Megszólalt egy orvos, aki ott volt a megtámadott izraeli fesztiválon – 260 holttestet találtak

2023. október 08. 17:40

A fiatal orvos minden kollégájával végeztek a palesztin terroristák.

2023. október 08. 17:40

Egy izraeli honlap interjút közölt egy orvossal, aki a rave party helyszínén járt a mészárlás után. Yaniv a lapnak kijelentette, 

ez egy előre megtervezett rajtaütés volt. Az emberek futni kezdtek, és meggyilkolták őket”

A fiatal orvos az Eran Singernek adott interjújában elmondta, hogy a támadók páncélozott járművekkel érkeztek, és mindenkire lőttek, aki a látóterükbe került. Yaniv beszámolójában kiemelte, hogy több tucat holttestet látott azon az útszakaszon, amelyen keresztülvezetett az útja.

„Legalább 200 izraeli holtteste hevert azon a területen, ahol voltam” – nyilatkozta.

Ezt is ajánljuk a témában

Az interjúból az is kiderült, az orvos összes kollégáját meggyilkolták. 

„Az egyikük úgy döntött, hogy kimegy a mentőautójával elsősegélyt nyújtani a szabadba, pedig ez ellentétes az eljárásokkal – fejbe lőtték. Megölték a sebesülteket, akiket kezeltünk. Még mindig nem tudom megemészteni. Nem hiszem el, hogy a halált kellett felírnom a barátom kórlapjára” – mondta Yaniv. 

További áldozatok

Időközben a CNN arról számolt be, hogy tovább nőtt az áldozatok száma. A Zaka izraeli mentőszolgálat tájékoztatása szerint mintegy 260 holttest hevert szerte szét a fesztivál helyszínén.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Pixabay


 

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2023. október 09. 11:20
"birozsletaparadicsomnemzsargamagyarorszageloremegyennemhatrafelecsakafidezsesadogtorminizsterelnokurasag 2023. október 09. 03:52 Biztosan ez is fake news, mint Bucsa!" Az false flag, nem sárga.
balbako_
2023. október 09. 06:03
Itt érhető tetten mi a különbség a terrorista és a valamilyen célért küzdő katona közt. A katona katonákra támad és vagy győz, vagy veszít. A terrorista meg gyáván fegyvertelen embereket, nőket, gyerekeket írt állig felfegyverkezve.
birozsletaparadicsomnemzsargamagyarorszageloremegyennemhatrafelecsakafidezsesadogtorminizsterelnokurasag
2023. október 09. 03:52
Biztosan ez is fake news, mint Bucsa! Vagy Biden proxy háborúja Palesztinával. Különleges művelet. Még jó, hogy van köztünk elég pufferzóna, így nekünk béketáborbelieknek semmi közünk hozzá! Ha az USA báb Brüsszel bármilyen segítséget akarna Izraelnek nyújtani, mi abból nem kérünk, és majd jól megvétózzuk! Ne az izraeliekre költsék a nekünk járó segélyt és a magyar pedagógusok bérét! Izraelnek minél előbb békét kell kötni! Ha ez azzal jár, hogy területeinek egy részét át kell adnia: a békéért mindent! Magyarország semmilyen háborút nem támogat!
simonpali
2023. október 09. 00:18
Mondjuk rejtély, mi a fsznak kell egy gyakorlatilag hadban álló ország polgárainak a Gázai övezet közelében rave partikat rendezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!