A globalizmus ma már nem végtelen, olcsó fogyasztást, hanem folyamatos drágulást jelent

2022. február 10. 19:12

Ha a világ továbbá is behódol a globalizmusnak, akkor növekvő inflációra számíthat, véli John Manzella közgazdász. Míg a folyamat eddig nem okozott nagy inflációs nyomást, a mai globális gazdasági viszonyok azt sugallják, hogy a jövőben változhat a helyzet, figyelmeztet a szerző.

2022. február 10. 19:12
null

A globalizáció korábban nem okozott inflációt  

Az infláció rövidtávú ingadozásainak előrejelzése rendkívül nehéz – ha azonban az inflációt jelentős mértékben befolyásoló globalizáció alakulását nézzük, a hosszú távú inflációs trendek pontos előrejelzése valamivel könnyebb, véli John Manzella közgazdász.

Az International Policy Digest portálon megjelent elemzésében a világhírű szerző kiemeli, hogy a távközlés, a szállítás és a pénzügyek fejlődése a nemzeti piacok integrációjához vezetett a kereskedelem és a befektetések révén és így a globalizációként ismert folyamat emberek millióit emelte ki a szegénységből és jelentősen javította sok amerikai életszínvonalát.

A közgazdász kiemeli, hogy mindez különösen jól jött a szellemi tulajdonban gazdag termékeket és szolgáltatásokat előállító amerikai vállalatoknak, valamint a magas tudással rendelkező amerikai munkavállalóknak – azonban

a globalizáció új kihívások elé állítja az alacsony technológiájú termékeket gyártó cégeket és a nem jól kiképzett munkavállalókat, teszi hozzá.

Mindezzel párhuzamosan, a termelést a magas bérekkel rendelkező országokból – például az Egyesült Államokból – a globális „déli”, vagy ázsiai, alacsony bérű országokba helyezték át. Ezáltal a számítógépes hardverek 90-es évekbeli kiszervezése például a számítógépes költségek 10 és 30 százalék közötti csökkenését eredményezte, magyarázza Manzella, hozzátéve, hogy ennek eredményeképpen a „PC-k” eladása megugrott és több munkavállaló számára lett lehetséges, hogy sokkal több munkát végezzen rövidebb idő alatt.

Ez az Egyesült Államok termelékenységének gyors növekedéséhez vezetett, így 1995 és 2002 között 230 milliárd dollárral növelte a kumulált bruttó hazai termékét

az 50 államból álló ország, mutat rá Manzella. A több könyvet is szerző közgazdász azt is hozzáteszi, hogy sok új munkahely jelent meg az Egyesült Államokban, jóval több, mint a kiszervezés miatt elvesztett munkahelyek száma.

Viszont mindennek volt egy visszaütése is: az elmúlt évtizedekben Kína az olcsó termékek, például ruhák, játékok, bútorok és elektronikai cikkek elsődleges exportőre lett az Egyesült Államok felé, ha pedig ezt kombináljuk a kiszervezésből származó alacsonyabb költségekkel,

lehetővé tette az amerikai fogyasztók számára, hogy sokkal többet vásároljanak kevesebb pénzből.

A folyamat olyan módon alakította a dollárt, hogy az támogatta a közepes és alacsonyabb jövedelmű amerikaiak életszínvonalát, visszafogva az inflációt, hangsúlyozza az elemzés, hiszen a St. Louis-i Federal Reserve Bank szerint az átlagos éves infláció 2,4 százaléknál állt meg az 1990 és 2020 közötti időszakban. Manzella viszont hozzáteszi, hogy nem ismert, hogy a Kínába való kiszervezés és a más országokból érkező „olcsó” import mekkora lefelé irányuló nyomást gyakorolnak ​​az inflációra – azonban szerinte ez valószínűleg jelentős.

Ha tovább hasít a globalizáció, az infláció is növekedni fog

Manzella szerint az utóbbi években a globalizációt számos tényező alakította, beleértve a kínai termelési költségek növekedését, a kereskedelmi trendek eltolódását – elsősorban az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborút – valamint a világjárványt.

