A konzervatívok négy fő hazugsága az egyenlőtlenségekről

2019. szeptember 15. 20:43

Ne hallgassatok a jobboldali hazugságokra az egyenlőtlenségekről! Ismerjétek meg az igazságot és cselekedjetek!

2019. szeptember 15. 20:43
null
Robert Reich

„Annak ellenére, hogy a napjainkban tapasztalható egyenlőtlenségek a 19. század rablóbáróinak korát idézik, a konzervatívok továbbra is hazudoznak a jelenlegi helyzetről és hamis megoldásokat kínálnak fel. Íme az egyenlőtlenséggel kapcsolatos négy legnagyobb hazugság:

1. A gazdagok és a cégvezetők teremtik az amerikai munkahelyeket, ezért a megadóztatásuk gondolatától is tartózkodnunk kell.

2. Az emberek pont annyi fizetést kapnak, mint amennyi a piaci értékük, ezért nem érdemes a fizetésekkel foglalkoznunk.

3. Az összes amerikai gyerek sikerre viheti, ha elég bátor, leleményes és intelligens, ezért nem kell segítséget nyújtatnunk a szegény és a dolgozó osztályba tartozó gyerekeknek.

4. A minimálbérek emelése a munkahelyek számának csökkenését eredményezi, tehát nem érdemes emelnünk azt.

Amerika sodródását az egyenlőtlenségek felé meg lehet fordítani. Ehhez azonban határozott politikai lépéseket kell tenni. Az amerikai közvéleménynek is tudomást kell szereznie a tényekről.

Szóval ne hallgassatok a jobboldali hazugságokra az egyenlőtlenségekről! Ismerjétek meg az igazságot és cselekedjetek!”

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Libraman
2020. április 11. 19:37
Hantás, orrnehéz, hülye szeredás!
tango47
2019. október 29. 20:13
Marx sem mondhatta volna szebben.
IV. Fawkes
2019. október 17. 07:22
Ez a Reich úr a Rajkká lett család leszármazottja?
III. Öreg Banya
2019. október 01. 18:43
Szar kommunista.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!