Klímakonferencia: mégsem vezetik ki a szenet, könnyek között kért bocsánatot a brit házigazda

2021. november 15. 10:51

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a glasgow-i klímaértekezleten elért megállapodás sorsfordító jelentőségű, elsősorban azért, mert véget vet a szénből nyert energia termelésének és felhasználásának.

2021. november 15. 10:51
null

A britek búcsút mondanának a szénnek

Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban rendezett 26. ülésén (COP26) a résztvevő 197 ország küldöttei szombat éjjel, csaknem kétheti tárgyalássorozat után, a kitűzött határidőnél egy nappal később új globális klímaegyezményt fogadtak el.

Johnson a Downing Streeten tartott vasárnap esti sajtóértekezletén kiemelte: a Glasgow-i Klímaegyezmény (Glasgow Climate Pact) címet viselő megállapodás

az első olyan globális környezetvédelmi intézkedési terv, amelyben konkrétan szerepel, hogy a szén használatát az energiatermelésben csökkenteni kell.

A skóciai nagyvárosban elért megállapodás tartalmát tekintve nem fér kétség ahhoz, hogy az egyezmény a szénből nyert energia felhasználásának végét jelenti, és ez fantasztikus vívmány, fogalmazott a brit kormányfő.

Boris Johnson kiemelte azt is, hogy a nettó karbonsemlegesség elérésére kötelezettséget vállaló országok részaránya a globális hazai össztermék (GDP) értékén belül immár eléri a 90 százalékot, jóllehet ez az arány nem egészen egyharmad volt, amikor Nagy-Britannia 2019-ben átvette a COP soros elnöki tisztségét.

Mindemellett 130 ország csatlakozott a glasgow-i értekezleten ahhoz az egyezményhez, amelynek célja a globális erdőpusztítás folyamatának megállítása és visszafordítása. Ezekben az országokban van a világ erdőségeinek több mint 90 százaléka, hangsúlyozta a brit kormányfő.

Johnson kijelentette ugyanakkor, hogy örömébe csalódottság is vegyül, hiszen egyes országok ellenállása miatt nem sikerült olyan ambiciózus megszövegezésű egyezményt elérni, amilyent eredetileg terveztek.

A brit kormányfő úgy fogalmazott: a diplomácia természete már csak olyan, hogy lehet lobbizni, lehet könyörögni, lehet biztatni, de „szuverén országokat nem tudunk rákényszeríteni olyasmire, amit nem akarnak megtenni”.

India közbelépett

Az eredeti határozattervezetben a szénfelhasználás szakaszos megszüntetése (phase out) szerepelt, ám az utolsó pillanatban, India szombat este előterjesztett kifogása nyomán a végleges szövegbe ehelyett a szakaszos csökkentés (phase down) kifejezés került.

Az indiai kormány képviselője azzal indokolta a váratlan intervenciót, hogy a fejlődő országok előtt álló legfontosabb feladat még mindig a szegénység felszámolása, emiatt nem tudnak ígéretet tenni a szén és általában a fosszilis üzemanyagok termelésének, használatának, illetve használatuk támogatásának teljes megszüntetésére.

Számos ország – főleg kis karibi és csendes-óceáni szigetállamok, amelyeket a tengerszint emelkedése elöntéssel fenyeget – súlyos fenntartásaiknak adtak hangot az egyezmény szövegének módosítása miatt.

Alok Sharma, a brit kormány volt üzleti, energiaügyi és iparstratégiai minisztere, aki a vendéglátó Nagy-Britannia képviseletében a glasgow-i COP26-értekezlet elnöki tisztségét töltötte be, a szombat éjjeli záróülésen könnyek között kért elnézést a utolsó pillanatban eszközölt szövegbeli változtatások miatt.

Sharma a Downing Streeten tartott vasárnap esti sajtóértekezleten kijelentette: érzelmei azért mutatkoztak meg ennyire markánsan, mert nagyon sokan hónapokon át dolgoztak a megállapodás eléréséért, és a COP26-értekezlet szombati utolsó munkanapjának végén „volt egy feszültséggel teli óra, amikor úgy tűnt, hogy az egész egyezmény veszélybe került”.

(MTI, címlap: MTI/EPA/Robert Perry)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr. Greta Grünberg
2021. november 29. 17:45
De igen. A legnagyobb részünk mindenféle keveredés okán került be, nem a fajtisztaság, hanem a multikulturalizmus, a betelepítések és némi erőszak elve alapján is, ebből lett a magyarság. Egy komoly részünk (kb. 10%) viszont kifejezetten és kimutathatóan Nyugat-Indiából származik. A magyar génállományban rengeteg a keleti gén, úgy, hogy a honfoglaló magyarsághoz kb. semmilyen komolyabb genetikai reláció nincs már. Melyik része nem igaz, amit írtam?
Dr. Greta Grünberg
2021. november 29. 17:44
A cikk melyik része írja, hogy volt ilyen? MIért nen tanulsz meg végre olvasni? És miért ír az, aki nem tud olvasni? MIért nem tanulod meg legalább az alapvető középiskolás ismereteket, te ostoba, buta "bölcsbagoly"? Ha meg segghülye vagy a természettudományokhoz (ugyanis amit írsz, az nem a tudomány álláspontja évtizedek óta), akkor meg minek kommentelsz?
Dr. Greta Grünberg
2021. november 29. 17:44
Miért? Egy csomó magyar nem Magyarországon született. Egy csomó magyar meg brit lett. Sőt, a Kárpát-medencében teljes falvak lakossága származik pont ugyanarról arról a környékről, ahonnan ő. Más szemmel kell így rá tekinteni, kb. mint egy távoli rokonra.
olajfa1
2021. november 29. 17:39
De most komolyan! mennyit emelkedett eddig a tengerszint? talán 2 cm-ert?... Aztán ezért aggódnak? Naneee! Az arab sivatagokat a sok lebzselővel be kellene fásítani! Egyből minden más lenne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!