Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Magyar származású amerikai kongresszusi képviselő: Ideje lenne leállítani az Ukrajnának nyújtott közvetlen amerikai támogatást!

2023. augusztus 19. 22:57

„Miközben Európában bizonytalanság uralkodik, addig Orbán áll Magyarország élén” – írta.

2023. augusztus 19. 22:57
null

Andy Harris, magyar származású amerikai kongresszusi képviselő béketárgyalásokat szorgalmaz, mert a háború „megnyerhetetlen” – írta meg az Alapjogokért Központ a Politico nyomán. 

Amerikai államadosság

A képviselő nemrég választói fórumot tartott Washingtonhoz közel. Választóinak az amerikai államadósság folyamatos növekedését és kilátástalanságát bemutatva úgy érvelt, hogy „az ukrajnai háború megnyerhetetlen, ezért ideje leállítani a közvetlen amerikai támogatásokat, és Zelenszkij elnököt a béketárgyalások megkezdésére kell felszólítani”.

Az államadósságról szóló prezentációját ismertetve Andy Harris képviselő azt mondta választóinak, hogy

 

ideje lenne leállítani az Ukrajnának nyújtott közvetlen amerikai támogatást”

 

Ukrajna

Az ukrán tavaszi offenzíváról is beszélt, amelynek a háború fordulatát kellett volna elérnie: 

Őszinte leszek, kudarcot vallott” – mondta az ukrán ellentámadásról. 

 „Nem vagyok benne biztos, hogy ez megnyerhető”– nyilatkozta a háborús győzelem kilátásairól. 

Harris számos aggálya között szerepel többek között a csalás vagy pazarlás lehetősége, és az amerikai élelmiszerárak emelkedése, valamint a „harmadik világháború" kirobbantásának lehetősége Ukrajna NATO-csatlakozásával. De legfőképpen a költségek: „Sajnálom, de nincs ennyi pénzünk” - mondta Harris, rámutatva az Egyesült Államok folyamatosan növekedő és vészjósló költségvetési hiányára.

Béketárgyalás

Úgy gondolom, reálisan eljött az idő, hogy béketárgyalásokat szorgalmazzunk. Tudom, hogy Zelenszkij elnök nem akarja” – mondta Harris a városházán összegyűlt tömegnek. „De Zelenszkij elnök a mi segítségünk nélkül csúnyán elveszítené a háborút. A mi segítségünkkel pedig nem nyer. Ez most egy patthelyzet” – fogalmazott.    

Ezzel Harris most csatlakozott a republikánusok keményvonalasaihoz, akik a Capitol Hillen a háború tárgyalásos befejezését szorgalmazzák. Ezek a nézetek nem szokatlanok a konzervatív képviselőtől – mutat rá a POLITICO. 

Fordult a kocka

Harris a kongresszusi ukrán frakció társelnöke, ukrán édesanyja a második világháború után menekült el a kommunista Kelet-Európából. A magyar felmenőkkel is rendelkező politikus a háború első hónapjaiban rendületlenül támogatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és tavaly megszavazta a kongresszus nagy, önálló ukrán segélycsomagját, amely katonai és humanitárius segélyt egyaránt támogatott az országnak az Oroszország elleni harcban.

Harris új hangneme az ukrajnai segélyekkel kapcsolatban újabb jele annak, hogy a Republikánus Párt a kérdésben megváltoztatta álláspontját – aggódik a POLITICO. És ez egy előzetese annak, hogy ez a kérdés mennyire fog fejfájást okozni Kevin McCarthy házelnöknek, amikor a törvényhozók a jövő hónapban visszatérnek a szünetről. Joe Biden, elnök ősszel pedig további 24 milliárd dolláros sürgősségi támogatást kér Ukrajnának.

Andy Harris tavaly és 2023-ban is videóüzenetet küldött a CPAC Hungary-re. Melyben úgy fogalmazott: 

„Miközben Európában bizonytalanság uralkodik, addig Orbán áll Magyarország élén.”

Nyitókép: Al Drago / POOL / AFP
 

 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. augusztus 20. 10:29
..és remélhetőleg ez így is marad!
Kovács Ubul
2023. augusztus 20. 08:40
Magyar származású amerikai külpolitikai szakértő : "Zelenszkij szuverenitásharca igazságos és jogos harc, és igenis támogatnunk kell fegyverekkel, amelyeket az ukrán erők használni tudnak, munícióval, valamint olyan a célzást segítő hírszerzési adatokkal, amelyek a lehető legnagyobb kárt okozzák az oroszoknak." - Gorka Sebestyén
falcatus-2
2023. augusztus 20. 07:45
„De Zelenszkij elnök a mi segítségünk nélkül csúnyán elveszítené a háborút. A mi segítségünkkel pedig nem nyer. Ez most egy patthelyzet” Ez azt jelenti nélkülünk csúnyán, segítségünkkel meg simán, de ez semmi esetre sem patthelyzet.
falcatus-2
2023. augusztus 20. 07:42
Éjszaka nagyon begerjedtek az alvás-és személyiségzavarban szenvedő ügyeletben maradt kápóink:))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!