Fidesz

2019. augusztus 9. 9:43
Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyike annak a tizenegy külföldi politikusnak, illetve közéleti személyiségnek, akinek munkáját a legjobbnak értékeli a cseh közvélemény – derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozta nyilvánosságra honlapján a prágai STEM közvélemény-kutató intézet.
2019. június 14. 14:26
Javában a Gyurcsány-kormány válsága előtt többségbe kerültek a jobboldali nagytőkések.
2019. június 12. 17:48
A Fidesz-frakció szerint egyedül Gyurcsányék akarták beszántani a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) és a hazai kutatásokat. A Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere 2006-ban azt mondta, hogy „az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni”.
2019. június 11. 0:03
A régióban mindannyian a német gazdaság hátországaként szolgálunk, alacsony hozzáadott értékű és bérezésű munkával. Interjú.
Fiatalok
2018. december 19. 9:41
Az Index a Mediántól kért adatokat, amelyből kiderült, hogy a fiatalok között is a Fidesz a messze legnépszerűbb párt. A többi ellenzéki párthoz képest pedig felülreprezentált a Momentum.
2018. augusztus 8. 9:29
A kormánynak kiemelten fontos, hogy mindenki, aki igényli, aki rászorul, jusson étkezéshez a szünetekben, ezért az erre fordított költségvetési forrás a többszörösére emelkedett – mondta Rétvári Bence szerdai sajtótájékoztatóján.
Fidelitas
2018. augusztus 2. 15:29
A Fidelitas nem marginalizálódott, sőt kormányzati döntések kidolgozásában is részt vesz – mondja Böröcz László, aki szerint itt lenne az ideje, hogy a pártok ifjúsági szervezetei jelen legyenek az egyetemi közéletben. Böröcz úgy látja: „az erőszakos, budapesti, liberális kisebbséggel nincs értelme újabb parttalan vitákba keveredni”. A Fidelitas elnökével Tusványoson beszélgettünk.
2018. április 12. 12:10
Ilyen bérnövekedés mellett nagyon el kell rontani valamit, hogy egy kormány megbukjon.
2018. április 7. 11:29
Ha Soros jelöltjei kerülnek hatalomra, akkor bevándorlóországgá teszik Magyarországot.
2017. június 27. 8:51
A lap jogerős bírósági végzés ellenére nem hajlandó közzétenni egy helyreigazítást a Jobbikkal kapcsolatban.
2017. május 30. 8:53
Tényleg minden irónia nélkül mondom, hogy kerekebb lenne a világ, ha fideszes politikusok is jönnének hozzánk. Interjú.
Össze-vissza beszélnek
2017. május 23. 9:49
Senki nem akarja, hogy bezárjon a Budapest Park – ez derült ki a politikusok nyilatkozataiból. Nem akar P+R parkolót oda sem a ferencvárosi önkormányzat, sem a főváros. Pál Tibor MSZP-s képviselő viszont még nem mondott le a terület hasznosításáról, szerinte „vetésforgóban” kellene a szórakozóhelynek és a parkolónak működnie. Tette mindezt azután, hogy korábban ott állt Horváth Csaba mellett azon a sajtótájékoztatón, ahol Horváth bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy jogszabályban mondják ki, nem lehet parkoló a területen.
2017. május 22. 14:39
A magukat gerinces hetero macsónak gondoló képviselők miért döntenek úgy, hogy nem döntenek, és miért nem képesek döntéseikért felelősséget vállalni? Interjú.
#WeLovePark
2017. május 22. 13:45
„Szeretjük a Parkot! #WeLovePark” – írta legfrissebb Facebook-posztjában a Fidesz ifiszervezete.
2017. május 22. 10:59
Közösen záratnák be Budapest egyik legnagyobb szórakozóhelyét.
2017. május 22. 10:56
A hazai könnyűzenei élet kedvelt koncerthelyét, tízezrek egyre inkább kultikus találkahelyét nagy baromság lenne eltiporni! Tibi és a helyi Fidesz keressen más „nünükét” magának!
2017. május 22. 10:53
Tehát a megújult MSZP visszaadja a 13. havi nyugdíjat, amit egyébként elvett és – a fiatal demokraták segítségével– bezáratja Budapest legnépszerűbb szórakozóhelyét.
Parkolót raknának a helyére
2017. május 22. 10:48
Az MSZP-s Pál Tibor ferencvárosi önkormányzati képviselő évek óta lobbizik azért, hogy a Budapest Park helyén P+R parkoló létesüljön. A helyi Fidesz támogatja a szocialista törekvéseket.
2017. május 11. 14:27
Nehéz elhinni, hogy innen még van lejjebb. Igaz, a múlt héten is éppen ezt gondoltuk, és mégis lett.
2017. május 7. 15:55
Egyenlő esélyeket minden édesanyának!
2017. május 7. 15:50
A baloldal kormányzása alatt a megszorítások első célpontjai mindig a gyermekes családok és az édesanyák voltak.
Sajtókapcsolatok
2017. május 5. 20:00
A 444 tudósítója azt állítja, hogy Szabó László – az újbudai Fidesz tagja és az önkormányzat kabinettvezető helyettese – kicsavarta a kezéből a telefont, lerángatta a lépcsőn és megfenyegette a Fidesz budapesti konzultációs fórumán. Halász Júlia szerint ezt követően úgy próbálták elsimítani az ügyet, hogy interjút ajánlottak fel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel. Az újságírónő feljelentést tett Szabó László ellen. A Fidesz hazugságról beszél és rágalmazás miatt feljelentést tesz.
2017. május 3. 20:13
Egyértelmű volt, hogy bukni fognak, és tényleg védhetetlen dolgok történtek, nem volt újságíró, aki arcvesztés nélkül éljenezhette volna a kormányzásukat. Interjú.
2017. május 3. 12:11
A kormányfő által havonta citált bátorságnak tehát hűlt helyét találjuk, ha arról van szó, hogy a választópolgárokkal kellene szembesülni, vagy tényszerűen feltárt ügyekben az újságíróknak válaszolni.
2017. április 27. 21:46
Manfred Webert, az Európai Néppárt német EP-frakcióvezetőjét is Soros György pincsijeként ábrázolta egy karikatúrán a 888. Estére lecserélték a bajor politikust egy DK-sra.
2017. április 3. 17:35
Mi a különbség a 888-at „elhallgattatni” akaró Facebook, illetve a CEU-t „elhallgattatni” akaró Orbán-kormány között?
Nem sürgős
2017. március 28. 16:41
A törvényjavaslat parlamenti tárgyalásával megvárják az uniós notifikációs eljárás végét, amely legalább három hónapig tart.
2017. március 22. 14:12
A Fidesz frakcióvezetője az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását tiltó törvényjavaslat kapcsán a Mokkában beszélt arról, hogy vannak olyan márkák, akik a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják, mint a San Pellegrino ásványvíz vagy a Converse tornacipőmárka, ugyanakkor szerinte a Heineken más lapra tartozik.
2017. március 14. 9:03
Kormányváltás után Mészáros Lőrinc új tokaji birtokát is vissza kell venni!
2017. március 9. 14:43
Hajdú Pétert ebben a műsorban ugyanis Sebestyén Balázs annyira megalázta, hogy képtelen voltam jó érzéssel nevetni rajta, hiába tudtam, hogy a rákbetegekkel szórakoztató showman szinte bármit megérdemel.
2017. március 7. 16:48
Megszavazta az Országgyűlés a kormány javaslatát a jogi határzárról kedden. A Fidesz közleményében a nemmelszavazó és tartózkodó képviselőkre utalva azt írja, hogy a baloldali ellenzékre nem lehet számítani az ország védelmében.
Szenzitív adatok
2017. március 2. 21:40
A Momentum Mozgalom adatvédelmi hatósági eljárást kezdeményezett, miután egy komáromi fórumukon egy helyi fideszes önkormányzati tanácsadó egyenként lefotózta a megjelenteket. A NAIH szerint ez jogszerűtlen, ezért meg kell semmisíteni a képeket. Ha ennek nem tesz eleget a tanácsadó, akkor a hatóság bírságot is kiszabhat.
2017. március 1. 10:22
Szerencsére van jól működő oktatási rendszer Európában, lehet tanulni például a finnektől. És, ha már ott járunk, akkor megkérdezhetnénk őket az alapjövedelemről is.
2017. február 20. 9:39
Kedves Ildikó, most a hazánkban az történik, hogy tizenkét év után végre filmet csinálhattál. Ne szégyelld és ne félj tőle.
2017. február 6. 14:16
Ami velünk és a sajtó egészét érintően mindezeken túl történik, annak már kevésbé van köze Orbán és Simicska közvetlen konfliktusához, a G-naphoz (ha így írják), mint inkább a kormányzat és a társadalom együttműködéséhez.
2017. január 29. 14:16
Azt hittem, mindenki számára világos: mindkét lapnak az a dolga, hogy kitörjön a baloldal mai zárt, pártos világából. Hogy új hangokat, új gondolatokat kell befogadnia. Hogy akkor szolgálja a változást az országban, ha maga is képes változni.
2017. január 28. 11:46
Az a hatalom, amely nem igényli a függetlenséget, az értelmiségi partnerséget, nem is fog mást kapni, csak szolgákat vagy ökölrázókat.
2017. január 27. 17:55
Trócsányi László nincs egyetértés az európai uniós tagállamok között az európai ügyészség létrehozásának kérdésében. Az európai uniós állam- és kormányfők várhatóan márciusi ülésén megvitatják, hogy a tagállamok egy része közötti, úgynevezett megerősített együttműködés keretében létrejöjjön-e az új intézmény.
2017. január 27. 9:58
Amikor a Fidesz vásárolja be magát sameszeken, vízhordókon, pajtikon és a Kaya Ibrahim-arcképcsarnok többi jellegzetes alakján keresztül a médiába, azzal a Médiatanácsnak és a GVH-nak semmi baja nincsen.
2017. január 20. 12:32
Soros György nem csak Trumpról, a Brexitről és Kínáról beszélt a Bloomberg tévének adott interjújában. A világ tizenkilencedik leggazdagabb embere a civil szervezetek elleni támadások miatt a magyar kormányt is kritizálta egy felolvasott közleményben – ami azonban kimaradt az MTI szemléjéből.
2017. január 16. 15:17
A Magyar Idők véleményrovatának három írása méltán tükrözi az átkos pártlapjainak három alaptulajdonságát: a lejáratást, a Moszkva-barátságot és a marxizáló nyelven írt védelmét a status quónak.
2017. január 16. 9:32
Mindaddig, amíg a közpénzekből fenntartott RMDSZ-média bérlistáján ők maguk is szerepeltek, semmilyen problémát nem láttak benne. Akkor élt és virult a sajtószabadság. Az csak most halt meg.
2017. január 13. 10:50
Tulajdonképpen nem vagy alig beszélhetünk „erdélyi médiáról”, olyan felületekről, tartalomgyártókról, akik a teljes erdélyi közösséget kiszolgálják, reprezentálják.
Nézhető tévé
2017. január 5. 16:55
A Blikk információi szerint az immáron Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV-től elbocsátották Kadarkai Endrét, a csatorna egyik legismertebb arcát, a kulturális személyiségekkel népszerű mélyinterjúkat készítő riportert.
2017. január 5. 15:53
Nem én mentem oda Habony Árpádhoz, hogy csináljuk meg a lapot. Engem felkértek. Interjú.
2017. január 5. 11:50
Ha bárki azt hiszi, hogy mindezt csak mitugrász újságírókkal lehet megtenni, téved. Bárkitől elveszik az üzletét, másokat tönkretesznek, a legszegényebbek feje fölül a házat viszik el, mindegy.
2017. január 3. 12:40
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
2017. január 2. 21:59
A jelek szerint a 2014-ben létrejött Fidesz-RMDSZ kiegyezés óta megnyílt a terep a magyar kormánypárt előtt, hogy még inkább birtokba vegye az erdélyi magyar nyilvánosságot.
2017. január 2. 21:45
A laphoz közel álló két forrásunk is röviden így magyarázta az Erdélyi Riport bezárását: a Fidesz leszólt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek – amely a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány mögött áll -, hogy legyen már vége az ilyen független sajtó dolognak, meg liberáliskodásnak, mire az RMDSZ lépett is.
2016. december 21. 19:13
Most már tudjuk, mi várható a 2018-as választások előtt. A nemzeti oldalt ostorozó „pöröly” áldásos tevékenységét a Hír TV-ben folytatja Alindával együtt.
Szülés
2016. december 8. 7:11
Rétvári Bence Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére reagálva elmondta: a kormány nemzetstratégiai célja a magyar családok gyarapodása, s ennek megfelelően a szülészeti ellátásnak a WHO vonatkozó irányelvei alapján történő fejlesztése prioritást jelent a kabinet számára. A Népesedési Kerekasztal javaslatai között szerepel az önálló szülésznői várandósgondozás megteremtése.
2016. december 6. 11:15
Hosszú évek óta nyugodtan szemléljük az új állampárt és a hozzá közeli oligarchák teljes térnyerését, erőszakos piactorzítását a médiában.
Echo TV
2016. december 2. 8:12
Felvásárolta az Echo TV-t Mészáros Lőrinc vállalkozó és felcsúti polgármestert, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasa – nyilatkozta saját lapjának, a Magyar Hírlapnak ez eddigi tulajdonos, Széles Gábor. Széles továbbra is bent marad a tévé igazgatótanácsában, de elmondta: a célja az, hogy a magyar buszgyártást, az Ikarust is úgy felvirágoztassa, ahogy a Videotont.
2016. december 1. 8:18
Szóval kedves mindenkori, önjelölt keresztény és térítő kormányok! Ha Krisztus igéjét akarjátok hirdetni, akkor azt a tetteitekkel tegyétek: ne lopjatok, ne hazudjatok, ne kevélyeskedjetek, ne a pénzt kergessétek, ne fordítsatok hátat a nélkülözőknek!
2016. november 30. 11:52
A MTI hírkezelési gyakorlata immár túllépett a szakmai és erkölcsi határokon, súlyosan sérti a tájékozódáshoz való alkotmányos jogot és ellentétes az MTI működését keretbe foglaló, hatályos magyar törvényekkel is.
Határvadászok
2016. november 29. 15:42
Kósa Lajos közlése szerint a közeljövőben munkába álló 3000 új határvadász felszerelése mintegy 90-100 milliárd forintba kerül majd, a beszerzéseket mentesítették a közbeszerzési törvény hatálya alól.
