Magyarországhoz hasonlóan Amerikában is benzinárat csökkentenének, csak nem tudják, hogyan

2021. november 12. 15:57

A Fehér Házban jelenleg azon tanakodnak, hogy azonnal lépjenek-e az amerikai energiaárak csökkentése érdekében, vagy a piacok rendeződésének reményében várjanak a drámai intézkedésekkel, mivel Joe Biden elnök inflációval kapcsolatos aggodalmai ütköznek éghajlati, kereskedelmi és külpolitikai megfontolásokkal.

2021. november 12. 15:57
null

Az ügyet ismerő személyek szerint Biden vezető tanácsadóinak egy kis csoportja már hetek óta tárgyal a benzin árának csökkentését célzó intézkedésekről.

Eddig nem sikerült konszenzusra jutni, mivel az Energiaügyi Minisztérium egyes tisztviselői ellenzik a stratégiai kőolajkészlet megcsapolását, miközben mások a felszabadítás, vagy a még radikálisabb lépés, az olajexport leállítása mellett lobbiznak, tudósít a Bloomberg

Csakhogy az export leállításával Amerika alapvetően rombolná nemzetközi kapcsolatait szövetségeseivel.

A kormányzati tisztviselői remélik, hogy a következő napokban kidolgoznak egy mechanizmust, amit Biden felhasználhat az olajárak csökkentésére, mondták a tárgyalásokat ismerő személyek. Szerintük az elnöknek még nem kell végleges döntést hoznia, és még mindig dönthet bármilyen beavatkozás ellen. De ha mégis lép, a mechanizmus valószínűleg több eszköz egyidejű alkalmazását foglalja magában, és olyan választ tesz lehetővé, amelyet az olajpiac reakciójának megfelelően kalibrálnának.

Ezen eszközök közül a legfontosabb az ország stratégiai kőolaj-tartalékának a megcsapolása,

ami több mint 600 millió hordónyi kőolajat jelent a föld alatti tárolókban. A Fehér Ház tisztviselői továbbá azt is vizsgálják, hogyan lehetne elérni, hogy az amerikai finomítók több nyersolajat dolgozzanak fel benzinné, esetleg a benzin bioüzemanyagokkal való keverésére vonatkozó előírások enyhítésével.

A kormányzat tisztviselői a nyersolaj vagy a benzin exportjának korlátozását is fontolgatják, ami egy olyan szélsőséges lehetőség, amelyet a hét elején 11 demokrata szenátor, köztük Elizabeth Warren és Ed Markey által aláírt levélben sürgettek.

Alig hat évvel ezelőtt a Kongresszus feloldotta az olajexport négy évtizedes tilalmát, és ezzel átformálta a globális nyersolajáramlásokat és a geopolitikai erőviszonyokat. Bár az Egyesült Államok még mindig több millió hordó nyersolajat vásárol naponta külföldi termelőktől, hogy kielégítse néhány hazai finomító igényeit, jelentős mennyiséget exportál is.

Címlap: MTI/EPA/Etienne Laurent.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zakar ZoItán BéIa
2021. november 15. 15:31
Itthon a kutasok állják a csökkentést nem az állam!
zara
2021. november 15. 15:31
nyomtassanak benzint dollár helyett...
OberEnnsinnen
2021. november 15. 15:31
Vessenek ki adót az Északi-áramlat vezetékre és az így befolyt pénzt adják oda a 100 leggazdagabb "amerikai", bocs: USA-ban székelő családnak. Qrvára megtehetik. odaküldenek pár hadihajót, cirkálni és letiltják a földgáz áramlását, majd, ga megkérik, újra áramoltatják és így jopggal kérnnek védelmi pénzt EU-tól és Moszkvától. Ja, hogy ez - főleg utóbbi miatt - már nem megy, a Kreml beint? Hát ez pech, de majd a FED beindítja a nyomdafestékgyártást és akkor OKÉ.
sorivo4
2021. november 15. 15:31
Most mondhatnám, hogy várják meg vele Trump újraválasztását. De félek, hogy nincs annyi idejük. Ezért szar baloldalinak lenni, mert kötve a kezük. Csak hülyeségeket csinálhatnak és semmi ésszerű, épeszű módszer nem áll a rendelkezésükre. Mert ugye ez tradícionálisan fasiszta dolog belenyúlni az árakba, vagy talán kommunista, nem is tudom. Erről Márkizajt kéne megkérdezni, hogy melyik is inkább a kettő közül vagy mindkettő lehet-e egyszerre. Szerintem szerinte lehet. Úgyhogy nagy szarba vannak. Mert ő már kijelentette, hogy ez kommunista ötlet, és egy világ omlana benne össze ha példakép Amerika is a kommunizmus útjára lépne. Nagy dilemmák ezek. De ha nem ment még el totálisan az eszük, amit kétlek, akkor nem nagyon van más választásuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!