Ilyen lesz a BuBi: bemutatták a kerékpárokat

2013. november 08. 15:59

A budapesti közbringra rendszernek névadó szponzora is lett: a MOL vállalta, hogy finanszírozza a BuBi működési költségeinek közel felét. A rendszer a tervek szerint 2014 áprilisában indul 75 gyűjtőállomással és 1100 kerékpárral.

2013. november 08. 15:59

A MOL lett a budapesti közösségi kerékpáros rendszer, a Bubi (Budapest-Bicikli) névadó szponzora, az olajipari vállalat a működési költségek jelentős részét vállalja – jelentette be Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten. A rendszer éves üzemeltetési költsége mintegy 250 millió forint, a MOL ebből nettó 122 millió forintot vállalt magára. A fennmaradó költségeket a főváros fizeti, és a bevételek Budapest költségét csökkentik. Évente csaknem 70 milliós bevétellel számolnak, így a fővárosnak évente mintegy 50 millió forintba kerülhet a BuBi üzemeltetése.

Tarlós István főpolgármester azt mondta, 1994 óta mintegy megötszöröződött a kerékpáros-forgalom Budapesten. Hangsúlyozta, hogy egyszerűsíteni kell a belváros közlekedését, bővíteni kell a közösségi közlekedési alternatívák körét. A terminálok telepítése jövő februárban kezdődik, a kerékpárokat és a dokkolóállomásokat GPS-alapú nyomkövető rendszer és kamerarendszer is védeni fogja, az átadás áprilisban várható. Az előzetes becslések szerint évente mintegy 12 ezer ember használja majd a közösségi kerékpárokat.

A rendszer átadásáig közlekedéstechnikai módosításokat is végezni kell, csomópontok közlekedését kell újratervezni. Növelik a kerékpárutak számát is, ezt a feladatot a Budapesti Közlekedési Központ végzi majd. A díjtáblázaton Tarlós István elmondása szerint jelenleg is dolgoznak a szakemberek, egyelőre annyi tudható, hogy az első félóra díjmentes lesz, és a rendszert a regisztrációkor kapott elektronikus kártyával vagy bankkártyával lehet majd használni. Hangsúlyozta, hogy a főváros elsődleges célja a kerékpáros kultúra fejlesztése, és egyúttal a teljes közlekedési kultúra átalakítása, de minden döntésnél figyelni kell arra, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyek a főváros közlekedésének egészét, adottságait is veszi figyelembe.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, régóta kitűzték azt a célt, hogy mindenkit szolgálni akarnak, akik az utakat használják, eszköztől és hajtóanyagtól függetlenül. Hozzátette: az ország már tart ott, hogy egy jobban megosztott, egészségesebb közlekedési kultúrára van szüksége. A MOL felelősségvállalási programjába is beleillik a BuBi támogatása, mivel 2011 óta száz benzinkútnál alapvető kerékpáralkatrészeket is lehet kapni – mondta.

A Bubi rendszer 2014 áprilisában indul 75 gyűjtőállomással és 1100 kerékpárral, utóbbiakat a Csepel gyártja. A kerékpárokat bármelyik állomáson fel lehet majd venni, majd le lehet tenni használat után. A rendszer kiépítését az Európai Unió finanszírozza.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2016. június 01. 19:11
A cikknek van egy nagy hiányossága. Egy szóval sem említik meg, hogy az egész bubi projekt a BKK biznisze, ők azok, akik évek óta dolgoznak az előkészítésén, a főváros egy szálat nem tett keresztbe annak érdekében, hogy a Budapesten is legyen közbringarendszer. Jellemző, hogy Tarlós a BKK összes fejlesztését, sikereit magának tulajdonítja, miközben ott ekézi a céget és Vitézyt, ahol csak tudja. És közben annyira bátor, hogy a BKK-nak megtiltja, hogy reagáljon a támadásokra, vagy arra, hogy egyszerűen lenyúlja az eredményeiket. Tartós Pista pont olyan kártékony bohóc, mint Demszky volt.
rezsivédelem 2.0
2013. november 09. 10:49
Nagyon jó a dolog,de mocskosul randa a gép.
szörfkölcsönzés
2013. november 08. 23:53
Ari. Kicsit buzis.
trespass
2013. november 08. 21:30
Lehet, hogy jó, de randa. Nagyon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!