2016. november 28. 12:26
Az LMP számára már a parlamentbe kerüléskor teljesen egyértelmű volt, hogy fontos döntési helyzetekben soha nem azzal fogunk foglalkozni, hogy a politikai ellenfelek hogyan reagálnak, vagy kivel szavazunk együtt. Interjú.
2016. november 28. 7:49
Kollaboránsozni vagy ÁVH-zni, akkor már pontosan, szépen, ha kérhetném. De leginkább sehogy!
Quimby Micsodaországban
2016. november 25. 6:48
„Ez már a rokokósan elkorcsosult, fogyasztó lelkek világa. Eldobható pohár, cserélhető dolgok, már nem is tudok olyat venni, ami sokáig tart” – fest sötét képet korunkról a civilben pszichológus perkás-frontember, Varga Livius. Zenekara mondjuk nagyon is régóta tart: a Quimby hatalmas Aréna-bulival ünnepli negyedszázados évfordulóját szombaton. A koncert a sokatmondó Micsodaország címet kapta, a Mandiner pedig a banda próbatermében mikrofonvégre kapta Gerdesits „Faszi” Ferenc dobost, aki nyáron már úgy érezte: a magyarok a kutyája farkáig sem érnek fel. Zene, politika, gyökerek, isten- és pénzkeresés... Interjú.
2016. november 22. 12:25
Megválasztotta az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökének Sulyok Tamást, illetve megválasztották a testület négy új tagját is: Hörcherné Marosi Ildikót, Horváth Attilát, Schanda Balázst és Szabó Marcelt. Az Alkotmánybíróság új tagjait a Fidesz, a KDNP és az LMP jelölte közösen.
2016. november 22. 9:32
Az LMP támogatása azt a hamis látszatot kelti, mintha néhány új személy bekerülésével az Alkotmánybíróság rendeltetésének megfelelően működő alkotmányos intézménnyé válhatna.
2016. november 21. 16:49
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője olyat húzott múlt héten, amivel akár keresztbe is tehet az új alkotmánybírók választásának: kilépett ugyanis a jelölőbizottságból, aminek viszont a törvény szerint legalább kilenc tagúnak kell lennie és minden frakcióval rendelkező pártból kell, hogy legyen tagja.
2016. november 18. 19:55
Nem vonjuk kétségbe az LMP jóhiszeműségét abban, hogy az ország érdekeit akarják szolgálni az alkotmánybírák megválasztásával. De orbitálisan átvágja őket a két kormányzópárt.
2016. november 17. 14:44
A Jobbik szerint az LMP lepaktált a Fidesszel, az MSZP szerint a Fidesz kottájából játszik, míg a DK nemes egyszerűséggel csak kollaboránsnak tartja a pártot, amiért közösen jelöl alkotmánybírókat a kormánypártokkal.
Alkotmánybíróság
2016. november 17. 11:09
Hárompárti megegyezés született az Alkotmánybíróságba jelölendő bírókról: Marosi Ildikót, Horváth Attilát, Schanda Balázst és Szabó Marcelt jelöl közösen a Fidesz, a KDNP és az LMP.
Médiahadjárat
2016. november 15. 16:51
Hírhamisítás miatt médiahatósági panaszbeadvánnyal él és polgári pert indít a TV2-vel szemben a Jobbik, de perre számíthat a Pesti Srácok, az Origo, a Lokál és a Ripost is. „Hol vannak a fideszes férfiak? Álljanak ki és ne egy Terry Blacket küldjenek maguk helyett” – hangoztatta keddi sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt szóvivője.
2016. november 14. 13:20
A TV2 egy korábban „minőségi” kosztümös melegpornót készítő, amúgy vállaltan gyurcsányista múltú, össze-vissza beszélő transzvesztitát hív segítségül, hogy kimondja: Vona Gábor őszinteségével problémák vannak.
2016. november 13. 13:30
Most az MTI jelezte megint a magyar adófizetőknek, hogy köszi szépen az érdeklődést, de mi inkább nem akarunk beszámolni a kormányt érintő kényes kérdésekről.
2016. november 8. 9:15
Most az a kérdés, hogy az „új egység” érvényesül-e a parlamentben. Vagy azok a makacs, rátarti, de főleg nemzetellenes ellenzékiek megtorpedózzák a módosító javaslatot, amelyet – fontosságára tekintettel – maga Orbán Viktor nyújtott be.
2016. november 2. 14:44
A jelek szerint Kósa Lajos megengedheti magának, hogy ne kövesse a Fidesz frakcióvezetőjének útmutatásait.
2016. október 28. 13:53
Az egyházi és a családi mintát is egyaránt nagyon fontosnak tartom. Ha innen közelítjük meg a dolgokat, akkor polgári értékek tekintetében fideszesebbek vagyunk a fideszeseknél. Interjú.
2016. október 28. 13:49
Aljamunkát végeztet a Párt a Habony-Vajna-Mészáros és még ki tudja kinek a tulajdonaiba vándorolt sajtó(vég)termékekkel: Ripost, 888, Lokál, TV2, és a nagyot zuhant Origo.
Médialavina
2016. október 28. 8:25
Mi és miért történik a magyar sajtópiacon, és mi jöhet a jövőben? Többek között erről vitáztak a Millenium Intézet konferenciáján, amelyen D. Bányász Gergő (Hír TV), Pető Péter (Népszabadság), Gál J. Zoltán (Vasárnapi Hírek) és Rajcsányi Gellért (Mandiner) vettek részt. Tudósításunk.
2016. október 26. 14:48
Miért kell ezt a retek, proletár demagógiát nyomni a Népszabadságban? Félmillió forint egy ilyen helikopter-bérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni, ráadásul Rogánnak ingyen volt. Interjú.
Nyomás alatt
2016. október 26. 12:57
A Magyar Narancs arról számolt be, hogy a Fidesz „megkörnyékezte” a Lapcom kiadót, aminek a tulajdonával állítólag már Londonban tárgyalnak az eladásról. Pallagi Ferenc múlt héten tíz év után távozott a kiadó éléről.
Vita
2016. október 20. 16:04
Megint a kormánypártok nélkül vitáztak a melegházasságról az ellenzéki pártok a Gödör Klubban. Mivel a Jobbik is ott volt, ezért a DK bojkottálta a rendezvényt. Ami kiderült: a Jobbik ellenzi a melegházasságot, és akkor is fogja, ha a társadalom 95 százaléka támogatná. A Liberálisok és a Párbeszéd ezzel szemben azonnal bevezetné, míg az MSZP, az LMP és az Együtt támogatja ugyan a teljes jogegyenlőséget, de azért óvatosabban, a társdalomra is figyelve vezetné azt be. A vitát MIÉP-es fiatalok zavarták meg, de néhány másodperc alatt kivezették őket a klubból.
2016. október 20. 7:10
Orbán elégedett lehet. Évekig azon munkálkodott, s most elérte, hogy a magyar médiában a hazai tőke domináljon. S ami még Gömbösnek sem sikerült, neki igen: ma már ő a hazai médiában zajló folyamatok irányítója.
2016. október 19. 16:51
Jó, akkor most már hivatalos: a kormányzat hivatalosan sem lát semmi problémát a Pecina-féle osztrák-magyar K.u.K. piacgazdaság működésében, akinek pedig egy őszinte rezdülés erejéig van mersze problémát látni benne, azt nevetségessé teszik.
2016. október 19. 15:11
A ripost.hu nevű pornólap azt hazudta korábban Vona Gáborról, a nemzeti néppárt elnökéről, hogy koccintott az aradi vértanúk kivégzésére, illetve a tömeggyilkos Haynaut dicsőítette.
2016. október 19. 13:21
Van úgy, hogy egy strómant átvernek. Nevethetnénk, de nincs kedvünk. 2010 óta Magyarország 48 helyet esett vissza a világ sajtószabadság-rangsorában.
2016. október 16. 8:52
A magyarok 59 százaléka szerint ma Magyarországon a sajtószabadság erősen korlátozott, a közszolgálati médiumok pedig egyoldalúan közvetítenek. Hasonló arányban gondolják ezt a legtöbb emberhez eljutó hírforrások esetében is, derül ki a Publicus Intézet Vasárnapi Hírek számára készített felméréséből.
2016. október 15. 18:46
A Népszabadság bezárása, a Fidesz elmúlt években folyatott médiapiaci hadjárata, és Simicska plakátbizniszének kicsinálása után, sokan azt sejtik, nem lesz ennek itt és most vége. Mi történne, ha tavaszra nem maradna a Fideszén kívül sajtó Magyarországon?
2016. október 15. 9:40
Immunisak lettünk, megkaptuk a védőoltást, már illatos keszkenőt sem kell orrunk alá szorítanunk, amikor átkelünk a belőletek kipárolgó, miazmás közegen, vagy amikor ránk tüsszentetek.
Szopatsz, Sándor?
2016. október 14. 17:57
Kérem mindenki hagyjon békén az ötleteivel, hogy mit tehetek én, hogy hazánk állapotán változtassak, mert amúgy ezen is dolgozom, csak okosabban és hatásosabban, mint a legtöbben. És tudom, mi az ára, mi a bére.
2016. október 13. 11:37
Egymásnak ugrott Böcskei Balázs és G. Fodor Gábor az Echo TV-ben Gajdics Ottó társaságában. Kiderült: GFG szerint a Népszabadság megszűnésével lezárult a rendszerváltás, Gajdics Ottó koholt pedofilozós cikkecskét írna a Magyar Idők példányszámain rugózókról, Böcskei Balázs szerint pedig nem gazdasági okokból függesztették fel a napilap kiadását.
2016. október 13. 9:29
Pont egy olyan kormánytöbbség hivatkozik az „alkotmányos identitásra”, amely rendszeresen pofátlanul módosítgatja politikai érdekből szanaszét az alkotmányt, ha kell, ha nem
2016. október 13. 9:11
Orbán pontosan az ilyen emberekre számított, amikor kiépítette a rendszerét, tudta, hogy az emberek többsége behódol, ha egzisztenciális nyomásnak teszik ki, hiszen behódoltak a Kádár-rendszerben is. Interjú.
2016. október 12. 21:54
Bár az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom, a Népszabadságért hullajtott könnyeket álságosnak érzem.
2016. október 12. 19:01
Lassan minden tulajdonos zsebben van, pórázon vagy csövön; haver, fogható vagy direkt stróman. Aztán majd lassan azok lesznek szerkesztők is, aztán az újságírók, végül az olvasók is, és eljön végre a tökéletes világ.
2016. október 12. 18:31
Lehet hogy csak amit a Népszabadság ír meg, az van megírva igazán, köszönhetően a lapra jellemző notórius igazmondásnak és az abból fakadó mély hitelességnek.
2016. október 12. 11:37
Ami a miénk lehet, és amit érdemes megszereznünk, az legyen a miénk. Amit viszont nem célszerű és nem is fontos behúznunk, az pusztuljon, ha egy mód van rá. Ezért nem adhatják a Népszabadságot senkinek, hiába érdeklődnek iránta.
Média
2016. október 12. 10:01
„Ez egy gyáva puccs, amit politikai döntés motivált! Felfoghatatlan és méltatlan, ami történt” – fakadt ki Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese az ELTE keddi rendezvényén, amelyet a napilap sorsáról rendeztek. Tamás Ervin, korábbi kollégája úgy érzi: „most látszik, hogy a Népszabadság több mint aminek hittük. Nem lehet lábvizes medencét csinálni belőle. Ezért döntöttek úgy, inkább leeresztik a vizet”. Tudósításunk.
2016. október 10. 7:44
A normalitásnak azt a torzulását, amely szerint rendben való dolog a mi adófizetői forintunkból lopott pénzből felvásárolni a politikai ellenfél lapját, hogy kicsináljuk, minden ép ésszel gondolkozó embernek el kellene utasítania.
2016. október 8. 16:07
A Fidesz alelnöke szerint épp itt az ideje annak, hogy bezárjon a Népszabadság „váratlanul”.
2016. október 8. 9:12
De mondok valamit, ami olvasóimat vélhetőleg még inkább felháborítja. Orbán ellenében még Vona Gáborra is lehet szavazni. Mert e pillanatban semmi sem előbbre való, mint Orbánt kirobbantani a székéből.
2016. október 7. 7:18
Orbánék akkora demokraták, hogy jófejségből az érvénytelen (és jogilag értelmetlen) népszavazás eredményét is figyelembe veszik, és méltóztatnak jogot alkotni, sőt egyenesen alkotmányt módosítani.
2016. október 5. 23:13
Tehát a tények: az LMP azt állítja, a kormány lop. A közmédia ezt nem akarja kiadni.
2016. október 5. 13:12
Én nem fogom becsapni magamat, hogy de mindegy is, hogy eredményes volt-e vagy sem… Ez pártlogika lenne.
Médiaharcos
2016. október 4. 11:13
„Vehemens típus vagyok, akiben dúlnak indulatok. Meg kellett tanulnom, hogy nem szabad azonnal reagálni” – mondja Siklósi Beatrix a Mandinernek. Negyed évszázadnyi magyar médiaháború tanújaként és harcosaként beszél arról, mit is gondol a kultúrharcról, mikor érzékelt cenzúrát, miért is gondolkodott egyházi vezetők perbe fogásán, mit kezd azzal, hogy egyesek leantiszemitázzák, és mik a jelenlegi tervei. Életútinterjúnk az MTVA kiemelt projektjeinek munkáscsaládból származó, nemrég elsőáldozott főszerkesztőjével.
2016. október 1. 8:42
Szinte világvége hangulat lett úrrá az emberek egy jelentős részén, akik tényleg elhiszik, hogy ezen a népszavazáson múlik az ország, sőt: egyenesen Európa fennmaradása.
2016. szeptember 30. 16:30
A szolidaritás eszméje teljesen kiesett a kampánytematikából.
2016. szeptember 30. 11:12
A népszavazásnak csakis belpolitikai jelentősége van, soha nem is volt más: a célja az, hogy megszilárdítsa Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP-szövetség hatalmát.
2016. szeptember 30. 9:42
A kormányzásra koncentráló, kegyelmi időszakot keresztülhúzza a beékelt kvótakampány, ami hónapokra blokkol minden mást.
2016. szeptember 30. 7:31
A népszavazás Orbán Viktornak, a Fidesznek, és azoknak fontos, akik ennek a rendszernek a haszonélvezői.
2016. szeptember 29. 15:24
Az Orbán-kurzus elsődleges ismertető jele a szimbolikus politikai térben, hogy állandó harcban kell állnia. Hogy éppen a balliberálisokkal, Brüsszellel, a multikkal, a rezsidémonnal, a civil szervezetekkel, Sorossal, a bankokkal vagy a drogmaffiával, az mindegy.
