsner, Radeberger, Berliner...
yanoo
2022. április 21. 16:26
Elsősorban azért csökkent a sörfogyasztás, mert nagyon durván elszálltak a sörárak. A legutolsó putriban is 35 koronáról indul a sör ( 500 ft), de ez az alja.Inkább 42-47 korona a sör átlagára. ( 650-700 ft.) Mivel óriási az infláció, egyre nehezebb az élelmiszert megfizetni, az elszálló gázárakat a 700 ft-os benzinárakat, így kevesebb jut a sörre. A covid előtt 25-32 kc között mozgott a sör ára, de tíz éve még 20 kc alatt volt. Már nem éri meg kimenni sörözni hozzájuk, a kajájuk eleve szar és ott is komoly drágulás van. Egy cseh ehetetlen szarért 250 kc-ét kifizetni a hülyeség netovábbja, bár ott is vannak olcsó kifőzdék 130-150 kc-ért a melósoknak. De egyre kevésbé tehetik meg a csehek az étterembe járást. Mindez a gyorsuló cseh inflációt tekintve nem sok jót jelent a cseh turizmusnak.A havi infláció legutóbb 1,2 % volt, éves szinten 15 %-ot várnak, de lehet még súlyosabb is, ha jobban belekeverednek a háborúba. Ha vége lesz a háborúnak, a csehek nem számíthatnak az oroszok jóindulatára, az energiaellátásukban nem kapnak kedvezményt az oroszoktól, marad nekik a drága német-amerikai energia. Ez kihatással lesz a sör árára és a vásárlóerőre is. Az anrchista-széllib-kereszténydemokrata kormányuk rossz lóra tett, sok cseh irigykedik a magyarokra Orbán politikája miatt. Ez van, ezt megszívták és nem sajnálom őket.
Takita
2022. április 21. 16:22
Nagyon helyes,csak csökkenjen a sörfogyasztás! Sohase értettem ennek a korsónyi keserűségnek az imádatát. A sört u.i. főzik- tehát leves. A bor viszont forrik, tehát önmagát készíti.- ez az igazi ital.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!