Hat év után új lemezzel jelentkezik a Zagar

2013. április 05. 11:21

Sokféle stílust ötvöző, koncepciójában sci-fibe hajló albumot készített a Zagar. A Light Leaks című anyagot április 13-án mutatják be a fővárosi Millenáris Teátrumban.

2013. április 05. 11:21

A hazai elektronikus színtér nemzetközileg is ismert formációja, a Zagar hat év után jelentkezett Light Leaks című anyagával, amelyet április 13-án mutatnak be a fővárosi Millenáris Teátrumban. „Valóban soknak tűnik a hat év a két lemez között, de azért 2007 óta is több minden történt velünk. A turnék mellett filmzenéket készítettünk, illetve a Cannot Walk Fly Instead című albumunk megjelent külföldön is, arról három kislemezt is kihozott a német Mole Listening Pearls kiadó, emellett számos nemzetközi válogatásra kerültek fel számaink” – idézte fel Zságer Balázs, a zenekar alapítója, billentyűs-zeneszerzője.

A Zagar 2001-ben a Yonderboi Quintet három tagjából (Zságer mellett a szkreccselő Dj Bootsie és Kovács Andor gitáros) alakult, hozzájuk csatlakozott Lázár Tibor dobos, később Zságer öccse, Zságer-Varga Ákos basszusgitáros. 2010-ben Kovács távozott, helyette a Puzzle-ból és a We Are Rockstarsból ismert Ligeti György énekes-gitáros állandó taggá vált. „Andor távozásától függetlenül vissza akartam térni egy elektronikusabb, szintisebb hangzáshoz, inkább első lemezünk, a Local Broadcast megszólalásához. Egyetértek azzal, hogy a Light Leaks kicsit stíluskavalkád lett, hiszen vannak rajta dubos, reggae-s, funkos, chillout-os dolgok is, ez a sokaság egyfajta lenyomata az elmúlt öt évben átélt zenei korszakaimnak” – mondta a zenekarvezető. Megjegyezte, hogy Ligetivel a Zagarnak végre klasszikus frontembere lett, ami akkor is lényeges, ha a dalok felét most is maga énekelte fel. „Ebben a felállásban a koncerteken jobban tudok a zenére koncentrálni, a közönséggel inkább Gyuri kommunikál”.

Zságer Balázs kiemelte, hogy a szövegek ezúttal szervesebben összefüggnek egymással, sokkal inkább koncept-album jellege lett az anyagnak, amelynek a középpontjában egy kisgyerek fantáziavilága áll. Hozzátette: a lemez időutazás a saját gyerekkorunkba, amikor még úgy éreztük, hogy minden megtörténhet velünk. A sci-fi hangulatot a számok éteri hangzása is erősíti. A sejtelmes világ angol szövegeit – ahogy már eddig is – a zenekart régóta ismerő Hutvágner Szofi írta, Zságer Balázs útmutatásai alapján. „Előre megadtam neki a címeket és a kulcsszavakat, ami eltért a korábbi együttműködési módszerünktől”. A zenék nagyrészt a tagok közös munkájából a próbákon születtek, az első kislemezdal, a Space Medusa például Dj Bootsie vázlata, a Lightstones meg a dobos Lázár Tibor ötlete alapján. Az Outsiders című számban egy londoni MC hölgy, MAD-X is közreműködik. „Egy autentikus stílusú előadót kerestünk, aki hitelesen szólal meg a dubos környezetben”. Az új Zagar-lemez megjelenését (hazai kiadó: CLS Music) a rajongókat megmozgató izgalmas Facebook-alkalmazás játékok kísérték: a Space Medusa hangjait háromezer darabból lehetett összerakni, a borítót szintén részekből lehet összeállítani.

„Tudomásunk szerint külföldön sem volt még példa ilyen megjelenésre. Az ötlet web 2-es social media kampányokkal foglalkozó barátaimtól származik, túl egyszerűnek tűnt csak úgy közzétenni a számot. A teljes összerakás végül eltartott egy ideig a rajongóknak, de az alkalmazás nagyobb figyelmet generált a szám körül. A borító összerakói között a legszerencsésebb egy Zagar-logós érintőképernyős Ultrabookot nyer” – mesélte a zenész. A Light Leaks élő bemutatóját április 13-án szombaton tartják a Millenáris Teátrumban, a közreműködők között lesznek (akárcsak a lemezen) a nyíregyházi Cantemus Leánykar tagjai és a Cantabile Gyermekkórus. A háromdimenziós installációra, fénykövekre épülő látványt a minőségi munkáiról ismert Kiégő Izzók és Vj Kemuri szolgáltatja. A Zagar idén nyáron fellép a soproni VOLT-on és más fesztiválokon is, Magyarországon kívül például Dániában, Lengyelországban és Oroszországban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!