2016. szeptember 29. 11:05
Ha érvényes, akkor nyomhatom, hogy „legpocsékabb nemzet”, „nyilasország”, meg „moslék-ország”, ha viszont nem érvényes, akkor annak örülhetek, hogy a Fidesz kapott egy gyomrost.
2016. szeptember 29. 11:01
A helyi önkormányzatok semmiféle törvény adta feladatkörébe nem tartozik sem az országos népszavazáson való részvétel, sem pedig a referendum tárgya. Az amit művelnek, konkrétan bűncselekmény. Btk. 305. és 376. szakaszai.
2016. szeptember 29. 7:51
Ha Magyarország továbbra is fenntartja dacos, emberi jogi törvényeket kigúnyoló intézkedéseit, akkor további nemzetközi kritikákra és jogi szankciókra számíthat.
2016. szeptember 27. 14:08
Most már csak néhány napot kell kihúzni és végre vége lesz ennek a népszavazásnak csúfolt kommunikációs bohózatnak.
2016. szeptember 27. 14:06
Ezt nem láttad jönni: Orbán álmát vizionálja az MKP-közeli újságíró egy magyarországi baloldali hírportálon.
2016. szeptember 26. 20:40
A népszavazás minden vélt vagy valós európai és hazai politikai hozadékát lenullázná a Fidesz és személyesen Orbán Viktor, ha egy ilyen rendszerszerű csalásra fény derülne.
2016. szeptember 26. 20:15
Az MSZP október 2-i Szabad Európa-napjának jogi megtámadásával a Fidesz megint meg akarja szabni az embereknek, hogy mit csináljanak vasárnap.
2016. szeptember 26. 17:35
A Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult a Fidesz, mert törvénysértőnek tartja az MSZP és a PM vasárnapra, a kvótanépszavazás napjára tervezett rendezvényeit.
2016. szeptember 26. 17:00
Hiába hívta vitára Orbán Viktort Molnár Gyula és Vona Gábor is, a Fidesz elnöke nem vitatkozik.
2016. szeptember 26. 14:40
Gödöllő veszélyben van, mert Gémesi György polgármester nem utasítja el a migránsok betelepítését, és ha életbe lépne a brüsszeli kvótacsomag, akkor bizonyára az elsők között lenne, aki önként vállalkozna a migránsok betelepítésére.
2016. szeptember 26. 13:43
Megbukik a Fidesz? Belecsap a ménkű Orbánba? Felszedik a síneket a felcsúti kisvasúton? Mészáros Lőrinc visszamegy gázszerelőnek?
2016. szeptember 26. 11:40
Balog Zoltán szívesen odaírta volna a kormány plakátjaira, hogy nem minden migráns terrorista vagy erőszaktevő, derült ki az interjúból, amit az Emmi minisztere adott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Szerinte aki nem szavaz az október másodikai referendumon, az átengedi a döntést azoknak, akik elmennek.
2016. szeptember 23. 17:09
Erdélyből, Vajdaságból, Kárpátaljáról és Felvidékről összesen kétszáz aktivista érkezik majd Pécsre, hogy segítse a Fidesz kvótanépszavazási kampányát.
2016. szeptember 19. 10:50
A tanácsban Orbánnak vétójoga van. Miért nem alkalmazta? Amit a Fidesz-propaganda állít, hogy újabb felhatalmazásra van szüksége, egyszerűen nem igaz. Interjú.
2016. szeptember 18. 14:41
Aki mégsem szavaz nemmel, nem hazaáruló vagy a keresztény Európa sírásója; aki nemmel szavaz, nem vezeti ki az országot az Európai Unióból, nem írja ki magát a civilizált emberek közösségéből. Csigavér.
2016. szeptember 16. 18:00
Az őrületipart sikerült úgy felpörgetni idehaza, hogy a közbeszéd meghatározó témája már az ismeretlen migráns esete Magyarországgal.
2016. szeptember 16. 16:40
Rendkívüli ülésen döntött a tatabányai közgyűlés fideszes többsége arról, hogy 3,5 millió forintot költenek a város pénzéből a népszavazás melletti kampányra.
2016. szeptember 16. 8:25
A Kocsis Máté vezette VIII. kerület hivatalos lapja két héttel az uniós menekültkvótáról szóló népszavazás előtt legalább annyira szól a migrációról, mint a helyi hírekről. A józsefvárosi önkormányzat külön hirdetést is elhelyezett a lapban, hogy a nemmel való szavazás mellett kampányoljon.
2016. szeptember 15. 16:59
Akárhogy is, a kormány bizonyosan nem arra készül, hogy október 3-án feltegye a polcra a kvótakampány által felkorbácsolt indulatokat.
2016. szeptember 15. 15:57
Ásotthalom jobbikos polgármestere szerint a baloldal, a liberálisok és a Fidesz is pártpolitikai célokra próbálják felhasználni a népszavazást, a Jobbik számára viszont Magyarország az első.
2016. szeptember 15. 13:14
Ismerek politikusokat, jó párral baráti viszonyban is vagyok. Medgyessy Péternek még puszit is adok, annyira közel áll hozzám. De ha belépne itt Mesterházy Attila, ő is örömmel üdvözölne. Interjú.
2016. szeptember 14. 10:26
Tökéletes, világos, önleleplező szavak. A maguk módján őszinték is: látszik, hogy a szlogen megalkotói nem feltételezik, hogy több kell. Napi bulvár. Vigyed, paraszt, INGYEN van!
2016. szeptember 13. 9:41
Ha van elrettentő példa arra, hogyan vethet vissza egy jó ügyet, ha a tömegdemokrácia bolhapiacára visszük ki, akkor az pont a tizenkét évvel ezelőtti decemberi fiaskó.
2016. szeptember 13. 8:57
Amíg nincsen EU-s szintű népszavazás (már pedig nincs és nem is lesz), addig húzogathatjuk bőszen itthon az X-et akár nemre, akár az igenre; az EU-s kérdéseket a politikai elit fogja eldönteni a fejünk fölött Brüsszelben.
2016. szeptember 12. 17:45
A salgótarjáni közgyűlés baloldali többsége februárban elutasította azt a lehetőséget, hogy városunkba migránsok települjenek.
2016. szeptember 12. 17:14
Tóth Bertalan frakcióvezető Orbán Viktor kijelentésére reagálva közölte: a kormányfő hazudik és gyűlöletet kelt, mivel egyetlen, az MSZP által vezetett település sem kíván migránsokat betelepíteni a saját területére.
Kvóták
2016. szeptember 12. 11:26
A Závecz Research legutóbbi közvélemény-kutatása szerint már nem biztos, hogy érvényes lesz az október másodikai népszavazás: jelen állás szerint biztosan csak a választók 41 százaléka döntötte el, hogy mire fog szavazni, bár még mindig küszöb felett van a biztos résztvevők aránya. Júliushoz képest a kormányzati kampány ellenére csökkent a kvótát elutasítók aránya.
2016. szeptember 12. 11:14
Az október 2-ai népszavazás semmilyen valódi problémára nem ad választ.
2016. szeptember 12. 10:19
A Fidesz frakcióvezetője szerint még nem volt példa arra, hogy az EU figyelmen kívül hagyjon egy népszavazási eredményt. Ha ez most mégis megtörténne, annak beláthatatlan politikai következményei lennének.
Kvótanépszavazás
2016. szeptember 9. 19:09
„A felső határ a csillagos ég?” – utalt Kósa Lajos a szerinte felső korlátot nélkülöző kötelező betelepítési kvótára. A Fidesz frakcióvezetője kijelentette: Nem Európába kellene hozni a menekülteket, hanem a menekültek hazájába kell vinni a segítséget, a politikus szerint ugyanis a migráció nem oldja meg sem a munkaerőpiaci, sem a népesedési problémákat.
2016. szeptember 9. 15:43
Molnár Gyula pártelnök szerint a kvótanépszavazás politikai paravánként szolgál az egyéb problémák elfedésére, a referendum eredményének pedig amúgy sem lesz semmilyen jogi következménye.
2016. szeptember 9. 12:55
A kormányfő azt akarja, hogy október 2-a mérföldkő legyen. Messzehangzó és mélyreható következményeket kiváltó, EU-t sokkoló. Hát ehhez kell a szőnyegbombázás.
2016. szeptember 7. 16:04
Megdöbbentette a Fideszt a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság létrehozását fogadó kritika az ellenzék részéről. A kormánypárt szerint ma a vallásuk miatt megölt emberek közül ötből négy ma keresztény.
Nehéz ősz
2016. szeptember 5. 19:04
Rendeletben hosszabbította meg a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet 2017 március 8-ig. A kormány ugyanis azzal számol, hogy a migrációs nyomás fokozódni fog az országban, mert a törökök egyre kevésbé tartják be az EU-Törökország egyezményt.
Kvótanépszavazás
2016. szeptember 5. 17:39
A DK elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján a kvótanépszavazással kapcsolatosan arról beszélt: azoknak, akiknek elegük van mindabból, ami az utóbbi hat évben történt, nem szabad megengedniük, hogy a miniszterelnök önmaga igazolását lássa egy esetleges politikai sikerben.
2016. szeptember 5. 9:28
A megkérdezettek 53 százaléka biztosra ígérte részvételét az októberi kvótanépszavazáson, ugyanakkor kétharmadnál is többen vélik úgy: semmiképp nem fog működni a migránskvóta, mert az embereket nem lehet arra kényszeríteni, hogy valahova költözzenek. Hatvan százalék szerint a kormány valódi célja nem az, hogy a külföldiek betelepedését megakadályozza – derül ki a Publicus legfrissebb kutatásából.
2016. szeptember 4. 9:29
Kevesen ismerik fel, hogy szuverenitásuk egyik téglája a még megmaradt nyilvánosság, ami még megmaradt neki. Ezért nem elég ahhoz ingyen hozzájutni, életben maradására is áldozni kell.
Kerítésellenes
2016. szeptember 3. 16:12
Európa-ellenes népszavazást emleget Szigetvári Viktor az Együtt elnöke a kvótanépszavazásra utalva. Szerinte erkölcsi kérdés szembeszállni a Fidesz „gyűlöletkampányával”, hiszen az Együtt nem menekültellenes, nem kvótaellenes, hanem kerítésellenes.
Hit Gyülekezete
2016. augusztus 31. 13:59
Kuláknak és reakciósnak nyilvánított, hívő katolikus családban nőtt fel, mégis egy illegális határátlépési kísérlet miatt fenyegető börtön kellett ahhoz, hogy először spontán imádkozzon Istenhez. A kommunizmus alatt keresztény mozgalmat indított, s a rendszerváltás után az ország egyik legbefolyásosabb emberévé emelkedett Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapítója és vezető lelkésze. A Mandiner.kereszténynek adott nagyinterjúban Németh Sándort a gyülekezet történetéről, az SZDSZ-hez, az ATV-hez, Amerikához és Izraelhez fűződő viszonyáról, valamint az iszlámról, a migrációról és Európa jövőjéről vallott kritikus nézeteiről is faggattuk. Szerinte „ki tudott alakulni az iszlám és a balliberális oldal között egy szövetség”, ami új helyzet elé állítja a keresztényeket.
2016. augusztus 31. 7:00
Újra nyugtalanító hírek jelentek meg a Népszabadságot és a magyarországi megyei napilapok többségét éritően. Az újságírók növekvő kiszolgáltatottsága, a megmaradt szabad sajtó fogyó levegője tény. Orbánék nem konszolidálni akarnak, hanem mindent bekebelezni.
2016. augusztus 30. 10:32
Ne higgyünk el elsőre semmit senkinek, még a Kettős Mércének sem.
2016. augusztus 29. 7:07
Fideszes elfogultsággal nehezen vádolható nemzetközi szervezetek is elismerik, hogy a hazai bíróságok minden politikai túlterjeszkedés, a polip szoros ölelése ellenére alapvetően megőrizték függetlenségüket.
2016. augusztus 27. 16:47
A Pokémon Go bejövetele olyan, érzés, mint amikor egy kicsit kevésbé véreskezű ruszki gyilkos lett a szovjet pártfőtitkár, mire a felnőttek úgy lélegeztek fel, mintha tényleg történt volna valami igazán jó.
2016. augusztus 26. 20:57
Nem lehet mindig mindent lehajtott fejjel megúszni. El kell menni és egy igennel kell üzenni Orbánnak.
2016. augusztus 23. 14:32
Amikor viszont politikai értelemben használjuk a kereszténység fogalmát, akkor többszörösen óvatosnak kell lenni. Interjú.
2016. augusztus 22. 10:27
Hosszas habozás és politikai huzavona után Magyarországot 2085-ben kizárták az Európai Unióból.
2016. augusztus 19. 15:45
A szocialisták nem szeretnének betelepítést, mégsem mennek el szavazni.Molnár Zsolt inkább otthon maradna, az Európai Unióban. Rétvári Bence számára ez érthetetlen álláspont.
2016. augusztus 19. 8:39
Tegnap az én nevemben is a Magyarországot kormányzók kitüntették Bayer Zsoltot, a Fidesz egyik első alapítóját az írásaiért.
Greedy
2016. augusztus 16. 10:44
Ha nem lenne sajtószabadság, a lapokban nem jelenhetnének meg Orbán Viktort kritizáló cikkek, csakhogy azok tele vannak velük, mondta a Financial Timesnak Andy Vajna. A filmügyi kormánybiztos szerint ez is bizonyítja: Magyarországon szabadabb a sajtó, mint bárhol Európában.
Nincs meg a levél
2016. augusztus 16. 9:54
Nem került az ügyészség birtokába Vizoviczki László Kubatov Gábornak írt levele, amit a Fidesz pártigazgatója állítása szerint átadott a bűnüldöző hatóságoknak – derül ki a legfőbb ügyész MSZP-s képviselők kérdésére adott írásos válaszából. Polt azt is közölte, hogy nem érte meg „vádalkut” kötni Vizoviczkival a politikusokról szóló információiért cserébe.
2016. augusztus 16. 8:06
A miniszterelnök, ugye, időtlen idők óta azzal fejezi be beszédeit: Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Az MTVA képes azt állítani, ennek a mondásnak nincs politikai áthallása.
2016. augusztus 15. 10:32
A válasz egyszerű: nem hergelni az embereket és szítani az ellentétet, hanem pont hogy nyugtatni a közvéleményt és csökkenteni azt.
2016. augusztus 14. 18:38
Ma már a határozott igenektől és nemektől való félelem a balliberális közösség fő politikai ellenfele, nem Orbán Viktor.
