Mi mennyibe kerül a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron?

2023. december 15. 14:59

Megnéztük, hogy valóban drága-e a budapesti adventi vásár.

2023. december 15. 14:59

Ha az ember Budapesten elsétál a főváros – ha nem az ország – egyik legnépszerűbb adventi vásárának a helyszínére, a Vörösmarty térre, a Váci utca felőli oldalon egy szépen feldíszített, hatalmas karácsonyfa fogadja. A tér közepén álló Vörösmarty-szobrot pedig egy nagy „hógömbbe” burkolták, ekörül állították fel a standokat. 

Mennyibe kerül most a téli látványosság?

Vörösmarty téri vásárban jártunk tehát, ahol szokás szerint minden jó megtalálható: forralt bor, puncs, rétes és különféle ünnepi vásárfiák, sőt a közelben még korcsolyázásra is van lehetőség. 

Az idei árak pedig érezhetően inkább csak az élelmiszerek esetén magasabbak, mint a korábbi években. Például a bécsi vásárral összevetve még mindig sokkal kedvezőbbek az árak Budapesten.

Nézzük először táblázatba foglalva az idei budapesti árakat. 

Mi, mennyibe kerül a budapesti adventi vásáron 2023-ban? 

Termék, szolgáltatás fellelt árak (forinttól) 

Forralt bor (3dl): 1650-2500   

Rétes (több ízben): 1500 

Kisebb díszek, ünnepi vásárfia: 800-1200 

Nagyobb díszek, kerámiák: 5000 

Egytálételek: 5500 

Jégpálya felnőtt belépő: 1950  

Jégpálya 18 év alatt: 1500 

Már a Deák Ferenc téri evangélikus templom közelében adventi, karácsonyi hangulat fogadja a látogatókat. A körút mentén felállított jégpálya körül pedig van lehetőség forralt bor, puncs és kürtőskalács vásárlására is. 

A forralt borok natúr és különféle ízesített formában is kaphatók, 3 deciliter 2500 forinttól. Ugyanilyen adag puncs és egy kürtőskalács ára is ekörül mozog. 

A jégpályára 1950 forint a belépő és 18 éven aluliak 1500, míg az ennél idősebbek 1950 forintért tudnak korcsolyát is bérelni. A zsúfoltságtól itt még nem kell tartani a délutáni órákban, a korcsolyázók kényelmesen elférnek, köszönhetően a jégpálya viszonylag nagy területének. 

A jobb oldalon a kézműves standok állnak. Itt mindenféle apró kézműves ékszereket, mágneseket, karácsonyi és konyhai díszeket, tányérokat, bögréket lehet vásárolni. A kisebb termékek 800–1200 forintért elérhetők, míg egy-egy kidolgozottabb nyaklánc vagy díszes karácsonyi bögre 5000 forinttól kezdődik. 

Amennyiben a téren felállított hangszórókból szóló kellemes ünnepi hangulatú dalokat hallgatva átsétálunk a másik oldalra, ott már az éhségünket és a szomjunkat is tudjuk csillapítani az ajándékok beszerzése után. 

A forralt bor és puncs mellett a sült kolbászt, töltött káposztát, a bejgli vagy a rétest is megkóstolhatjuk. A forralt bor ott olcsóbb is, mint a jégpálya környékén: 3 dl már 1650 forintért vásárolható. Itt is többféle ízesítésből választhatunk, ezek azért már drágábbak, mint az alapváltozat.  

A komolyabb ételek, mint például egy adag töltött káposzta 5500 forintnál kezdődnek, de jó adagok és szépen elkészítve kaphatók. 

Több rétesstand közül választhatunk, egy adag rétes már 1500 forintért is kapható, szintén mindenféle ízben: van mákos, túros, almás, valamint különlegesebb ízek is. 

Sok helyen csak kártyával lehet fizetni, így nem érdemes nagyobb összegű készpénzt magunkkal vinni, de ez legalább megkönnyíti a vásárlást mind biztonság, mind gyorsaság szempontjából. 

Összességében elmondható, hogy a karácsonyi vásáron is érződik az infláció hatása, de az árak egyáltalán nem mondhatók túlzónak vagy a korábbi évekhez képest kiemelkedően magasnak. Különösen akkor nem, ha a hasonló nívójú, például a bécsi árakkal vetjük össze (lásd keretes írásunkat). 

A hangulat persze szerencsére Budapesten a régi maradt: meghittség, bájosság, a forralt bor, a finom ételek illata hatja át a Vörösmarty téri adventi vásárt. 

Európában drága vagy olcsó a budapesti adventi vásár? 

Ebben a brit cikkben számos nagyváros karácsonyi vásárainak árait hasonlítják össze, amelyből kiderül az is, hogy Bécs árai igen magasak. Persze azt nem mondhatjuk, hogy Budapest olcsó, de az, hogy az alábbi összeállításban a középmezőnyben vagyunk, egyúttal fővárosunk magas renoméját is tükrözi.  

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Címlapfotó: MTI

 

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mreinstand-2
2023. december 17. 02:19
Aki egy kicsit mögé lát a dolgoknak (mint én) tudja, hogy azért ilyen iszonyat drágák ezek a vásárok, mert nagyon sok a “leadó” felfelé.
hivataltaszilo
2023. december 17. 00:09
Egytálétel 5500? Vicc. Győrben a fele, vagy kevesebb. És Győr sokkal szebb s főleg nyugalmasabb város, mint a koszhodt, vörös rongyokba öltözött Budapest!
nempolitizalok-0
2023. december 16. 21:41
Most voltam kint, elképesztően sokan vannak. Minden évben kimegyek, minden évben elég sokan vannak, de most nagyon sokan.
TOM66
2023. december 16. 20:28
".................akinek nincs pénze,menjen a legelőre.." :-))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!