Fogságban az európai zöldpolitika

2023. december 07. 10:11

Az Európai Unió sokat emlegetett „kockázatmentesítése” gyakorlatilag egyet jelent a kínai kereskedelemről való fokozatos leválással és a blokkosodás kezdő lépéseivel. Az átpolitizált kereskedelmi stratégia azonban sokkal súlyosabb veszélyt rejt magában, mint egy új kereskedelmi és hidegháború. A tét maga a túlélés.

2023. december 07. 10:11
null
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november elején tartott beszédében három straté­giai, az EU jövője szempontjából meghatározó problémát jelölt meg: az ukrajnai háborút, a közel-keleti helyzetet és a kínai kapcsolatokat. Szavai szerint fontos lenne a stabil kereskedelem Kínával, ám nehéz eltekinteni attól, hogy Peking „a nemzetközi rend megváltoztatására törekszik, és miközben azt állítja, hogy békét és pártatlanságot szeretne, valójában a világra a legnagyobb destabilizációs erővel ható államokat és erőket támogatja”. Azt is látni kell, mondta, hogy bár Kína az EU legfontosabb kereskedelmi partnere, piacokat torzító és felfaló gyakorlatával, kereskedelmi kényszereszközeivel tulajdonképpen rákényszeríti Európát a kereskedelmi diverzifikációra, ami nem más, mint a kereskedelmi háború felé vezető első lépés.

Izompolitikával a klímacélokért?

Az EB elnöke szerint a kockázatmentesítést globális dimenzióba kell helyezni, vagyis az uniónak ki kell terjesztenie geopolitikai befolyását, hiszen megvan hozzá a hatalma, a pénze és a többi eszköze, úgymint segélyek, kereskedelmi kapcsolatok, befektetési hajlandóság és természetesen szankciók. Minden a rendelkezésére áll az energiaátállás jövőképének kialakításához, kivéve két dolgot: a nyersanyagokat és a finomítói kapacitást. Márpedig ezek nélkül csak beszélni lehet a zöldjövőről, megvalósítani nem.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!