2016. augusztus 7. 13:59
A bevándorláspárti baloldal előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak.
2016. augusztus 2. 18:50
Hiába a tulajdonosváltás, a Class FM-et a Fideszben továbbra is Simicska rádiójának tartják.
2016. augusztus 1. 12:35
Számít-e, hogy Orbán és kollégái nyugodtan alszanak, miközben a líbiai partoknál európai önkéntesek részvételével halásszák ki a holtesteket a vízből?
2016. július 30. 14:52
A szombati, alacsony intenzitású politikai adok-kapok során kiderült, hogy a fideszes Tuzson Bence szerint Brüsszel, a Jobbik szerint viszont a Brüsszellel karöltve a Fidesz szeretne „egy városnyi migránst” betelepíteni az országba. De vajon mekkora városra gondolnak?
2016. július 29. 11:14
Bizony, egy kis trianonozás is lesz, előre szólok. Hogy aki berzenkedne, most menjen inkább medvét simogatni. Vagy a széplelkű eszmékkel puhára bélelt széfszpészbe.
2016. július 28. 17:29
Kurva rosszul teszik, ha engednek a nyomásnak, és úgy tesznek, mintha ennek az arctalanul lincselő aljadék csürhének bármit is joga volna számon kérni rajtuk.
Narancs a fájától
2016. július 27. 12:44
A társadalmi mobilitás csökkenését kifogásolta a Jobbik a mostani felsőoktatási felvételi statisztikáit értelmezve. Több mint tízezer fővel csökkent hat év alatt a szeptemberben állami képzést elkezdők száma az egyetemeken. A párt a Fidesz oktatáspolitikáját hibáztatja: a meritokráciát és a szegények továbbtanulási lehetőségeit hiányolták. Dúró Dóra egy abakuszt vitt be az oktatási államtitkárságba tiltakozásul.
2016. július 27. 11:52
Dilemmákról érdemes beszélgetni, hőbörgésekről nem. Aki egy politikai rendezvényen szereplést vállal, az bizony egy politikai rendezvényen vállal szereplést. De ettől még nincs vége a Quimbynek.
„Semmi sem támasztja alá”
2016. július 27. 7:38
Pár hete az épp fegyházbüntetését töltő Portik Tamás tanúként azt nyilatkozta, hogy tízmillió forint kenőpénzt adott Rogán Antal akkori V. kerületi polgármesternek. Egy magánszemély vesztegetés és hamis vád miatt is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, de az ügyészség ezt elutasította, mondván: semmi sem támasztja alá a Portik által előadottakat.
2016. július 26. 20:45
Azért az durva, hogy a délben hülyeségeket beszélő bácsik miatt az esti fellépőn verjék el a port.
2016. július 26. 11:08
A Tusványos egy INGYENES kulturális rendezvény fiataloknak, egy olyan helyen, és egy olyan korban, ahol fiataloknak egyre kevesebb ilyen élmény jut, és az is csak jó pénzért. A Tusványos még ma sem arról szól a résztvevő tízezreknek, hogy mit hablatyol Orbán Viktor.
Hagyományos értékek
2016. július 20. 13:52
Európa keresztény alapjairól beszéltek a Fidesz és a kormány képviselői a Bálványosi Szabadegyetemen. Takács Szabolcs Ferenc, EU-s ügyekért felelős államtitkár szerint az Unió vezetésének válsága most lehetőséget nyújt Közép-Európának a keresztény víziójának megvalósítására. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azt hangsúlyozta: Európa a hitelveiben szekuláris kereszténységre, nem pedig az iszlámra épül. Gulyás Gergely kiemelte: az iszlamizáció alkotmányellenes.
2016. július 13. 15:17
A Fidesz szerint a „bevándorláspárti” baloldal kétségbeesett akciókat talál ki, csak hogy elkerülje az egyenes beszédet a migránskvóta ügyében.
2016. július 11. 11:15
A bevándorláspárti Brüsszel a magyar baloldal egyhangú támogatásával készül a kényszerbetelepítésre és az azt megtagadók büntetésére.
2016. július 11. 11:15
A bevándorláspárti Brüsszel a magyar baloldal egyhangú támogatásával készül a kényszerbetelepítésre és az azt megtagadók büntetésére.
2016. július 11. 7:11
Sokkal több van és még több lehet ebben az októberi referendumban, mint amit a kormány kérdése formailag mutat.
2016. július 7. 11:18
Szerinte is kínos kicsit, hogy még mindig 2006-os véres feje ugrik be róla mindenkinek, holott azóta nem csak szóvivősködött, de felelt a népesedéspolitikáért, most pedig a kerékpárutakért, kisvasutakért és mindenféle szabadidős tevékenységért. A nemrég kinevezett kormánybiztos, Révész Máriusz kőbányai házában, bringás pólóban fogadta a Mandinert, ahol gitározott nekünk és Deák Bill Gyulát is idézett. Megvédte a kisvasútépítést, beszámolt eddigi eredményeiről, mesélt országjáró élményeiről és elmondta a véleményét a 2010 óta tartó kormányzás mérlegéről is. Nagyinterjúnk.
2016. július 7. 7:31
Úgy hírlik, maguk a fideszes politikusok sincsenek elragadtatva attól a bulvárdömpingtől, amely esti homályként borul a jobb sorsra érdemes állampolgár tájékozódására.
Körmend
2016. július 5. 8:25
Megszüntette a rendőrség a nyomozást a körmendi ablaktöréses botrány ügyében, mivel nem történt szabálysértés. Az atv.hu írt arról május elején, hogy a körmendi menekülttábor lakói bámulták az edző kéziseket, és egy ablakot is „rájuk törtek”. A polgármester és a megyei rendőrfőkapitány már akkor cáfolták, hogy ez történt volna, Orbán Viktor azonban még aznap „a szükséges intézkedések azonnali megtételére” kérte Pintér Sándor belügyminisztert.
2016. június 20. 9:46
A jelenlegi aránytalan választási rendszer a demokraták számára nagyon kedvezővé válhat akkor, ha nem az ország közös kormányzását tűzik ki maguk elé célul, s ezzel kikerülik a Fidesz által felállított csapdát.
Hívő tag
2016. június 20. 8:30
„A Kereszténydemokrata Néppárt erőszakosan helyzetbe akarja hozni a keresztényeket” – mondja Bárándy Gergely, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának alelnöke az egyházügyi törvény vitáiról a Mandinernek. A magát katolikusnak valló MSZP-s politikus elárulja, mi van a szocialisták hívő tagozatával, miben nem ért egyet Gyurcsánnyal, valamint arról is beszél, hogy kétharmad hiányában a Fidesznek meg kell barátkoznia a kompromisszum fogalmával. Interjúnk.
Révész Máriusz
2016. június 14. 9:55
Révész Máriuszt a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki – derül ki a legújabb Magyar Közlönyből. Révész feladatai közé fog tartozni többek között a kisvasutak és a magyarországi sípályák fejlesztése és népszerűsítése.
2016. június 8. 13:14
Én már nem hőbörgök. Teszem a dolgom. Ez az ország, ezt az irányt megszavazta, és szerintem még egyszer meg fogja szavazni. Tehát, lehet, hogy én gondolom rosszul, hogy mi a jó út. Interjú.
Kék kártya
2016. június 7. 20:38
Az Európát elérő migránsáradat arra készteti az uniót, hogy megteremtse a legális bevándorlás feltételeit mindazok számára, akik munkához akarnak jutni a kontinensen, véli Dimitrisz Avramopulosz. A migrációs ügyekért felelős uniós biztos elérhetővé tenné az uniós kék kártyát az unión kívüli országokból érkezők számára.
2016. június 7. 18:27
Teljes abszurditásnak tetszik, hogy a Smer- és SNS-partnerség kellett ahhoz, hogy Orbán Viktor észrevegye a Hidat.
2016. június 5. 10:38
Ő az egyetlen, akinek még a Fidesztől és a Fidesz által zsebrevágott államtól független sajtója van.
2016. június 2. 7:13
A politikailag elfogult híradások miatt távoznak a TV2 híradósai, az MNB-alapítványok százmilliós „segítsége” következtében mennek a VS-esek, az origósok már rég felmondtak, de még mindig akadnak páran, akik cserélhetők.
Egyház, politika
2016. május 30. 9:10
„A jogszabályalkotás nem elegancia kérdése. Lehet piperkőcködni, de a törvényhozás sokféle érdek mentén történik” – magyarázza Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Mandinernek az egyházügyi törvény körüli mizériát. A kereszténydemokrata politikussal többek között koalíciós feszültségekről, a vadliberalizmus és az iszlamizmus veszélyeiről, a migránsozó plakátkampány keresztényiségéről beszélgettünk; és arról is megkérdeztük, hogy miben nem ért egyet Ferenc pápával. Azt is leszögezte: benne marad a hit- és erkölcstan a Nemzeti Alaptantervben. Interjúnk.
2016. május 27. 20:49
A mai politikusok többségének a jó újságíró azt jelenti, hogy az nem csupán távol tartja magát a kellemetlen kérdésektől (korrupció, MNB-botrány, szegénység stb.), hanem még ki is javítja a cikkében a nyilatkozó politikus tévedéseit.
Adok-kapok
2016. május 25. 13:15
A bajor szociáldemokraták képviselőivel találkoztak az MSZP képviselői. Szót ejtettek arról is, hogy közös, európai megoldásra van szükség a migrációs válság ügyében. A Fidesz a hírre reagálva közölte: az MSZP megkezdte a migránsok betelepítésének előkészítését, és ehhez bevándorláspárti külföldi politikusok szövetségét keresi.
2016. május 24. 18:29
Bár a népszavazás a legdemokratikusabb módja a közös ügyeink eldöntésének, a kormány mégsem élt ezzel az eszközzel a számára kényelmetlen kérdésekben.
2016. május 21. 16:50
A lakossági fórumon beszélő polgármester szerint csak mendemondák vannak a körmendi támadás körül, valójában semmi sem történt. Van, aki viszont előállt konkrét megoldási javaslattal: a „mózeshívők ”és „Soros Gyurkó” zsoldosait büntetné.
2016. május 13. 22:15
Hogy amikor Sorosoznak meg idegen ügynököznek, akkor zsidóznak. Hogy amikor úgymond nemzeti tőkésosztályt építenek, akkor közpénzt lopnak. Ők félrebeszélnek, mi magyarul.
2016. május 13. 12:19
Azért a „mindig ellenzékben” szlogen – és még inkább a hozzá készített videó – túlzás, és pont azt a szembenézést mulasztja el, ami még érdemére is válhatna ezeknek a lapoknak, pont azt a szembenézést, amit Magyarországon valahogy mindig elmulasztunk.
Visszaélésszerű alkotmányozás?
2016. május 11. 12:20
„Posztsólyomizmusról”, visszaélésszerű alkotmányozásról és a jog politizálódásáról beszélt Stumpf István egy keddi pódiumbeszélgetésen. Az eleinte fideszesként számon tartott, aztán egyre inkább renitensnek tűnő alkotmánybíró a fideszes hatalomgyakorlást és a sólyomi alkotmánybíráskodást is kritizálta, de beszélt a régi szép koleszos időkről is. Stumpf szerint a mai nemzetközi viták közepette a kormánynak is egy erős Alkotmánybíróságra lenne szüksége, nem pedig olyanra, amit a pártpolitikai logika mozgat. Tudósításunk.
2016. május 10. 18:57
A Hír TV felvette, ahogy az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke arról beszél egy képviselőtársának: akár házszabályt is sértene egy jobbikos javaslat napirendre nem vételével, csak hogy időt húzzon.
Plenáris ülés
2016. május 10. 17:03
A terrorveszélyhelyzetről szóló alkotmánymódosításról vitázott kedden a parlament. A Fidesz szerint az élet hozta ezt az alkotmánymódosítási igényt, mert a migrációs válság miatt megnövekedett a terrorfenyegetettség. A Jobbik támogatólag nyilatkozott a javaslatról, az LMP szerint viszont elegendők az alkotmányban jelenleg is meglévő szabályok. Az MSZP részt sem vett a vitában.
2016. május 10. 13:04
Orbán Viktor arra kér meghatalmazást a kvótaügyi népszavazással, hogy kivezesse az országot az EU-ból, ezért a DK bojkottálni fogja a referendumot – mondta Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke. Az Együtt is azt kéri a választóktól, hogy ne vegyen részt a népszavazáson, az ugyanis életveszélyes a magyarok számára.
Kvótareferendum
2016. május 10. 11:12
A parlament határozott, ősszel lesz népszavazás a betelepítési kvótákról: közel ötmilliárd forintot tesznek félre a kvótareferendumra. A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről.
2016. május 6. 15:30
A Fidesz szerint a baloldal meg akarja akadályozni, hogy Brüsszel helyett a magyar emberek dönthessenek arról, hogy kikkel akarnak együtt élni, sőt, szerintük a baloldal be akarta engedni és be akarja telepíteni a bevándorlókat.
2016. május 6. 13:05
Az ATV meg persze főleg mögöttük a Hit Gyülekezete (és a mögött meg persze a Fidesz) már eddig is nagyon súlyosba tolta a sima félelemkeltő, félkamu hírek terjesztését menekültügyben, de ma konkrétan átpörögtek a Kuruc/Migránsvadász szintjére.
2016. május 5. 12:56
Három nap sem telt el, és máris botrányt okoztak a migránsok a körmendi menekülttáborban – írja az atv.hu. A portál szerint kézilabdás lányokat megbámuló bevándorlók betörték a befogadó állomással szomszédos sportcsarnok ablakát. A gyerekek szülei félnek, az edzések elmaradnak.
2016. május 3. 21:43
Csak remélni tudjuk, hogy a nyomokban még létező alkotmányvédelmi reflexek ezúttal is gátat tudnak szabni a korrupció elleplezését szolgáló kormánypárti szándékoknak.
2016. május 3. 21:28
Varga Mihály egy friss törvényjavaslata szerint nem lennének megismerhetők a köztulajdonban lévő társaságok, vagyis az állam vagy egy önkormányzat által többségi befolyással irányított bizonyos cégek adatait, ha azok nyilvánosságra hozatala sértheti a cég érdekeit.
Kvóták
2016. május 3. 13:30
Szeptemberben vagy október első napjaiban megtarthatják a kvótareferendumot Rogán Antal szerint, aki elmondta: a baloldal megadná a kényszerbetelepítés jogát Brüsszelnek. A KDNP üdvözölte a Kúria döntését. A Jobbik eközben alkotmányos szinten utasítaná el a kötelező migránskvótát.
