Meglepő helyszínen, magyar élsportolóval forgatott kisfilmet Mucsi Zoltán (képek)

2023. június 21. 14:14

A színész szokás szerint nem finomkodik benne, és ezt nemsokára ön is láthatja majd.

2023. június 21. 14:14
null

Az Északi Járműjavítóban június elején készült kisfilm Mucsi Zoltán színész és Valter Attila kerékpárversenyző főszereplésével. A film a „Bringára váltva” című kiállítás promóciójához készült, és információink szerint Mucsi szokás szerint nem igazán finomkodik benne.

A videó a következő napokban lesz nyilvános,

a „Bringára váltva” című kiállítás pedig 23-ától, péntektől pedig a nagyközönség számára is látogatható lesz.

A szervező Közlekedési Múzeum a Múzeumok Éjszakáján különlegességekkel várja a tárlat látogatóit. A  „Bringára váltva” című kiállítás a helyszíne az Északi Járműjavító területe, mivel az új Közlekedési Múzeum megnyitásáig az intézmény időszaki kiállításokat rendez. Kettős jelentése van ennek a címnek: egyrészt két helyettesemmel együtt egyre többen vagyunk már a közlekedési múzeumban, akik bringára váltottunk, hiszen így kényelmesebben és gyorsabban odaérünk városon belül lényegében bárhová. Másrészről azt is tükrözi, hogy a múzeum – a sok kerekű járműveit természetesen nem feledve – ezúttal  a kétkerekű gyűjteményét szeretné megmutatni a nagyközönség számára"- mondja Schneller Domonkos igazgató, ötletgazda.

Valter Attila, Schneller Domonkos a Közlekedési Múzeum igazgatója és Mucsi Zoltán a „Bringára váltva” című kiállítás helyszínén (kép: Közlekedési Múzeum)
Valter Attila, Schneller Domonkos a Közlekedési Múzeum igazgatója és Mucsi Zoltán a „Bringára váltva” című kiállítás helyszínén (kép: Közlekedési Múzeum)

 A „Bringára váltva” egyedi megközelítésben mutatja be a kerékpározás történetét.

A szervező Közlekedési Múzeum közleménye szerint a látogatók bepillantást nyerhetnek a kerékpáros kultúra kialakulásába, a korai kerékpárok tervezésébe és a kerékpáros közösségek formálódásába.  Megtudhatják mi volt és milyen gyorsan közlekedett egy Hobby Horse, hogyan lehetett egy igazi velocipédre felülni.  A kiállítás külön figyelmet szentel a kerékpáros versenysportok bemutatásának is, mint például az olasz Giro d'Italia, a Tour de France és a Vuelta spanyol körversenyek.

„Csoda, Robusta és Rakéta” – annak a közlekedési eszköznek a fantázianevei, amely a legszorosabb kapcsolatban van az emberrel: az ember ereje hajtja és szoros fizikai közelsége feltétele az eszköz mozgásának.

A biciklizés egy olyan közlekedési mód, amelyről azt szokták mondani, hogy ha valaki egyszer megtanulta, akkor nem fogja elfelejteni.

Az 1300 nm-en megépített „kerékpáros történelem”, amely a Múzeum leendő állandó kiállításának területén kap helyet,  egyszerre kapcsol össze a múlt megoldásaival, közlekedési szokásaival és vetíti előre a jövő innovatív terveit, a fenntartható közlekedésben rejlő lehetőségeket. Megmutatja a fából készült futógépektől és a velocipédektől kezdve a legmodernebb, csúcskategóriás versenykerékpárokig az időtlen közlekedési eszköz formavilágának és használatának átalakulását.

Mucsi Zoltán és Valter Attila a „Bringára váltva” című kiállítás helyszínén (kép: Közlekedési Múzeum)
Mucsi Zoltán és Valter Attila a „Bringára váltva” című kiállítás helyszínén (kép: Közlekedési Múzeum)

Az időszaki tárlat az ipari örökség helyszínébe illeszkedve mutatja be a kerékpárt és annak használatát, a magyar kerékpárgyártás és kerékpársport mérföldköveit. Megismerhetjük a hazai ipar remekeit a Weiss Manfréd, a Csepel és a kisüzemi, egyedi készítésű kerékpárok segítségével. Végigkövethetjük a kerékpárok térhódítását itthon és külföldön, a biciklik fejlődését és fejlesztését, a legapróbb különlegességeket és személyre szabott átalakításokat.

Bepillanthatunk a magyar kerékpársport kiemelkedő alakjainak sikereibe,

valamint találkozhatunk a kerékpáros történelem egykori és legújabb csúcskategóriás darabjaival. Megfigyelhetjük, hogy a hazai infrastruktúraépítések során a tervezők hogyan igyekeznek a környezetbarát közlekedési elvárásoknak megfelelni, és biztonságos kerékpáros infrastruktúrát kialakítani.

Ízelítőt kapunk országunk tókerülő kerékpárútjaiból. 

A Velencei-, a Tisza-, a Fertő-tó, és persze a Balaton körüli kerékpáros kirándulások egy Ganz vezérlőkocsi speciálisan kialakított kerékpárszállító szakaszában jelennek meg. A látogató világkörüli kerékpáros expedíciókhoz is gyűjthet jótanácsokat, akár Baliról tekernénk Amerikába vagy éppen a Kilimandzsáróra.

A kerékpáros sportolóknak és versenyzőknek is készültek kuriózumokkal. Magángyűjtemények becses kerékpárjainak legjobbjait és a legkülönfélébb szakági konstrukciók példányait mutatja be a kiállítás, valamint bajnokok mezeit, díjait és trófeáit is megszemlélhetjük. Akiknek a Tour de Hongrie, a Tour de France vagy Giro d’Italia jut először eszébe a kerékpározásról, azoknak szintén meglepetéseket tartogat a múzeum. 

Nyitókép: MTVA Fotó/Zih Zsolt

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Diktátor1
2023. június 22. 12:39
Mucsi a nagybetűs RIPACS. Unalmas, gyenge, alpári, stb., stb.
cutcopy
2023. június 22. 11:59
Mucsit hungarikummá avatni.. )
Welszibard
2023. június 22. 11:38
Sokan odavannak a Mucsi stílusáért. Én pl. egyáltalán nem rajongok érte, különösen azóta, hogy végigkáromkodta, végigordította a Jancsó filmet (Anyád a szúnyogok). Egy láda sör üvegjeit egyenként vagdosta oda egy falusi házfalhoz. A színészészet "csúcsteljesítménye" volt. A Free SZFE-n az ilyet tanítják.
tomtam
2023. június 22. 10:34
A kerékpáros és autós közlekedés inkompátibilis. "Száz kerékpárutat, ezret!" Persze nem sárga festékesdobozból felkenve, ahogy "Vigyori" csinálja..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!