Nézze meg Arany János nagyszalontai Csonka tornyát!
2018. október 10. 12:25
Csonka torony nyúlik a felhőbe, rajta pihen a nap lemenőbe'.
2018. október 10. 12:25
p
0
0
7
Mentés
Arany János szülőhelye, Nagyszalonta 14 kilométerre van a magyar határtól. Az alföldi kisvárosban több jeles költő-író is született (például Zilahy Lajos, Sinka István), s itt található az Arany által versbe foglalt Csonka-torony, melyben a költő életérő látható kiállítás. Megnéztük a tornyot, vetettünk egy pillantást a városra, és ellátogattunk Arany János szülőházának helyéhez. Nagyszalonta 17 ezres lakosságából ma tízezer a magyar. Érdekesség, hogy maga Toldi Miklós is itt született 1320 körül, hiszen valós történelmi alakról van szó.
Szalonta várát a hajdúk kezdték el építeni 1620-ban és Rákóczi György segítségével fejezték be 1636-ban. Őrtornya, amelyben puskaport és fegyvereket tároltak, még ma is áll, és a Csonka-torony néven vált ismertté. A vár 1658-ig állt. Akkortájt a török portyázott a környéken és egyesek szerint az egyik támadásakor a vár nagy része is romba dőlt. Mások szerint a fejedelem parancsára rombolták le, vagy égették fel, a településsel együtt, nehogy török kézre kerüljön. Tény, hogy 1658-ból csupán a három emeletes őrtorony maradt fenn, amire 1899-ben építettek még egy emeletet.
A miniszterelnök politikai igazgatója leszögezte, politikailag nem őrlünk egy malomban, de Nádas Péter teljesítménye minden magyar ember nemzeti büszkeségét gyarapíthatja!
Reménykeltő fejlesztések indultak Marosvásárhelyen, ha döcögve is: Soós Zoltán polgármesternek és csapatának nagy ellenállást kellett leküzdenie a frontvárosban. Most újra választás közeleg, amelyen indul a korábbi városvezető, Dorin Florea is.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
4
0
31
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 7 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2018. október 10. 21:06
(...három emeletes, vagy háromemeletes? Én sem vagyok biztos benne.)
Köszönöm a cikket!