Letartóztatná Netanjahut és a Hamasz vezérét a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze
Háborús bűncselekményeket követtek el az ügyész szerint.
180-an még mindig a Gázai övezetben raboskodnak.
„Voltak olyan napok, amikor nem volt elegendő élelem, csak kenyeret kaptak. Nem kínozták meg őket, de az utolsó napokban már csak nagyon kevés rizst kaptak” – mesélte az N12 televíziós csatornának egy pénteken szabadon engedett izraeli túsz unokatestvére, számol be a Magyar Nemzet.
Az illető, Keren Munder azonban még mindig nem könnyebbülhet meg: 78 éves édesapja továbbra is a Hamász fogságában van.
Egy másik túsz, Hannah Kacir arról beszélt, néhányszor megengedték nekik a fegyveresek, hogy az izraeli rádiót hallgassák, ekkor tudta meg, hogy a fiát megölték. Miután pedig kiszabadult a fogságból, már arról értesült: férjét is elrabolták a Hamász terroristái, aki azóta is Gázában van. Mások elmondták, hazajutásuk sem volt zökkenőmentes, a terrorszervezet tagjai vagy a gázaiak megpróbálták megtámadni őket.
„Az utolsó pillanatig nem voltunk biztosak [a hazatérésben]. Azt hittük, meglincselnek minket az Izraelbe vezető úton” – mesélte egy másik túsz.
Az október 7-én palesztin fegyveresek által elhurcolt 250 izraeli államolgár közül 180-an még mindig a Gázai övezetben raboskodnak.
Nyitókép: Anadolu via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Vajon mit lép erre az amerikai elnök?