2016. május 3. 12:37
Az Együtt szerint törvénytelen a Kúria kvótareferendumról szóló döntése. A párt a népszavazás bojkottjára buzdít, csak úgy, mint a Demokratikus Koalíció. A Magyar Liberális Párt az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordul azzal a kéréssel, hogy védje meg a népszavazás intézményét, „ne asszisztáljon a Fidesz propagandájához”.
2016. május 2. 18:16
A Fidesz mindenféle kommunikációs trükkje ellenére, Brüsszel parancsának engedelmeskedve idegen szokású, kultúrájú embereket enged betelepíteni Magyarországra.
2016. április 26. 11:56
Orbán Viktor a parlamentben a Nemzeti Hitvallásból vezette le, hogy Magyarországon az iszlamizálódás alkotmányos tilalom alá esik.
Migrációs stratégiák
2016. április 23. 14:12
A Magyar Idők után most a fideszes Németh Szilárd vette elő a Gyurcsány-kormány migrációs stratégiájának tíz évvel korábbi tervezetét. A lap és a politikus szerint ez azt bizonyítja, hogy az MSZP-nek már 2007-ben volt „betelepítési terve” és azóta is a bevándorlás pártján áll. A Fidesz 2013-as, kísértetiesen hasonló tartalmú Migrációs Stratégiájáról viszont mintha mindenki elfelejtkezett volna, pedig tavaly még Kovács Zoltán szerint is nyilvánvaló volt, hogy módosítani kell.
Európa Tanács-ülés után
2016. április 21. 8:32
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének vitáját követően beszélt az MTI-nek arról, hogy Magyarország azért is támogatja az EU-török megállapodást, mert az olyan Európának, mint a határkerítés Magyarországnak, vagyis sikerült vele megvalósítani a határvédelmet. Németh Zsolt ugyanakkor sajnálja, hogy az Európa Tanács szerint a megállapodás emberi normákat sért.
2016. április 18. 11:58
Odamentem hozzá, hogy szia, Viktor. Kezet fogtunk, és bemutatott az orvosnak. „A member of the hostile foreign press”, így mondta. Tehát hogy én az ellenséges külföldi sajtóhoz tartozom. Ha ezt tényleg így látná, azt nagyon sajnálnám. Interjú.
Rémálom
2016. április 16. 16:53
A bevándorlás elleni küzdelemben a határvédelem a legfontosabb feladat – mondta Gulyás Gergely szombati sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Brüsszelben egyre veszélyesebb javaslatok születnek, melyek durván sértik a tagállamok szuverenitását, ezért „Brüsszelt meg kell állítani”.
Rektorügy
2016. április 14. 20:27
Külön sajtótájékoztató szervezett a Budapesti Corvinus Egyetem elé az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, ahol kijelentette: nem csak a BCE-re, de az egész magyar felsőoktatásra rossz fényt vetne, ha Lánczi András lenne az egyetem új rektora. A Corvinus minderre úgy reagált: a politikának nincs beleszólása a rektorjelölt megválasztásába, Lánczi pályázata pedig mindenben megfelelt a kiírás feltételeinek.
Lengyel válasz
2016. április 13. 21:53
Az EU-nak inkább számos válságának megoldásával kellene foglalkoznia a lengyel demokrácia állapota helyett, reagált a Lengyelországot elítélő EP-határozatra Beata Szydło. A lengyel kormányfő szerint nincs veszélyben Lengyelországban a demokrácia.
2016. április 12. 19:19
A kvótaügyi referendum nemcsak lassú és drága megoldás, de kockázatos is, mert mi lesz, ha nem vesznek részt rajta annyian, hogy érvényes legyen, tette fel a kérdést Vona Gábor egy lakossági fórumon. A Jobbik alkotmányba írná a kvótaellenességet.
2016. április 4. 7:45
Érdektelen, hogy hányan nézik, ha csak a Fidesz-frakció, az se számít – már most ömlik ide megemelt tarifával az állami reklám, aki csak közelébe tud majd kerülni a csatornának, megtömheti a zsebét.
Közpénz
2016. március 30. 13:08
A Kúria másodfokon hozott jogerős ítélete alapján az MNB által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány köteles kiadni valamennyi pályázatának adatait. A Kúria szerint egy közfeladat ellátására létrehozott civil szervezet is közfeladatot ellátó szervnek minősül, és az ezzel a tevékenységével kapcsolatban keletkezett adatok közérdekű adatnak minősülnek, így az adatkérés időpontjáig ki kell adni a pályázatok adatait.
2016. március 29. 21:30
Hungarikummá nyilváníttatná Nyitrai Zsolt az egri bikavárt. Az országgyűlési képviselő szerint a bikavér megfelel a hungarikummá nyilvánítás feltételeinek és a minőségével a magyarság egyik csúcsteljesítménye. 2015-ben közel kilenc millió palack bikavér készült Egerben. Tavaly 369 forint volt a magyar borok átlagos export literára.
Migrációkutató Intézet
2016. március 29. 11:06
A migrációs válság az európai integráció jövőjéről vetett fel alapvető kérdéseket, miközben szorosabbra fűzte a közép-európai országok szövetségét – mondja Gallai Sándor politológus, a Migrációkutató Intézet kutatója a Mandinernek. Az intézet célja, hogy egymás mellé rakja a jogi-humanitárius és a biztonságpolitikai-rendpárti megközelítést migrációügyben, és ki is egészítse ezeket más szempontokkal. Interjúnk.
2016. március 24. 15:40
Pataki Márton, az Együtt képviselője szerint Kocsis Máté „hazudott” amikor azt állította, hogy nem ő „fúrta meg” az Ünnepi Könyvhetet. Pataki szerint Kocsis az alelnöke annak a bizottságnak, amely március 8-án „döntött arról, hogy április 29-től a József Nádor téri építkezés miatt parkoló lesz a Vörösmarty téren”, így a június 9-én kezdődő Könyvhétnek nem lesz helye a téren.
2016. március 24. 10:53
Nem Kunfalvi Nóra érdekes, hanem a rendszer, ahol az aljasságért katedra jár. Hol fér el ennyi frissdiplomás gazember?
2016. március 20. 17:37
Furcsa, hogy a közpénzből megvett és ilyen reklámokból jól kitömött csatorna hírszerkesztősége nem megy utána egyetlen furán meggazdagodott kormánypárti szereplő vagyonának sem.
2016. március 19. 10:02
Ezzel a tevékenységükkel menők lehetnek Fidesz-partikon, hatalompárti gyűléseken. Mármint egészen addig, amíg szembe nem jön majd velük egyszer a magyar valóság. Mert akkor újra a tényeket nevezik majd tényeknek, nem pedig a TV2 úgynevezett híradóját.
2016. március 18. 20:39
Elképesztőnek tartja a Jobbik, hogy egyes kormánypárti vezetők már lényegesen megengedőbbek az önkéntes szétosztási mechanizmusokkal szemben. A párt felszólította a kormányzatot, hogy mindenképpen tartsa meg a népszavazást a kérdésben.
2016. március 18. 19:43
Mától Orbánnak nem lesz lehetősége arra, hogy a menekültügyi hisztériakeltéssel takarja el kormányzásának kudarcait, az egészségügy és az oktatás összeomlását. Mostantól nem lehet uszítani kormányzás helyett.
2016. március 17. 10:13
Nagy kérdés persze, hogy fogunk-e tudni ezzel az eséllyel élni, vannak-e szövetségesek, akik hajlandók együtt gondolkodni az európai újratervezésen, és hogy mi lesz Magyarország szerepe ebben a folyamatban. Interjú.
2016. március 17. 9:32
Meglepődnek, mikor kiderül, hogy nem nekik hiszik el a szavazók, hogy tudnak változtatni, hanem Berki Krisztiánnak, valamint annak a pártnak, ami szerint a Jobbik túl puha és már az establishment része, illetve végig akarna verni mindenkit.
2016. március 12. 11:03
Feljelentést tett a Párbeszéd Magyarországért szombaton, mivel a kormány a párt megítélése szerint jogalap nélkül hirdette ki a migrációs válsághelyzetet.
2016. március 11. 18:57
A szocialisták most sem veszik komolyan az országot és a magyar embereket fenyegető veszélyt – így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy az MSZP elnöke szerint nem a migráció miatt van vészhelyzet, hanem például inkább az oktatásban vagy az egészségügyben.
Népszavaznának
2016. március 11. 12:54
A szocialisták két kérelmet nyújtottak be a Kúriához: egyikben azt kérik, hogy semmisítsék meg Erdősiné népszavazási kezdeményezésének hitelesítését; a másikban pedig azt, hogy ehelyett Nyakó István kérdését hitelesítsék.
Váltás
2016. március 11. 10:53
A közrádiót még a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt igazgató, azt megelőzően pedig ősfideszes Such György kerülhet az MTVA élére – írta meg a Válasz.hu. Such György az Indexnek nyilatkozva cáfolta a hírt.
2016. március 9. 15:54
Az MSZP elnöke azt kérte, amennyiben az Orbán-kabinetnek értesülései vannak a Macedóniában kialakult helyzet várható alakulásáról, azt ossza meg a magyar közvéleménnyel. Tóbiás József azt is lehetségesnek tartja, hogy a válsághelyzet kihirdetését nem támasztja alá semmilyen érdemi információ.
2016. március 9. 8:58
Ahogy a békeharc célja a háború volt, úgy a migránskérdésről való beszélgetésé az indulatok felkorbácsolása. Féljen, gyűlöljön, zárkózzon be az is, aki eddig látta: Magyarország nem ostromlott bástya a menekültügyben, hanem fogaskerék egy nagy gépezetben.
2016. március 8. 15:54
Azt beszélik a városban, hogy vannak olyan politikai vállalkozók és (számomra ismeretlen) „befolyásos körök”, amelyek avval az ötlettel játszanak, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon a Jobbik, az MSZP és az LMP laza koalíciója legyőzhetné a bajba került Fidesz-KDNP-t.
2016. március 8. 15:49
Gulyás Gergely szerint az EU végre azt képviseli migrációügyben, amit a magyar állam eddig is képviselt. Hozzátette ugyanakkor: „mindannyiunk érdeke a törökökkel való jó együttműködés (…), ugyanakkor egy rossz megállapodás nem érdekünk Törökországgal”.
2016. március 8. 14:34
Megszűnne a menekültek és oltalmazottak segítése Magyarországon. Szigorított börtönkörülmények közé zárnák az őrizetben tartott menedékkérőket. A kormány jogszabálytervezete mindent elkövet, hogy aki véletlenül menedéket kapna itt, minél hamarabb álljon tovább.
V4
2016. március 8. 13:39
Vajon feladja-e a „nyugati liberális demokratikus modellt” Közép-Európa – teszi fel a kérdést a francia baloldali lap, a Le Monde, ami szerint a visegrádi négyek alkotják az elutasítás frontját az Európai Unióban, és miközben igényt tartanak a strukturális támogatásokra, aközben „lezseren” elllentmondanak Brüsszelnek.
2016. március 2. 13:48
Egyszerre kezd aláírásgyűjtésbe az Együtt a kvótarendszerrel kapcsolatos népszavazás ellen, valamint a népszavazások szerintük erőszakos megakadályozásával szemben.
2016. március 2. 10:22
Magyarországon a jog uralmát felülírja a jogalkotó uralma.
2016. március 2. 7:48
Magyarországnak még sosem volt ennyire „jogszabály-orientált” kormánya.
2016. február 29. 18:31
A kormányzati szándék szerint egy körülbelül 300 ember befogadására alkalmas ideiglenes befogadóállomás létesül majd Szentgotthárdon, közvetlenül az osztrák határ mellett.
2016. február 26. 12:53
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint a migránskvótáról való népszavazásnak kizárólag ideológiai okai vannak. A Fidesz reakciója szerint a politikus be akarja csapni a magyarokat, pedig joguk van eldönteni, akarnak-e Budapestből Kölnt csinálni.
2016. február 25. 7:11
Ha októberben a kvótarendszerről javasolt referendum (a Fidesz szerint is!) ütközött az alaptörvénnyel és az uniós normákkal, akkor most mitől remélhető, hogy zöld jelzést kap?
Módosító
2016. február 24. 17:04
A Jobbik kedden alaptörvény-módosító javaslatot adott be annak érdekében, hogy a jövőben lehessen népszavazást tartani olyan nemzetközi szerződésekről, amelyek Magyarország bevándorlási politikáját érintenék.
Ősszel még nem lehetett
2016. február 24. 15:57
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője ősszel még úgy válaszolt egy jobbikos felvetésre, nem lehet a migránskvótáról népszavazni, mivel szerinte az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint.
2016. február 24. 12:55
A magyar állam működése az Alaptörvény szerint a hatalom megosztásának elvén alapszik. A bírósági ügyek elintézésének, megvitatásának a tárgyalóteremben van a helye, nem pedig a parlamentben. Interjú.
2016. február 21. 16:50
„Mindenki számára teljesen világos, hogy Brüsszel és a magyar baloldal akar kötelező betelepítési kvótát, miközben a magyar kormány álláspontja változatlan: minden eltelt nap és a magunk mögött hagyott egy év arról tanúskodik, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika és a kvóta ötlete megbukott” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.
2016. február 20. 14:15
Úgy tűnik, a miniszterelnök elhagyta kétmillió ember aláírását, fogalmazott Z. Kárpát Dániel a Fidesz aláírásgyűjtésére utalva, majd felszólította a kormányt, hogy a bevándorlási kvóta minden formáját utasítsa el.
2016. február 17. 11:47
Összetartozást, identitást teremteni parancsszóval lehetetlen. Mit sem segít ezen, ha április 25-én esetleg ünneplőben kell iskolába menniük a gyerekeknek. Persze azt azért remélem, hogy ott még nem tartunk.
2016. február 11. 14:47
A kormány „nemzeti konzultációval” kérdezné meg a lakosságot, támogatná-e a terrorveszély elrendelését lehetővé tevő módosítást. Az eredmény aligha lehet kérdéses. Már csak azért sem, mert ilyesfajta kérdésekre nemrég adott választ az ország népe.
Félmillió migráns
2016. február 11. 9:19
A Magyar Idők információi szerint Orbán Viktor egy titkos német-török paktumról beszélt a Fidesz lillafüredi frakcióülésén. A lap szerint a miniszterelnök azt mondta: a titkos megállapodás lényege az, hogy közel félmillió migránst közvetlenül Törökországból az Európai Unió területére szállítanak, de nem csak Németországnak kellene befogadnia őket
2016. február 11. 8:52
Az LMP frakcióvezetője szerint a Fidesznek végre színt kellene vallania: csak a bíróságokkal szemben hangulatkeltésre használja-e a vörösiszap-katasztrófát, vagy valóban fel akarja számolni a korrupt ellenőrök garázdálkodását. Schiffer András úgy véli: ha a Fidesznek fontos az emberi élet, akkor támogatnia kell az LMP módosítóját a Btk. szigorítására.
