Óránként kétmilliárdot kaszálhattak a nemzetközi energiacégek a háborús időszakban

2023. március 05. 14:10

Eközben a szankciók négyezer milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből.

2023. március 05. 14:10
null

Magyarországnak négyezermilliárddal nőtt az energiaszámlája, eközben a nagy nemzetközi energiavállalatok óriásit kaszáltak – mondta el Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese hivatalos közösségi oldalán megosztott videójában. Arra, hogy a szankciók négyezer milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből ’22-ben, már Orbán Viktor is megemlékezett az évértékelő beszédében. 

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a háború szinte mindenki vállára nagy gazdasági terheket pakol, de azért vannak olyanok, akik nagyon jól járnak ebben az időszakban. 

Vannak, akik degeszre keresik magukat az energiaár-emelkedéssel.

Igen, most a nagy nemzetközi energiavállalatokról lesz szó.  – fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese. 

Dömötör Csaba a nyilvánosan hozzáférhető adatokból felidézte, hogy az osztrák OMV rekordévet zárt, ugyanis adózás után ötmilliárd eurója maradt a cégnek. A Shell minden idők legnagyobb nyereségét érte el negyvenmilliárd dollárral, ami több mint kétszerese a háború előtti év profitjának.

***

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2023. március 05. 18:07
"Óránként kétmilliárdot kaszálhattak a nemzetközi energiacégek a háborús időszakban" Putyin jót tett nekik xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD "Eközben a szankciók négyezer milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből." azt a pénzt meg Orbán vette el a magyaroktól! érdekes módon itt nyugaton semmit nem érezni az inflációból sem a szankciókból sem és az energiaárban sincs lényeges változás ! Nem kéne hazudozni tetves Mandi!!!!!!!!
Lajoss
2023. március 05. 16:24
Ennyit még a Lőrinc sem tud keresni nálunk..:)
pipa89
2023. március 05. 15:32
A SZUPERTŐKÉNEK SZUPER EXTRAPROFIT-ADÓ JÁR!
fatman
2023. március 05. 15:14
Eközben??? Vagyis óránként??? Picsába a pongyola újságírással!!! A 4000 milliárd a 2022-es teljes vesztesége az egész országnak, a külker mérlegben... 10 milliárd euró...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!