Éledezik az Iszlám Állam, és egészen váratlan helyeken tud lecsapni

2024. január 25. 18:19

Bombáznak Iránban, gyűlölik a tálibokat, de közben irtanák a zsidókat és a keresztényeket is. Hogyan néz ki az egykor legyőzöttnek hitt Iszlám Állam napjainkban?

2024. január 25. 18:19
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát


Az Iszlám Állam (ISIS) vállalta a felelősséget a minap a néhai iráni katonai vezető, Kaszem Szoleimáni dél-iráni temetkezési helye közelében elkövetett két halálos robbanásért. Az iráni állami hírügynökség jelentése szerint 

legalább 84 ember meghalt és 284 megsebesült a robbantásokban,

amelyek az 1979-es forradalom óta a leghalálosabb merényletet jelentették Iránban.

A szunnita muszlim terrorszervezet a Telegram üzenetküldő alkalmazásban hozta nyilvánosságra a közleményét, amelyben az áll, hogy a szervezet két tagja hozta működésbe az összegyűlt tömegben a derekára erősített robbanóövet. 

Az Iszlám Állam emellett globális támadásokra szólított fel zsidók és keresztények ellen

a Gázai övezetben folyó izraeli hadjárat miatt. „Iszlám oroszlánjai, vadásszatok prédára a zsidók, keresztények és a szövetségeseik között az Egyesült Államok, Európa és a világ utcáin és útjain” – jelentette ki a dzsihadista szervezet szóvivője, Abu Hudaifa el-Anszári egy hangfelvételen, így folytatva: „Először a könnyebb célpontokra csapjatok le a nehezek előtt, a polgári célpontokra a katonaiak előtt, és vallási célpontokra, mint elsősorban a zsinagógák és templomok, mert ez gyógyítja a szívet és és jelzi, hogy csata folyik. A mi háborúnk vallásháború”.

Ezt is ajánljuk a témában

 

A harminchárom perces felvételen, amelyet dzsihadista propagandaportálokon tettek közzé, a szunnita iszlamista vezető óvta a Hamász iszlamista palesztin mozgalmat a síita szervezetekkel való együttműködéstől. A libanoni síita Hezbollah fegyveres mozgalmat a szunnita Hamász szövetségesének tekintik. Az Iszlám Állam eretnekeknek tekinti a síitákat.

Irán először Izraelt hibáztatta a Szoleimáni sírjánál történt robbantásért, ami egészen valószínűtlen állítás, mivel Izrael Iránon belüli támadásai eddig célzott merényletek voltak, például atomtudósok ellen. Amikor az ISIS nyilvánosan magára vállalta a felelősséget, az iráni állami média azt állította, hogy az ISIS Izraeltől kapott parancsokat – ez nevetséges vád, amit nyilván Irán sem gondolt teljesen komolyan. Azóta már az amerikai hírszerzés is megerősítette az ISIS szerepét az iráni támadásban.

De hogyan is néz ki most az ISIS? 

A csoportnak több tagszervezete van, amelyek képesek támadások végrehajtására, különösen Ázsiában és Afrikában, annak ellenére, hogy Szíriában és Irakban egészen meggyengültek. Mindazonáltal 2023-ban az ISIS és társszervezetei által vállalt támadások száma 53 százalékkal csökkent az előző évhez képest, 1811-ről 838-ra – legalább is ez derül ki a BBC összesítéséből, amelyet a csoport és támogatói hivatalos közleményeiből állítottak össze. 

A szervezet azonban továbbra is képes évente több száz támadást végrehajtani

(2023-ban átlagosan naponta több mint kettőt), főleg a zavarosban halászva, olyan területeken, ahol gyenge az állami kontroll.

Nem meglepő, hogy az ISIS most Iránnal konfrontálódott, hiszen a terrorizmust támogató országok, illetve a dzsihadista csoportok között is lehetnek ellentétek

Az ISIS gyűlöli Iránt, mivel utóbbi síita ország, de ellenfelei a tálibok is Afganisztánban. 

Az ISIS egyébként nem először csapott le Iránra. 2022 októberében a terrorszervezet vállalta a felelősséget egy másik támadásért az iráni Shiraz városában, amely több mint 10 halottat és több tucat sebesültet követelt. 2018-ban a délnyugat-iráni Ahvaz városában egy katonai parádé során támadtak, itt 25 ember vesztette életét. Egy évvel korábban pedig Teherán központjában két támadást is végrehajtottak, az iráni parlament és Khomeini, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója és az iráni forradalom vezetőjének mauzóleuma ellen, amelyekben 18 ember vesztette életét. Ezen felül az iráni hatóságok állítják, hogy sok támadást megakadályoztak az ISIS részéről.