Közérdekű adat
2016. február 10. 16:00
Korlátozná a Magyar Posta Zrt. szerződéseinek közzétételét és az ezekre vonatkozó közérdekű adatigényléseket egy frissen benyújtott fideszes javaslat – szúrta ki a 444. A dokumentum szerint nem minősülnének közérdekből nyilvános adatnak a posta szerződései és egyéb adatai, ha az adatok nyilvánosságra hozatala a piaci versenyben a postára nézve sérelmes lenne.
2016. február 10. 15:47
Idegeneket akar Magyarországra telepíteni a bevándorláspárti baloldal – írja közleményében a Fidesz. A kormánypárt szerint a letelepedési kötvény nem a bevándorlás kérdéskörének része, hanem befektetési célú koncepció. A párt szerint Gyurcsány „ma is Brüsszelből és az MSZP-SZDSZ kormány alatt nyélbe ütött privatizációs ügyeiből tömi a zsebét”.
2016. február 9. 22:09
A Fidesz pompásan tudja, hogy kikre kell lőnie. Nem a finom kezű entellektüelekre és a szakmát sirató újságírókra. Hanem azokra, akik ott ülnek a tévé előtt minden este.
2016. február 9. 19:16
A szakma persze röhög a TV2-n, meg Dirk Gerkensen, akinek egyre kevésbé lehet elhinni, hogy független tévét kapott a feneke alá, aminek irányításához szabad kezet adtak neki.
2016. február 9. 10:32
A Fidesz választókerületi elnökein, megyei központjain keresztül országszerte szövegjavaslatokat küldött az önkormányzatoknak, mely alapján a képviselő-testületek határozatban elítélhetik az EU-s migránskvótát – írja az Index. A portál arról is ír: a román határ mellett fekvő több településen is készülnek már a kerítés továbbépítésére.
2016. február 8. 18:57
A most „igazságot követelő” többi fideszes is gondolkodóba esne, ha egyszer fordulna a világ kereke (és miért nem fordulna?), s az ország népe hangosan igazságszolgáltatás után kiabálna.
2016. február 3. 13:07
Bevallom, húz a szívem a bátor bírók felé, s egy ilyen perben a felmentéshez nagyobb bátorság szükséges, mint az elkaszáláshoz. A népharagot egyetlen bíróság sem kéri, ezért az alaposságban biztosak lehetünk.
2016. február 3. 10:42
Voltak vérbíráskodások, koncepciós perek, most megint átlépett a politika egy határt, amelyet már nem hagyhatott szó nélkül sem Darák Péter, sem Handó Tünde.
2016. február 3. 8:53
Mit lép erre a kormánypárt? Hát persze, hogy ezerrel belerongyol a bíróságokba. Hiszen olyan a közhangulat, azt kell meglovagolni a pillanat uralásán keresztül.
2016. február 3. 7:36
A Fidesz és a Jobbik, vagyis a rendpárti politikai erők felváltva igyekeznek egymásra licitálni, ki hogyan térítené jó útra az igazságtól elbitangolt igazságszolgáltatást.
Peres ügyek
2016. február 2. 22:18
Lázár János szerint egy politikus nem befolyásolhatja a bírák ítélkezési munkáját, nem gyakorolhat nyomást a bíróságokra, az embereknek viszont senki nem tilthatja meg, hogy véleményt alkossanak egy-egy bírósági döntésről.
Bírói függetlenség
2016. február 2. 10:19
Fontosak a vélemények, a bírósági vezetőknek oda kell ezekre figyelniük, de a bírókat az ítélkezésben semmilyen vélemény nem befolyásolhatja – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde szerint fontos, hogy megpróbálják az emberek számára is érthetőbbé tenni az eljárásokat és az ítéleteket. Ugyanakkor arra kérte a többi hatalmi ág képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a bírói függetlenséget és bízzanak a bírói felelősségben.
2016. február 1. 16:02
J.K. Rowling a napokban hozta a világ tudomására, hogy a Harry Potter-univerzumban eddig megismert három intézményen kívül még nyolc varázsiskola van a világban. Arra jutottunk, hogy egy képzelt riport megnézzük: mi a helyzet a magyar varázsoktatással.
2016. január 31. 16:58
Az Igazságügyi Bizottság vitáján arra is választ kell kapnunk, miért nem indult büntetőeljárás sem a fideszes haveroknak leosztott trafikok, földek miatt, sem amiatt az ötmillió forint miatt, mely az ügyészség szerint is Tiba Istvánnál kötött ki, sem amiatt, hogy az állami Eximbank fideszes haverok szabad felhasználású pénztárcájaként működik.
Akár törvényt is módosítanának
2016. január 31. 14:52
Első körben az Országgyűlés igazságügyi bizottságában vitázna az elmúlt napokban született bírósági ítéletekről a Fidesz, de Németh Szilárd azt is mondta, hogy ha indokolt, akár törvényt is módosíthatnak. A Fidesz alelnöke azt mondta: ugyan tiszteletben tartja „a bírói függetlenség liberális követelményét”, de az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus követelményeinek is érvényt kíván szerezni.
Ügy
2016. január 25. 18:45
A szocialisták azt szeretnék, ha a kormány és az állami cégek nem hirdetnének a jövőben a 888.hu-n. Várják továbbá Orbán Viktor és a Fidesz vezetőségének elhatárolódását. Lukács Zoltán egyben felszólított minden közszereplőt, pártot, politikust, sportolót, művészt, hogy bojkottálják a portált a Tóbiás József feleségéről szóló alpári cikk miatt.
2016. január 24. 17:42
Mindenkinek megadja, ami neki jár. A nagyságot értékeli. Az alávalót lenézi. A ribancot annak nevezi, ami.
2016. január 22. 15:17
Az egy százalékért is küszködő mikropártok többet szerepeltek az ATV és az RTL Klub esti híradóiban, mint a Fidesz.
2016. január 22. 9:58
Az elmúlt egy év európai történéseinek hatására minden ország keresi azokat a jogalkotási lehetőségeket, amelyek hatékony kormányzati fellépést tesznek lehetővé válsághelyzetben. Interjú.
2016. január 19. 15:29
A nagyobbik kormánypárt úgy véli: a szocialisták azért alakítottak pártkatonákból álló hálózatot, hogy országszerte terjeszthessék a baloldal bevándorláspárti és betelepítéspárti politikáját.
2016. január 15. 11:05
Valótlanul állítottuk, hogy Kovács Ákos nyilatkozata szerint a nő dolga a szülés, és lehetőség szerint más nagyon nem. Valótlanul állítottuk, hogy Ákos nyilatkozatával mások helyett akarta volna megmondani, hogy kinek mi a dolga.
2016. január 15. 10:17
Bármilyen ironikus, a bevándorlási vita teremti meg az európai nyilvánosság „közös piacát”, a sajtótartalmak „szabad áramlását”.
2016. január 14. 13:42
Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere szerint a Fidesz visszahozta a koncepciós perek gyakorlatát Magyarországon. A polgármester azután mondta ezt, hogy felmentette a bíróság egy öt éve húzódó perben. A politikust jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és zsarolással vádolták.
2016. január 14. 8:41
A Magyar Nemzettel kapcsolatban a minap azt a tájékoztatást kaptam a házvezetéstől, hogy a Hivatal lemondta a Magyar Nemzetet, így azt a jövőben nem tudják a rendelkezésemre bocsátani.
2016. január 14. 8:41
A Magyar Nemzettel kapcsolatban a minap azt a tájékoztatást kaptam a házvezetéstől, hogy a Hivatal lemondta a Magyar Nemzetet, így azt a jövőben nem tudják a rendelkezésemre bocsátani.
2016. január 13. 10:36
A Fidesz egyoldalú akarattal és diktátummal megváltoztatta az alkotmánybírók jelölési rendjét. Hogy mindenki jól értse, ismételjük meg: aki e tárgyban együttműködik a Fidesszel, az kollaboráns, az áruló.
2016. január 12. 19:39
Nem igaz az a delmagyar.hu-n (2016. január 11.) megjelent állítás, hogy pályázatot nyújtottam be a Szegedi Tudományegyetem kancellári posztjára. A delmagyar.hu-n megjelent állítás hazugság.
Karrier
2016. január 11. 10:39
Selmeczi Gabriella, a Fidesz politikusa is pályázik a Szegedi Tudományegyetem kancellári posztjára – értesült a Délmagyar. A lap úgy tudja, szintén pályázik a posztra Dlusztus Imre, a Délmagyar egykori főszerkesztője, a HírTV és a Helyi Téma egyik alapítója, illetve Dömötör Máté, a jelenlegi a kancellárhelyettes is. Selmeczi kedden cáfolta a Délmagyar értesülését. Leszögezte: nem pályázott és nem is akar pályázni a posztra.
2016. január 8. 9:22
Az, hogy az alkotmánymódosítás szükségszerű, még nem jelenti azt, hogy a végeredménye nem a liberális demokrácia Magyarországihoz hasonló leépítése lesz.
2016. január 5. 13:32
Alkalmilag egy – ki tudja, pontosan milyen okból – felrúgott kollégiumi barátság, mi több, szövetség fajult odáig (több lépcsőben), hogy az ország szeme láttára komplett bábszínházat vetítenek elénk.
2016. január 4. 13:57
Nem vagyunk külön utasok, a britek is ebben gondolkodnak, abban, hogy át kell nézni Európa alapokmányait, és újat kell létrehozni, szentesíteni. Interjú.
2016. január 4. 13:17
Az Orbán-kormány továbbra is jobbikosként beszél, de SZDSZ-esként cselekszik: a Fidesz-KDNP százmilliókat pazarolt el közpénzből egy ilyen, vállalhatatlan emberről készült mozifilmre.
Migráció
2015. december 15. 7:18
Kósa Lajos fideszes frakcióvezető szerint migrációügyben az EU és az unió balliberális részének álláspontja teljes mértékben erkölcstelen: csak a menekültekkel szolidáris, a tagállamokkal nem; miközben úgy oktatnának egyes országokat demokráciából, hogy ők „fittyet hánynak az európai emberek véleményére”.
2015. december 12. 13:37
Több mint 1,5 millióan írták alá eddig a Fidesz menekültvóták elleni petícióját – jelentették be szombati sajtótájékoztatójukon a párt országgyűlési képviselői, Gulyás Gergely és Németh Szilárd. Németh elmondta: folytatni fogják az aláírásgyűjtést.
2015. december 11. 17:55
Hívhatja az MTI a francia Nemzeti Frontot jobboldalinak, attól az még marad ami: a liberális demokrácia esküdt ellensége.
Önsorsrontás
2015. december 9. 17:32
A külgazdasági és külügyminiszter éves meghallgatásán a külügyi bizottságban úgy fogalmazott: Európa önsorsrontó válaszokat ad azokra a kihívásokra, amelyek napjainkban érik, legyen szó a gazdaságról, az ukrán válságról vagy a migrációról. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy szerinte akkor se szeretnék jobban az országot, ha nem reagálnának az országot ért kritikákra.
2015. december 8. 9:32
Lengyel balosok jelentgetik fel az új kormányt nyugaton, a nyugati újságíróknak pedig csak elég lesz elővenni az Orbán ellen írt cikkeiket, és kicserélni benne Orbánét Jarosław Kaczyński nevére.
Mit olvasunk reggel?
2015. november 30. 10:29
Felülről érkező politikai nyomásra a BKV nem fogja meghosszabbítani a Metropol című ingyenes lappal kötött szerződését – értesült a Népszabadság több forrásból. Újabb font nyílik tehát a Simicska–Fidesz-háborúban.
2015. november 27. 10:33
Szánalmas, pitiáner, ostoba, ócska és végtelenül szomorú. Ha valaki 1989 őszén azt mondta volna nekem, hogy márpedig egyszer ilyen lesz, kétszer körberöhögöm. És tessék, ilyen lett.
2015. november 23. 13:17
A győri Szent Imre templomban Balázs Tamás plébános a vasárnapi szentmisén azt szorgalmazta, hogy ne kérjünk a menekültekből és fontos, hogy minél előbb mindenki írja alá a Fidesz kvótaellenes aláírásgyűjtését.
2015. november 17. 8:59
Amikor már-már azt hihette az ember, hogy tényleg nincs lejjebb, akkor a menekültek naponkénti – áttetszően kódolt zsidózással „színezett” – gyalázása, a zemberek naponkénti vadítása újra meg újra megmutatta: mindig van lejjebb.
2015. november 13. 8:24
Az egyházak bejegyzési feltételeit viszont a végtelenségig összekuszálták. Ha így marad a szabályozás, akkor újabb szörnyszülöttet hoz világra a KDNP-vel dúsított Fidesz.
Kétharmados
2015. november 9. 17:29
Kósa Lajos szerint az LMP és a Jobbik is hajlik arra, hogy támogassa az új egyházügyi jogszabályt, melyhez – mivel kétharmados törvényről van szó – a kormányoldalnak ellenzéki szavazatokra is szüksége van. Az LMP jelezte: azt nem tudja elfogadni, hogy az állam „egyes egyházakat kézből etet, míg másokat elzár a forrásoktól”.
2015. november 6. 18:58
Ma már tudom, hogy mindenért, ami körülöttem van, csakis én vagyok a felelős. Nem a politikus, nem az oroszok, nem a Paks, nem a Fidesz, nem az LMP, nem a szüleim, nem az első vagy az x-edik barátnőm, csakis én vagyok a felelős!
2015. október 30. 11:41
A szakmaiságot és a következetességet teljes mértékben nélkülöző, a Fidesz által uralt kommunikáció a menekültekkel kapcsolatban eddig nem szült mást, csak feszültséget és frusztrációt.
2015. október 26. 10:04
Simicska Lajos és Fonyó Károly egy kis borsot törhetnek Andy Vajna és megbízói orra alá, jöhetnek még jogászok csapatainak hatalmas hasznot hozó perek is, amelyeket 2023-ban valaki majd megnyer.
2015. október 22. 16:18
Az a férfi, aki asszonyának a születésnapjára nem vesz egy tévét, nos, Andy egy lúzer.
Nem lesz ex lex!
