Ukrán fogságban elhunyt a Zelenszkij-kormányt kritizáló nyugati újságíró

2024. január 12. 23:08

A Biden-kormány nem tett erőfeszítéseket, hogy kimenekítse az Ukrajnában fogva tartott chilei-amerikai újságírót, állítja közösségi oldalán a neves amerikai kommentátor, Tucker Carlson.

2024. január 12. 23:08
null

Ahogy korábban megírtuk, Gonzalo Lira, az évek óta Harkivban élő chilei-amerikai kettős állampolgárságú haditudósító menekülni kényszerült Ukrajnából, mivel bírósági eljárás indult ellene. Elmondása szerint azzal vívta ki a hatóságok haragját, hogy olyan felvételeket készített, amelyekben

kritizálta a Nyugatot és a „kijevi proxy rezsimjüket”, kiemelve, hogy hogyan pusztítják el Ukrajnát.

Tucker Carlson neves amerikai kommentátor pénteken a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy Gonzalo Lira, miután már egy ideje ukrán fogságban volt, életét vesztette. Carlson beszélt Lira apjával, aki megerősítette hírt, hogy fia 55 éves korában elhunyt. Az újságíró egy ukrán börtönben, tisztázatlan körülmények között halt meg.

Carlson úgy vélekedett, az újságírót a Zelenszkij- és Biden-kormányok kemény bírálata miatt tartóztatták le.

Tucker Carlson bejegyzését itt tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trash5
2024. január 16. 01:02
Orosz kém volt. Tüdőgyulladásban halt meg. A mandineres meg tucker carlsonos álhírekkel szemben nem volt újságíró. Blogja volt, semmi eredeti. Pick up artist volt, abból élt, hogy külföldieket utaztatott Kiivbe ukrán nőket felszedni, vagy inkább használni. A nőkről visszataszító módon beszélt, mint egy INCEL. Az orosz invázió után ez a jövedelme megszűnt, ezért szegődhetett az oroszok zsoldjába. Az oroszoknak jelentett ukrán csapatmozgásokról, védelmi létesítményekről, eszközökről. Az ukránok lebuktatták, börtönbe csukták. Hogy a halálában közrejátszott-e az ukrán egészségügy állapota azt nem tudni, vagy igen, vagy nem. Az ukrán egészségügy rombolását nem más, mint az orosz bombázások okozzák. Úgyhogy ennek a gazembernek a haláláért a felelős először is saját maga, másodsorban az oroszok. Azt tervezte, hogy Magyarországra menekül, a fideszkomcsi elvtársakhoz. A ti fajtátok, nyomorékok.
you-brought-2-too-many
2024. január 13. 20:47
Ez döbbenetes. Éveken át néztem a red pilles videóit férfi-nő kapcsolatos témákban. Keményen fogalmazott, szókimondóan, őszintén, ha kell káromkodott, de nagyon bírtam. Tanácsai tűpontosak voltak. https://youtu.be/DmsamH8SPG0?si=p_UqUM91cbdh3sll Ez az utolsó videó az oldalon. Isten nyugosztalja!
nempolitizalok-0
2024. január 13. 15:45
Természetesen kussol a libsi csürhe, amerikaiakkal az élen.
nemecsek-3
2024. január 13. 14:04
Na hát itt a bizonyíték , hogy ukrajna a balkánnál sokkal érettebb az EU csatlakozásra. Legalább is az EU liberális szekcióját illetően. Vö.: lengyel események
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!