Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
„Egy európai értékeket valló országban alapvető fontosságú a történelmi emlékművek és emlékhelyek kölcsönös tisztelete” – fogalmazott Potápi Árpád.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, ukrán címerre cserélik a munkácsi várban lévő turulmadarat. Mint ismert, a munkácsi képviselőtestület szólította fel a helyi történelmi múzeumot, hogy cseréljék a jelképeket.
A történtekre a magyar kormány nevében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára reagált. Potápi a közösségi oldalán megosztott állásfoglalásában azt írta:
„Mélységesen megdöbbentő és felháborító a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának mai (csütörtöki) döntése,
amellyel a munkácsi várból eltávolították a város jelképének számító, 2008-ban eredeti formájában helyreállított millecentenáriumi turulszobrot”.
Majd azzal folytatta, „sajnálatos, hogy egy háború kellős közepén Munkács város vezetése számára az a legfontosabb, hogy lebontsa a helyi, valamint a kárpátaljai magyarság egyik kiemelt jelképének számító műemléket, miközben Magyarország története legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ukrajnai háborús menekültek megsegítésére”.
„Egy európai értékeket valló országban alapvető fontosságú a történelmi emlékművek és emlékhelyek kölcsönös tisztelete és megőrzése, a nemzeti kisebbségek vonatkozásában ez az egyik fokmérője az adott ország kisebbségpolitikájának” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Ezt követően rámutatott, hogy
„ez a lépés az Ukrajnában dúló fegyveres agresszió idején rendkívül átgondolatlan és időszerűtlen, amely a soknemzetiségű Kárpátalja stabilitása ellen hathat”.
„Magyarország az orosz-ukrán háború kirobbanásától kezdve jószomszédként segítette és segíti Ukrajnát és közel 1 millió ukrán menekültet fogadott” – emlékeztetett Potpi Árpád János.
A munkácsi vár turulszobrát 1896-ban állították fel, a hét millenniumi emlékmű egyikeként. A csehszlovák hatóságok 1924-ben bontottak le az emlékművet, a vidékre bevonuló Vörös Hadsereg pedig 1945-ben olvasztott be a közel 1 tonnás bronzszobrot. Az 1945-ben elpusztított szobor másolatát Belény Mihály szobrász készítette el. A visszaállítási projektet teljes finanszírozását Pákh Imre amerikai magyar üzletember biztosította – derült ki a bejegyzésből.
Potápi Árpád János vonatkozó állásfoglalását alább tekinthetik meg:
Nyilatkozatban tiltakozik a munkácsi Turul-emlékmű eltávolítása miatt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
A KMKSZ megdöbbenéssel értesült a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának „állítólagos határozatáról, mely alapján eltávolították a munkácsi vár bástyáján felállított Turul-emlékművet” – áll a szervezet MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. A döntést azért is furcsának tartja a szövetség, mert a Munkács egyik jelképének számító turulszobor a város vezetésének kezdeményezésére került vissza eredeti helyére még 2008-ban, „a közös történelmi múlt és a nemzetiségek békés egymás mellett élésének jegyében” – emlékeztet a KMKSZ nyilatkozata.
Az UMDSZ elnöksége nyilatkozatában rámutat, hogy a független Ukrajna évtizedei alatt először fordul elő, hogy „egy kárpátaljai önkormányzat nem arról dönt, hogy a magyarság kultúrájával, történelmével kapcsolatos emlékmű felállítását, netán helyreállítását engedélyezi”, hanem éppen ellenkezőleg, elrendeli annak lerombolását. A szövetség
„határozott tiltakozását fejezi ki a döntéssel kapcsolatban”,
és a határozat visszavonására szólította fel a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjait.
A közösségi oldalakon fotókkal alátámasztva többen is jelezték, hogy csütörtökön az emlékművet már el is távolították a munkácsi vár bástyájáról, ahová a tervek szerint az ukrán állam kiscímere, az úgynevezett trizub kerül majd.
MTI/Mandiner
Nyitókép: Sebestyán Sándor István/Facebook