2015. október 20. 14:51
„Tényleg sokan vagyunk és talán a morális állapotok nem jobbak. De a tudásszint igen!” – vonja meg az ügyvédi világ fejleményeinek mérlegét Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Bár a bíróság megsemmisítette a BÜK választási határozatait, a szavazás eredményét még a felperesek sem kérdőjelezték meg – mondta a Mandiner.jognak Réti. A BÜK elnöke beszélt arról is, miért vásárolt a hétezer főt számláló kamara 23 ezer DVD-t, milyen belső hatalmi harcok zajlanak a háttérben, miért nem nyilvánosak az ügyvédi irodák számviteli beszámolói és miért emelkedik szerinte az ügyvédi színvonal. Interjúnk.
2015. október 19. 12:41
Ott tartunk, hogy ma már ezt a függést, kitartottságot, vagy adott esetben kitaszítottságot, lassacskán mindenki természetesnek veszi: így megy ez mostanában…
2015. október 18. 10:05
Ha a TV2 valóban Simicska érdekköréhez kerül, nem pedig Andy Vajnához, az izgalmas kihívás elé állíthatja Hajdú Pétert.
Mással kell jóban lenni
2015. október 8. 18:28
Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese azt nyilatkozta a Kreatívnak, hogy korábban a kormány kommunikációjáért felelős emberek heti rendszerességgel jártak be eligazítani a vezérkart. Giró-Szász András ezt visszautasította, Lázár János viszont finomabban fogalmazott: szerinte ha volt is ilyen, az a tulajdonos utasítására történt.
2015. október 7. 14:29
Az értekezleteken elmondtam mindenkinek, hogy felejtsék el az öncenzúrát, a régi reflexeket, és próbáljanak meg szabad, független újságíróként viselkedni. Interjú.
2015. október 7. 8:30
This is an unendurable state of affairs. No matter what sort of humanitarian approach may be cited, it is insane to allow completely unknown individuals to wander around Europe with no real restrictions.
2015. október 5. 21:35
Az elmúlt pár napban két olyan MTI-hírt is átvett az online magyar sajtó majdnem egésze, amely teljes hazugságokon alapult, és a valóságot a kormány szája íze szerint torzította.
Mulatási
2015. október 1. 14:17
Milyen volt Gyurcsány Ferencnek kampányolni, és mikor szeretett ki a baloldalból? Mi az az „egészséges diktatúra”, és mi köze Orbán Viktorhoz? Mit akart Donald Trump a magyar szépségkirálynőktől? Interjúnkban sok más kérdés mellett ezekre is választ kaptunk a Fásy Mulató atyjától. Fásy azt is elárulta a Mandiner.fesztiválnak, mennyiben szerzője a Nézését meg a járását refrénű dalnak, és mit adott Kis Grófónak. No de mit kért tőle térden állva Rudi Zoltán?
2015. szeptember 27. 9:46
Világos, hogy a nyílt manipulációtól és a hazugságtól sem riad vissza a Fidesz kampánygépezete, ha magyart magyar ellen kell ugrasztani.
2015. augusztus 11. 9:32
Last month, Viktor Orbán gave the most significant radical right speech in Europe of the past decades.
2015. július 17. 19:49
Az egyetlen baj az Ab elnökének indoklásával, hogy az állam megerősítése, illetve a „politikai alkotmányosság” előtérbe helyezésének nem kéne együtt járnia a jogvédelem gyengítésével.
2015. július 13. 16:18
Ezzel a mai szöveggel erkölcsileg vált méltatlanná pozíciójára. És Polt Péter mellé került a polcra, ahol a kormányváltás utáni alkotmányos forradalom esetén helyben nem hagyható szereplők sorakoznak. Nem a magyar alkotmányosságot védi ő, még csak nem is a Fideszt, hanem saját, gyáva túlélését.
AB
2015. július 13. 8:31
Én a józan ész pártján állok, meg főleg az emberek pártján, nem az absztrakt jogot védjük önmagáért – mondja Lenkovics Barnabás az Alkotmánybíróság megváltozott filozófiájáról a Mandinernek. Az Alkotmánybíróság elnöke lapunknak elismeri: az erős cselekvési igényekre tekintettel nagyobb mozgásteret hagynak a kormánynak és a parlamentnek; ugyanakkor úgy látja: törvények beírása az Alaptörvénybe nem szerencsés, sőt, a jogállamiság ellen hat. Az AB elnöke a menekültek áradatáról, politikai holdudvarokról és „hobbijogvédőkről” is beszélt a Mandinernek. Interjúnk.
Pro Christie
2015. július 8. 11:01
Nem a tömeges bevándorlás, hanem a politikai iszlám az Európára leselkedő legnagyobb veszély; Magyarországon pedig képtelenek lennénk integrálni a bevándorlókat, mivel alapból rossz állapotban van a társadalom – mondja a Mandinernek a félig székely, félig libanoni keresztény származású Youssef Fakhouri, a közel-keleti keresztények elleni atrocitásokról informáló ProChristie portál szerkesztője. Interjúnk.
2015. június 30. 10:49
Törvényt hozott kedden a parlament a családi csődvédelemről, amely első lépcsőben szeptemberben lép hatályba. A KDNP-javasolta módosítást, ami támogatott a Fidesz mellett a Jobbik is, és amely a magánszemélyek adósságának szabályozott keretek közti rendezését szolgálja, csak Fodor Gábor nem szavazta meg, a szocialisták és az LMP-sek tartózkodtak.
Bevándorló blues
2015. június 10. 14:20
Egy-két kretén magyart szívesen lecserélne néhány jöttment jófejre Kiss Tibi. A Quimby frontembere a Mandinernek elárulja: „bevándorló” filmes művésszel dolgozik együtt, magát pedig viking származásúnak tartja. „Szoptatós anyák alszanak a kórház kövén a gyerekük mellett, a rendőrök meg közben plakátokat őriznek. Vajon lesz-e majd az a langyos eső, amely lemossa arcunkról a szégyent?” – teszi fel a kérdést az énekes-gitáros, akivel a Quimby sorsfordulóiról és a Most múlik pontosan utóéletéről is beszélgettünk. Interjúnk.
2015. június 5. 7:32
A liberális újságírás ma már ott tart, hogy ugyan szinte minden európai parlamenti ülésszak idején megírják, hogy a Fideszt ki akarják zárni a Néppártból, ez még egyszer sem jött be.
2015. május 24. 18:56
Csíksomlyó sajnos ma már nem más, mint, hogy sok magyar összejön és összefog egy közös célért – a Fidesz és csatolt szerveinek ipari méretű közvagyon lenyúlásáért imádkoznak.
2015. május 18. 15:33
Az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem azzal, hogy sokkal nagyobb pozitívumnak tartom a nol.hu reakcióját, mint amennyire negatívnak éreztem a cikk megtévesztő címadását.
2015. május 17. 17:13
Legyünk nagyvonalúak és zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a Népszabadság online változatánál továbbra is a Szabad Nép szellemisége uralkodik.
2015. május 16. 13:41
Sok ellenzéki értelmezővel ellentétben nem becsülném le L. Simont. Bár alkata hasonló, mégse sorolnám a kihízott, rosszul öltözött, félművelt Fidesz-káderek közé. Ismerem az irodalmi előéletét, olvastam a nyilvánosságról írott, figyelemre méltó tanulmányát.
2015. május 15. 8:18
Egy negyedszázada gúnyolódik a balliberális oldal, ha általa a nyugati médiába exportált hazugságok kiigazítására a magyar kormány helyesbítést kér.
Egyház, politika
2015. május 8. 10:07
„Ez nem más, mint a 23 millió románnal való riogatás pepitában” – mondja a Mandinernek Fabiny Tamás evangélikus püspök a kormány bevándorlós-terroristás konzultációjáról, ami legalább annyira kiverte a biztosítékot nála, mint Orbán Viktor halálbüntetést emlegető „lufija”. A püspök szerint „nem szabad, hogy egy tíz évvel ezelőtti státuszhoz ragaszkodva mindent elhiggyen a hívő, amit egy adott párt elé tesz”. Fabinyt meglepte a kormány valódi konzultációt nélkülöző politikája, vagy ahogy ő fogalmaz: a gőzhenger. Interjúnk.
2015. május 7. 18:58
Volt négy év, amikor a legtöbbször befelé pattant a labda a kapufáról, aztán egyszer csak fordult a szerencse. Most aztán már nemhogy kifelé perdül, de egyenesen taccsra megy az összes lövés.
2015. május 7. 15:06
Az interjúdat a Hír24-ben megkönnyeztem. Szólj a Viktornak! Nem kell Paks. Ott van az energiacella. Nem? Vigyázz magadra!
2015. május 7. 9:54
A kormány arról győzködik híveit, hogy a hiba nem benne, hanem a tájékoztatókban van. Ami szokványos védekezés, nem érdemes fennakadni rajta. Mindig a kommunikáció a hibás.
2015. május 5. 7:28
Ha egyszer Orbán Viktor új jobboldali médiát akar, akkor az meg is születik pillanatok alatt.
2015. május 4. 21:09
Szinte hihetetlen, de 11 éven belül másodszor megcsinálta kísértetiesen ugyanazt: átvitt egy teljes sportrovatot egyik napilaptól a Fideszhez hűbb másikhoz.
2015. május 4. 7:30
Érdemes-e a nehezen telerakott kosárból száműzni azokat, akik egyébként jobboldali értékrendet vallanak, csak némi távolságtartás, tárgyilagosság szorult beléjük (részben az új helyzetből fakadóan)?
2015. április 30. 15:07
A halálbüntetés kérdése egy izgalmas elméleti vita, ami persze enyhén szólva szofisztikáltabb, mint a kormányzati kommunikáció „napirendje”.
2015. április 22. 8:18
Persze, biztos van olyan kormánypárti politikus, aki szerint már az ellenzékiségnek számít, hogy nem tolják majd nagy erővel az összes aktuális kormányzati bullshitet.
2015. április 21. 9:33
Csak a vak és süket nem látja, hogy elvesztetted a valósággal a kapcsolatot. Nem hallgatod a rádiót, nem nézel tv-t, nem olvasod a Nemzetet. Bántó és sértő módon alázod a kollégáimat. Eszed?
2015. április 18. 16:26
Gyurcsány kottájából játszik a Fidesz – legalábbis a Magyar Nemzet szerint. Egy cikkben sorra vették, hogy az utóbbi időszakban hányszor ütköztek falakba a kormányzat részéről. Azt írják: ilyen utoljára a szocialista kormányok idején történt velük.
Vasárnap
2015. április 17. 11:21
A helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség levélben kérte Varga Mihály minisztert, hogy a Balaton környéke május elejétől szeptember végéig mentességet kaphasson a vasárnapi zárva tartás alól. A szervezet elnöke szerint elsősorban nem a multik, hanem a kisüzletek üzemeltetői sérelmezik az új szabályozást.
2015. április 15. 12:30
Különösen kérjük továbbá, hogy ne nevezzék semelyik vallást nemzetmegtartó erőnek – mindannyian számtalan példát tudunk megnevezni, amikor épp valamelyik vallás okozott óriási károkat a nemzetnek.
2015. április 15. 10:46
Értetlenül állok azelőtt, hogy sem Önök, sem pártjuk nem fejezték ki emiatt döbbenetüket és szolidaritásukat Borsa Miklóssal. Azt természetesnek tartom, hogy a balliberális pártok ezt nem tették.
The First Constituency
2015. április 13. 11:02
Gábor Vona, the president of Jobbik, and Lajos Rig, the Jobbik candidate who has apparently won Sunday's by-election, will not, contrary to the campaign promise, be stripping to their waists to dispel rumors about certain tattoos. Vona says that it is the 21st century that has defeated the parties of the 20th century in yesterday's vote to elect a parliamentary seat for a constituency in western Hungary. According to the party president, Jobbik does not receive any unfair, dishonest funding from Russia, nor from Iran. Mandiner reached Mr. Vona on the phone just minutes after his press conference in Tapolca on Sunday night.
2015. április 12. 22:16
Meg szeretnénk újítani az N1TV-t, és Magyarországon elsőként beindítani egy olyan internetes televíziót, amely nemcsak videóriportokat közöl, hanem valóban televízióként működik.
2015. április 7. 14:06
De rendre leintették őket a püspökök, hogy jobb helyen lesz a pénz a szegedi stadionban meg a Quaestornál, különben is, a kormány megmondta, hogy nincs éhezés.
2015. április 3. 7:20
Kísérteties az analógia a Fidesz-KDNP jelenlegi médiauralmi törekvéseiben, azzal a különbséggel, hogy korábban az MDF vezette koalíció nemcsak túlzott önfényezésével, hanem az ellenfelek lejáratásával is foglalkozott.
BTK
2015. március 30. 18:04
A közérdekű üzem működését megzavaró színesfémlopások szigorúbb büntetőjogi szankcionálására tett javaslatot a fideszes Boldog István: öttől tíz évig lehetne büntetni azt, aki közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja.
Mocskolódó blogok
2015. március 25. 20:29
Magyarországon egyre inkább „pártos sajtó” működik, a közmédia feladata pedig az objektivitás és a kormány álláspontjának közvetítése Kövér László szerint. Az Országgyűlés elnöke egy rádióinterjúban leszögezte: nem Simicska Lajos az első számú szereplő. Kövér szerint a blogok a „mocskolódás szabadságát” képviselik, a Népszava pedig revolverlap.
Gyors kártérítés?
2015. március 24. 11:48
Fideszes politikusok olyan törvényjavaslatot készülnek benyújtani, amely lehetővé tenné a brókerbotrány károsultjainak, hogy még a csalások miatti büntetőeljárások befejezése előtt polgári jogi úton kártérítést érvényesíthessenek.
2015. március 20. 11:46
Miért kell megalázott helyzetből hűséget esküdni, és felhívni a Párt figyelmét arra, hogy ők nem ellenzékiek?
2015. március 20. 9:45
Mióta többségben vannak az egypárti alkotmánybírók, az AB általában a kormány érdekének megfelelően dönt – mutatták ki friss kutatásukban jogvédő szervezetek.
2015. március 18. 20:14
Az azonban már az értelemromboló politikai bulvár kategóriájába tartozik, ha például kivétel nélkül mindenkinek mindenben igaza van külföldön, akivel a kormány konfliktusba keveredik.
2015. március 18. 10:46
Elveszett a pozsonyi tudósító, a vágók ollót hoztak a munkába, a fideszes vezetők pedig csak keményen dolgozó kisemberek.