A közgazdász hangsúlyozza, hogy a kínai importárak, valamint az oda való kiszerveződéshez kapcsolódó költségek több éve különböző okok miatt emelkedni kezdtek, nagymértékben a komoly munkaerőhiány miatt – az előrejelzések szerint 2050-re a kínai munkaerő 20 százalékkal csökkenni fog, teszi hozzá.

Annak érdekében, hogy a szűkülő munkaerő-állományból vonzzák a munkavállalókat, egyéb okok mellett a kínai vállalatok béreket emeltek, s így 

a kínai feldolgozóiparban az átlagbérek 170 százalékkal növekedtek 2010 és 2020 között

a Statista német székhelyű, piaci és fogyasztói adatokra szakosodott cég adatai szerint, emeli ki Manzella.

Ezen túlmenően a Trump adminisztráció alatt megkezdett kereskedelmi háború vámokat jelentett a kínai importnak és az amerikai közgazdász szerint ezek nagymértékben hozzájárultak az amerikai fogyasztók költségeinek növekedéséhez.

Ráadásul a kereskedelmi háború és a világjárvány eredményeképpen az amerikai vállalatok egyre nagyobb mértékben kezdenek távozni Kínából és más kisebb népességgel, alacsonyabb minőségű infrastruktúrával rendelkező ázsiai országokba költöznek: például Vietnámba, emeli ki Manzella.

A közgazdász hozzáteszi, hogy ma már

a vállalatok inkább a kockázatcsökkentésre, mint a profitmaximalizálásra összpontosítanak,

ezáltal pedig sok amerikai cég több beszállítóval lép kapcsolatba a világ különböző részeiről, kisebb méretű beszerzésekkel, de több szállítótól, ami szintén megnöveli a költségeket.

Ehhez pedig azt is hozzá kell fűzni, hogy nem kevés amerikai cég növeli a raktárterületét, mind belföldön, mind külföldön – ez egy olyan további tényező, ami szintén növeli a költségeket, jelenik meg az elemzésben.

Mindennek fényében, Manzella szerint összességében úgy tűnik, hogy

a globalizáció egyik történelmi előnye – az olcsó termékek végtelennek tűnő kínálata – hamarosan véget érhet.

Megítélésünk szerint egyre fontosabbá válik az önellátás és az alapvető javakból való hazai termelés felépítése. Lehetséges, hogy ez költséges, de ma már azt látni, hogy a globalizáció is az.

Csakhogy a globalizált gazdaságban nem csak a költségek, hanem még a bizonytalanság is elszabadulhat.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2022. február 12. 00:40
Ja, ha egy pénzt, nevezetesen a dollárt kvázi világpénzzé teszünk (petro dollár), akkor ne csodálkozzunk, ha annak eszeveszett ütemben történő nyomtatása világszerte inflációt idéz elő.
scriba
2022. február 12. 00:40
"Megítélésünk szerint egyre fontosabbá válik az önellátás és az alapvető javakból való hazai termelés felépítése." Észak-Korea legyen az egész világ? Kösz, de akkor inkább maradjon a globalizáció.
pipa89
2022. február 11. 21:52
Utálom a globalizmus szót, mert elfedi a valóságot, hogy alapjában véve nyers tőkekoncentrációról beszélünk, ami a népek és nemzetállamaik feje fölött dönt mindenről: árak, politika, kormányok, háború, kereskedelem summa summarum: a bolygó irányított lerablása egyetlen hálózattal. Milyen vicces lehet néznie, megfigyelnie minket az elefántcsonttoronyból...
Behemoth
2022. február 11. 08:45
Egy mondatba foglalva, a világ gyártóműhelyévé tették Kínát a profitot hajszolva, most meg csodálkoznak, hogy átveszik a gazdasági irányítást és ott emelnek árat, ahol akarnak. Mindegy, hogy mire hivatkozva, béremelés, energia, kibocsátás-csökkentés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!