A támadásért minden bizonnyal az ISIS ugyanazon „provinciája” felel, amely Afganisztánban és Pakisztánban is aktív, s amely tevékenységét főleg Irán területére irányítja át most, amikor a tálibok egyre erősebben üldözik követőiket saját területeiken.

Eközben az ISIS fenyegetése továbbra is fennáll Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában. Ez olyan értelemben határozottan visszaesés számukra, hogy néhány évvel ezelőtt még nagy területeket ellenőriztek Irakban és Szíriában. 

2019-ben legyőzöttnek hitték őket, de ez nem jelenti azt, hogy az ISIS eltűnt. 

A muszlim világban való terjeszkedésük nem váltotta fel a Nyugat elleni támadásra irányuló törekvéseiket, és a nemrég történt brüsszeli késelést is ők vállalták a felelősséget. Az ISIS nem adta fel célját, hogy fenyegetést jelentsen Amerika és Európa ellen, viszont jelenleg a helyi megerősödésre koncentrálnak. Támadásaik nem mindig kerülnek címlapokra, és sok vezetőjüket elvesztették, de nem lehet azt mondani, hogy a csoport mindenhol gyenge és inaktív.

Újra államot szerveznének

Az ISIS számára az egyik fő kihívás, hogy globális kalifátusként mutassa be magát, miközben tevékenysége az árnyéka régi önmagának. Taktikája az utóbbi években, hogy már létező iszlamista terrorista csoportokkal paktál le, és átnevezik őket ISIS-nek. Ez mindkét csoport számára előnyös: ezek a helyi terroristák megkapják azt a hírnevet, hogy az ISIS vagy a globális kalifátus részei, az ISIS pedig képes tevékenység felmutatására.

Ilyen módszerrel például 

igen aktív az ISIS Afrikában.

Kelet-Afrikában az al-Shabaab növelte támadásainak ütemét és súlyosságát Szomália fővárosában, Mogadishuban és nemrégiben Kenya északkeleti részén, ahol csak 2023 júniusában 19 támadást hajtott végre. 

Nyugat-Afrikában a mali katonai junta nem tudta meggyengíteni szaharai ISIS-provinciát. Az elmúlt év során több mint kétszeresére növelte területi ellenőrzését, és elkezdte kivetni adóit és bevezetni a saría-törvénykezést Mali északkeleti Menaka régiójában. Az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya továbbra is növekvő fenyegetést jelent Nigériában. Laza kormányzati formát vezetett be, és adókat szed az ellenőrzése alatt álló lakosságtól. Új területeken, például az észak-nigériai Jigawa államban is hajtott végre támadásokat.

 

Nyitókép: Archív felvétel az Iszlám Állam harcosairól (kép: Mandiner archív)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvv
2024. február 10. 07:05
Talan fejet kene hajtani nekik. Mindannyian elvezhetnenk a sariat! Fincsi! (Jo nehanyan meg is erdemelnek. Kapalozhatnanak.. de hiaba.)
Tasi János
2024. január 29. 11:43 Szerkesztve
Az IISIS-t a CIA és a Mossad közösen találta ki hozta létre és üzemelteti jelenleg IS! https://www.zerohedge.com/geopolitical/reviving-isis-us-weapon-against-resistance-axis Amit a Muszlim Testvériség tesz, azt a CIA áldásával és annak érdekei mentén teszi! Nem csak a Hamaszt, de az ISIS-t IS nekik köszönheti a világ.
Tasi János
2024. január 29. 11:41
Veszprémy László Bernát, Ugye nem akarod itt előadni, hogy hülye vagy? Az Iszlám Állam soha nem támadta Izraelt és az USA haderejét sem! Az ISIS-t ugyanis a CIA és a Mossad közösen hozták létre! Az ISIS vezetője egy Shimon Elliot nevű Mossad ügynök, aki az amerikaiak által fenntartott hírhedt Abu Graib börtönben szervezte a csoportot az amerikaiak által összefogdosott "Al Kaidásokból" ! Neked, mint wannabe hülyének nyilván nem tűnik fel, hogy az ISIS ÖRÖKKÉ IZRAEL ÉS AZ USA HOSSZÚTÁVÚ ÉRDEKEINEK MEGFELELŐEN HARCOL ugye?
survivor
2024. január 27. 00:26
"Testver leszen minden ember..." Szegeny Schiller ! Szegeny Beethoven !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!