Bubi-térkép: itt lesznek áprilistól Bubi-pontok

2013. augusztus 07. 18:20

Aláírták a kivitelezési szerződést, így jövőre indulhat a budapesti közbringa-rendszer. Az első fázisban több mint ezer Csepel-kerékpárt lehet majd kölcsönözni a Boráros tértől a Margitszigetig. Ha beválik, további kétezer kerékpárt rendelhet a főváros, újabb állomásokkal.

2013. augusztus 07. 18:20

Szerdán megkötötték a Bubi, azaz a fővárosi közbringa-rendszer kialakítására és üzemeltetésére vonatkozó szerződést. A szerződést a nyertes konzorcium tagjai, Budafoki Róbert, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója, Paróczai Iván, a Csepel Kerékpárgyártó Zrt. igazgatósági tagja, valamint Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója írták alá. A nyertes T-Systems Magyarország Zrt. és a Csepel Kerékpárgyártó Zrt. alkotta konzorcium feladata lesz a rendszer kiépítése mellett annak üzemeltetése is a 2014 tavaszára tervezett átadást követő első öt évben.

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ a Bubi bevezetésével Budapest belső városrészében egy – más nagyvárosokban már ismert – kerékpáros közösségi közlekedési rendszer meghonosítását tűzte ki célul. A jövő év tavaszára kiépülő „közbringa-rendszer” bárki számára biztosítja a városi kerékpározás kényelmét és gyorsaságát, a bicikliket bármely állomáson fel lehet venni és bármely másik állomáson le lehet majd tenni a használat után. Az állomások a következőképpen helyezkednek majd el:


bubi nagyobb térképen való megjelenítése

A konzorciumi tagok közötti munkamegosztás szerint a kerékpárok Magyarországon készülnek, azokat a Csepel Kerékpárgyártó és -forgalmazó Zrt. gyártja és szállítja le. A T-Systems Magyarország Zrt végzi a rendszerintegrációt, biztosítja az adatkommunikációt és a speciális szoftvermegoldásokat, alvállalkozójaként a főbb rendszerelemeket pedig a német Nextbike GmbH. szállítja. A magyar infokommunikációs piac meghatározó szereplőjeként a T-Systems Magyarország a korábbi években több, a közösségi közlekedéshez kapcsolódó, bonyolult projekt sikeres lebonyolításában vett részt, így a FUTÁR megvalósításában is fontos szerepük van. A német Nextbike számos hasonló rendszer kiépítésében vett részt, számos német városban és Varsóban.

Az első ütem több mint ezer – Csepel márkájú, hazai gyártmányú – biciklijénél alapkövetelmény a defektmentes abroncs, a megszokottnál jóval nagyobb teher- és strapabírás, amihez olyan extra biztonsági megoldások járulnak, mint a teljesen zárt fékrendszer vagy a folyamatosan működő, megállás után is világító lámpák. A kerékpárosok biztonsága mellett a tervezők gondoltak a biciklik biztonságára is: minden Csepel kerékpár rendelkezik a lopásvédelem érdekében GPS modullal, így az egyes bringák mozgása könnyedén nyomon követhető.

A pályázatban, illetve a szerződésben szerepel további 2000, bármikor lehívható kerékpár és a hozzájuk tartozó dokkolóállomás beszerzésének lehetősége, amellyel a rendszer sikere esetén a jövőben a szolgáltatás kibővíthető. A hálózat kiterjesztésének lehetőségét a BKK szakemberei már vizsgálják.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2013. augusztus 08. 13:31
"Bazmeg, nem Svájc vagy Németország ez, inkább Azerbajdzsán" Azért vagyunk néhányan, akik ezen változtatni szeretnének. Szemben pisálni meg csak azoknak "trendi", akiknek jó volt a "nyócév" is.
start
2013. augusztus 08. 13:30
Az olyanoknak mint te semmi sem jó. Ha van kalapja az a baj, ha nincs az. Ezzel az erővel ne vegyen pl. a BKk se új buszokat, elvégre a sok tapló úgyis összefirkálja, tönkreteszi.
honphibu
2013. augusztus 08. 13:30
Ezek valami olyan elementáris módon el vannak szállva a magyar valóságtól, hogy az hihetetlen. A turistákon kívül ki fog itt biciklit bérelni? Vagy mondjuk bérelhetek majd egy GPS-szel felszerelt, "jóval nagyobb teher- és strapabírásssal, amihez olyan extra biztonsági megoldások járulnak, mint a teljesen zárt fékrendszer vagy a folyamatosan működő, megállás után is világító lámpák" 24 órára 300Ft-ért? Aztán, ha ellopják azt a biciklit (mondjuk, a hír hallatán az első nap összefognak és rögtön 200 biciklit lenyúlnak), akkor 200 rendőrautó fog üldözni 200 biciklist? Bazmeg, nem Svájc vagy Németország ez, inkább Azerbajdzsán. De valaki nagyot szakít majd vele, mint Deutch Tomi a beléptető kapukkal, az tuti!
honphibu
2013. augusztus 08. 12:34
Én örülnék, ha ez a rendszer működőképes lenne, de nem lesz az. Vannak itt, akik Párizzsal, meg tőlünk nyugatra lévő nagyvárosok példáival jönnek, csak hát nálunk sosem úgy működik egy rendszer, ahogy nyugaton. És az is megszokott, hogy ha valamit elterveznek, az sosem úgy működik a gyakorlatban, mint ahogy azt elképzelték. Hogy egy friss, élő példát hozzak, tessék: http://index.hu/gazdasag/bankesbiztositas/2013/08/08/megint_elszamolta_magat_az_ngm/ Én ennek nem örülök, nem erre élvezek el, de inkább realista vagyok, mint hiszékeny.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!