Megvan az ellenfél! – Détári Lajos korábbi együttesével találkozik a Ferencváros az EKL-ben

2023. december 18. 15:08

Kaphatott volna könnyebb ellenfelet is, de egyáltalán nem esélytelen a magyar bajnok.

2023. december 18. 15:08
A ferencvárosi Varga Barnabás büntetőt rúg a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének első fordulójában játszott Ferencvárosi TC és a szerb Cukaricki mérkőzésen a Groupama Arénában 2023. szeptember 21-én.

Patinás együttessel találkozik majd a Ferencváros a harmadik számú európai kupasorozat, az EKL egyenes kieséses szakaszában – derült ki a hétfői sorsoláson. Ahogy azt Giorgio Marchetti, az UEFA főtitkár-helyettese az eseményen elmondta: a nemzetközi szövetség legfiatalabb versenysorozata abszolút beváltotta a hozzáfűzött reményket, hiszen már a csoportmérkőzéseken is remek találkozókat láthattak a szurkolók.  

Az Európa-ligához hasonlóan a csoportmásodik együttesek itt is kiemeltek, hozzájuk csatlakoznak az El-ben csupán a harmadik pozíciót elérő, így egy sorozattal lejjebb csúszó gárdák. Mivel az EKL fináléja Athénban lesz, ezúttal egy görög legenda, Traianosz Dellasz segítette az UEFA tisztségviselőinek a munkáját. Az 53-szoros válogatott védő az egykori „rodoszi kolosszus”, a neves hazai klubok (Arisz Szaloniki, AEK Athén) mellett idegenlégiósként többek között az angol Sheffield United, az olasz Perugia és az AS Roma mezét is viselte. 

SZTANKOVICS, Dejan
Reméljük, Dejan Sztankovicsnak tavasszal is lesz oka a mosolyra 
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kiderült, hogy a Ferencváros már a finálé előtt biztosan visszatér Görögországba, hiszen az Olympiakosz együttesével játszik majd. Azzal a klubbal, ahol a Fradi korábbi játékosát és vezetőedzőjét, Détári Lajost félistenként tisztelik. Ezt jelzi, hogy a mai napig névre szóló széke van a stadionban, és bármikor igényelhet tiszteletjegyet a pireuszi csapat hazai mérkőzéseire.

A Ferencváros egyébként utoljára az akkor az UEFA-kupának elkeresztelt harmadik számú kupasorozat 1995/96-os szezonjában találkozott a görög élklubbal, akkor a Fradi simán jutott tovább (3-1; 2-2)

Az Európa-konferencialiga sorsolása:

Sturm Graz (osztrák) – Slovan Bratislava (szlovák)

Servette (svájci) – Ludogorec (bolgár)

Union Saint-Gilloise (belga) – Eintracht Frankfurt (német)

Real Betis (spanyol) – Dinamo Zagreb (horvát)

Olympiakosz (görög) – Ferencváros (az első mérkőzésre február 15-én kerül sor, míg a visszavágót február 22-én rendezik a Groupama Arénában)

Ajax Amsterdam (holland) – Bodö/Glimt (norvég)

Molde (norvég) – Legia (lengyel) 

Maccabi Haifa (izraeli) – Gent (belga)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2023. december 18. 22:02
Nem Fradi ! 2-3 magyar a pályán! Paks-KTE-ZTE..MTK...már a Fehérvár is alakul!
gyaloggos
2023. december 18. 18:24
NEHÉZ már itt megmondani, hogy melyik csapat lett volna a legjobb a Fradinak. AZ bizonyos, hogy ez a görög csapat nem a legerősebbek között van ebben a mezőnyben, tehát HAJRÁ FRADI! OSZT majd meglátjuk!
gyaloggos
2023. december 18. 18:09
Nincs ok panaszra - szerintem.
Szvidrigajlov
2023. december 18. 16:37
Névrabló g--cik...Puskás felcsúti volt, Détári meg fradista, mi? A q...a anyátok! CS.A.K.!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!