Egypárti alkotmánybírók
2015. március 17. 15:17
A 2011 óta, egyedül a Fidesz által jelölt és kinevezett alkotmánybírók munkásságáról készített kutatást a TASZ, az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság. Szerintük ugyanis igazolódott az az előfeltételezésük, hogy az „egypárti” alkotmánybírák többnyire lojálisak a kormányzathoz a legfontosabb, demokratikus intézményeket és alapjogokat érintő kérdésekben – mondta Somody Bernadette a kutatást bemutató sajtótájékoztatón. Tudósításunk.
2015. március 17. 14:20
Az M1 szégyenletes teljesítménye, a felkészületlenség és bénázása annyiban érdekes, hogy látványosan érzékelteti, hogyan is néz ki ma Magyarország kormányzása.
2015. március 17. 11:01
A Válasz.hu értesülései szerint távozik a Hír TV-től Rákóczi Péter, az adó egyik alapembere, ugyanakkor a lépésnek nincs köze a közelmúlt Hír TV-s, Magyar Nemzetes felmondásaihoz. Viszont a fideszes bojkott tényleg szinte ellehetetleníti a munkát a hírműsorok készítésében a portál információi szerint.
Ellenzéki média
2015. március 17. 8:31
A Fidesz-frakció hétfői zárt ülésén Rogán Antal ismertette Kövér László Magyar Hírlapban megjelent interjúját, melyben a házelnök ellenzéki médiának minősítette a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t – írja a Népszabadság. A lap szerint az ülésen azt ajánlották a fideszeseknek, hogy ne nyilatkozzanak ennek a két médiumnak.
2015. március 16. 16:57
Kitűnő szórakozás a politikusok fejére olvasni, miért nem azt csinálják kormányon, de hozzá kell tenni, közmédia terén a Fidesz-kormány sem tesz mást, mint az elődei, legfeljebb (közel) kétharmados hévvel és kevésbé burkolt formában.
2015. március 16. 16:32
A Magyar Nemzet kibírta a fasizmust, a Rákosi-érát, túlélte a Kádár-rendszert. Gyaníthatóan Kövér Lászlót és a Fidesz-kormányt is túléli.
2015. március 16. 13:24
Arra nem gondol Kövér László, hogy a jobbos választó esetleg nem saját magát, hanem a Fideszt látja szellemi, globális és belpolitikai orientációs zavarban?
2015. március 16. 10:49
Persze lehet, hogy mostantól ez lesz. A kormánypárti médiában visszafelé átírják majd az eseményeket túlfizetett bloggerek.
Kapálózás
2015. március 14. 15:14
A közszolgálati televízió műsorstruktúrájának átalakítása miatt tiltakozott a Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke az MTVA székháza előtt. Kunhalmi Ágnes kijelentette: Magyarország a közszolgálati média munkatársaitól nem hazugságot, „nem a kormány és egy párt propagandagépezetét várja el”.
2015. március 13. 7:27
Az az egymillió forint, amit kért, ma már Polt Pétert gazdagítja. És persze lapunkat szegényíti.
2015. március 6. 8:31
Elkövettük azt a hibát, hogy nem fordultunk semerre, nem változtattunk semmit. Elviselhetetlen.
2015. március 5. 14:03
A Heti Válasz nem mozdult semerre, kitartóan, immár szó szerint fájdalmas makacssággal hiszünk abban a bizonyos polgári Magyarországban.
3-5%
2015. március 4. 8:53
Rogán Antal szerint a Fidesz azt szeretné, ha a legkisebb bevételű cégeknek nem kellene reklámadót fizetniük. A kormánypárt frakcióvezetője jelezte, hogy az egyik európai uniós hivatal azt szeretné, hogy a legkisebb cégeknek is kelljen fizetnie az adót, akár a legkisebb reklámbevétel után is.
2015. március 3. 9:49
Felkerült a NAV végrehajtás alatt álló cégek listájára a Helyi Témát kiadó cég – írja az Index. Az ingyenes lap februárban ugyan nem jelent meg, de Vitézy Tamás szerint nem fog megszűnni az újság.
2015. március 2. 7:44
Akár üdvözölni is lehetne, hogy az Ab frissen hivatalba lépett elnöke a napokban ismételten javasolta az Ab korábbi hatáskörének a visszaállítását.
2015. február 26. 9:42
Páratlanul kigondolt és központi szervezettségű volt az elmúlt években a Simicska által működtetett kormánypárti médiabirodalom – mondta Bátorfy Attila, a kreatív újságírója Friderikusz Sándor műsorában.
2015. február 25. 9:59
A Hír TV oknyomozó műsorának stábja szánkóval a kézben üzent Simicskának: szerintük „Orbán nem geci”, ezért felmondanak.
2015. február 25. 9:12
Kubatovtól kérdeztek volna Veszprémben a Népszabadság újságírói. Pár perc múlva őket igazoltatta a rendőrkapitány.
2015. február 23. 21:53
A győztes előtt a szónoki pulpituson mindössze három tévétársaság – az ATV, az RTL és a Hír tévé – mikrofonja árválkodott.
2015. február 23. 8:40
A kormányzat megteheti azt is, hogy egyszerűen feles többséggel módosítja a sarkalatos törvények megfelelő részeit, és bízik benne, hogy az alkotmánybírók is egyetértenek az álláspontjával.
2015. február 20. 9:44
Az elsőszámú közszolgálati hírforrás pár nappal Rogán Antal megélhetési bevándorlókat kiáltó sajtótájékoztatója után már a frakcióvezető úr parádés szóhasználatával/ból él.
2015. február 19. 14:09
Bátran kimondható: a Balaton szószólójaként és élenjáró stratégiai gondolkodójaként mostanra már nemzetközi szinten is magam mögött tudhatom a szakma támogatását, ami mellé már csak egy erős politikai akarat hiányzik: az Önöké.
Keresettek
2015. február 13. 9:33
A Google Trends adatai szerint múlt péntek óta többeket érdekel Simicska Lajos, mint Orbán Viktor, ez az érdeklődés azonban elsősorban a fővárosra koncentrálódik.
2015. február 11. 8:54
Az eddigi Fidesz-sajtó megbízhatóan üzemelt ellenzékben is. Sőt, ott épült ki. A közmédiához viszont csak annak van kulcsa, aki kormányon van.
2015. február 10. 9:38
Simicska rájött, mi a teendő, de már késő. Olyan médiabirodalmat hozott létre, amely Orbán kiszolgálása nélkül nem életképes.
2015. február 10. 9:38
Simicska rájött, mi a teendő, de már késő. Olyan médiabirodalmat hozott létre, amely Orbán kiszolgálása nélkül nem életképes.
2015. február 9. 15:11
Tudod, milyen jobboldali sajtó fájna ma legjobban, Lajos?
2015. február 9. 11:41
Miután kiöklendezte magából a csalódását, arról is beszélt: ő nem azért segített politikus barátjának lebontani a diktatúrát, hogy helyette a miniszterelnök másik diktatúrát építsen.
2015. február 7. 16:31
Csintalan marad a Lánchíd Rádiónál, mert nincs oka másként tenni. Csintalan szerint „Simicska Lajos nem egy hülye. Konzervatív ember, akinek nagyon erős értékrendje van”.
2015. február 7. 14:31
Tényi István, a belvárosi Fidesz tagja vizsgálatot, és szükség esetén rendőri védelmet kért a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól Simicska Lajos számára egy közérdekű bejelentésben.
Médiaháború
2015. február 7. 10:53
Három tekintélyes hírügynökség és több lap is beszámolt a pénteki magyar médiaháborúról, nyilatkozott Krekó Péter és Magyar Kornélia is. Krekó szerint az előző húsz évben nem volt ilyen súlyos ellentét a Fideszben, Magya Kornélia pedig rámutatott, hogy Simicska legalább olyan fontos a magyar politikai életben, mint Orbán.
2015. február 6. 18:47
Az kurvára nem volt benne az Orbánnal való szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner.
2015. február 6. 16:38
Tehát megtörtént és a Fidesz nem szemből, egyenesen ment neki a Közgép vezérnek, hanem hátulról támadták meg. Sok mindent elmond ez a rendszerről, a kormányról és lemondottakról.
2015. február 6. 15:40
Simicska Lajos az Átlátszónak adott interjúban elmondta: a Magyar Nemzet főszerkesztője D. Horváth Gábor lesz, a Hír TV-t pedig ő fogja vezetni.
2015. február 6. 13:36
Miután megírtam ezt a cikket, a Hír TV, Magyar Nemzet és Lánchíd rádió vezetői egy emberként adták be fel- illetve lemondásukat, méghozzá lelkiismereti okok miatt. Nevezettek nagyobb része a barátom. Nem véletlenül. Le a kalappal, Uraim! Respect!
2015. február 6. 13:01
A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alábbi vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat.
2015. február 6. 9:49
A kormány az irreálisan magas reklámadó helyett ötszázalékos kulcsot állapít meg – egységesen mindenkire. Vagyis szembe megy azzal a korábbi elvével, hogy a magyar nemzeti tulajdont szeretné erősíteni a multinacionális cégekkel szemben.
2015. február 6. 7:33
Ez a fenyegetés már megint egy olyan dolog, ami eddig elképzelhetetlen volt az újkori Magyarországon. Végigvettük, mi lehet egy totális médiaháború következménye.
Adócsökkentés
2015. február 3. 19:50
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja: legyen egykulcsos a reklámadó, és csökkentsék annak mértékét is. Lázár János beszélt az Európai Bizottság reklámadóval kapcsolatos aggályairól is, valamint megerősítette, hogy a kormány november óta tárgyal az RTL Klubot tulajdonló Bertelsmann-csoporttal az ügyben. Szerették volna elkerülni ugyanis a pert, illetve az európai bizottsági eljárást.
2015. február 2. 18:54
Egyetlen szó sem esett és esik az óta sem a világlapokban arról, hogy a jobboldali kormány mögött áll a magyar társadalom döntő része.
2015. február 2. 0:08
A Magyar Nemzet pont azt kívánja, mint a Hír TV vagy a Magyar Televízió. Támogatást, állami hirdetéseket, baráti szabályozást. És izgalmas leleplező sztorikat, egyenest még melegiben az ügyészségről.
2015. január 27. 8:10
A 444 információi szerint már több egyeztetési körön is túl vannak az RTL különböző vezetői Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. A lap szerint a reklámadó jelentős csökkentéséért cserébe kevesebb politika lesz a híradóban és távozhat Dirk Gerkens is.
Fenyegetés
2015. január 25. 10:13
A Bloomberg Businessweek Orbán Viktorról szóló hosszú cikkében kérdezték a magyarországi RTL-vezért a reklámadóról. Gerkens elmondta a lapnak, hogy miután megfenyegették, kiköltöztette a családját az országból, ő maga pedig egy hotelszobába költözött és biztonsági őröket fogadott.
2015. január 23. 19:50
A Fidesz egyetlen módon tudja újra álomba ringatni a magyar népet, ha kiegyezik azokkal a médiacégekkel, akikkel eddig izmoztak.
2015. január 21. 14:41
A hadüzenetet érthetően magára vette a jobboldalinak, antikommunistának mondott újságírók vagy nyolcvan százaléka. Mindazok, akik az 1997-végi indulás óta a Lajos-birodalomnál dolgoznak.
2015. január 15. 19:45
A kormányzati kommunikáció szemszögéből a napi nyomtatott bulvármédia, a magazinpiac, valamint a nagy online hírportálok a meghódítandó terület.
2015. január 15. 10:42
Bármennyire is küzdöttek a jobboldali médiumok a lakájmédia jelző ellen, nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor pontosan így tekint rájuk: lakájmédiaként.
2015. január 6. 21:23
Március 15-től az M1 hírtévé lesz. Hír Tv meg gondolom nem lesz, vagy nehezen, ha elszipkázzák a munkatársakat.
2014. december 23. 10:19
Most bezzeg, amikor hirtelen elképzelhetővé vált, hogy valamikor megbukik az örökösnek képzelt Rolex Együttműködés Rendszere, hogy, hogy nem, a Médiatanács egyből megérezte, hogy valami büdös dolog zajlik.
2014. december 10. 20:03
Érdemes lenne végiggondolni, hogy a 444 alkalmas-e objektív újságírásra, bocs újságírásra, vagy csak szervilis kormánygyűlölködésre. Ez a képzavar!
Nem adja áldását rá
2014. december 10. 15:03
Az Index információi szerint Erdő Péter bíboros után a KDNP is azt javasolja a Fidesznek, hogy ne bocsássa szavazásra az új egyházügyi törvényt. Erdő Péter és Semjén Zsolt is azt sérelmezik, hogy a Fidesz egy az egyben át akarja venni a német egyházügyi szabályozást.
2014. december 6. 16:47
Úgy látszik, a nagy keresztény egyházak sincsenek kiváltságos helyzetben. A fideszes kurzus velük ugyanúgy nem hajlandó tárgyalni, ahogy senki mással sem.
2014. december 4. 14:23
Minden területen a piaci viszonyok megszüntetését, a haverok kapitalizmusát, a politikai háttérgazdasághoz kötődő figurák nyomulását látjuk. Olyan öncenzurális reflexek kezdtek működni, hogy még a hetvenes években is megirigyelték volna az agitprop osztályon. Interjú.
132:6
2014. december 1. 15:19
Az Alkotmánybíróság elnökévé választotta Lenkovics Barnabást az Országgyűlés hétfőn. Lenkovics letette elnöki esküjét, és gratulált neki Áder János köztársasági elnök. Az MSZP bojkottálta a szavazást, az LMP nemmel szavazott.
Duna Médiaszolgáltató
2014. november 26. 7:16
Egyesítené az MTV-t, a Dunát, a Magyar Rádiót és az MTI-t a fideszes Tuzson Bence és Dunai Mónika javaslata, amelyet kedden nyújtottak be az Országgyűlésnek. Gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokkal indokolják a négy részvénytársaság egy gazdasági társasággá alakítását, amelyet Duna Médiaszolgáltatónak hívnának a tervek szerint.
2014. november 15. 10:22
Mindeddig azonban a Fidesz még nem vont le a saját Alaptörvényéből ilyen törvényalkotási következtetést. Ezért mondom, hogy Schiffer Fideszebb a Fidesznél. Ilyesmit eddig emlékezetem szerint csak a Jobbik vetett fel.
2014. november 13. 11:28
Miközben a kormány a reklámadóval korlátozni szeretné a sajtószabadságot, eddig valójában inkább kiterjesztette azt.
2014. november 6. 23:50
Tudjuk, hogy az önök kultúrkörében a cinizmus és a gyűlölet, illetve ezeknek a gerjesztése a mérvadó, ettől érzik magukat tehetségesnek, na meg trendinek, meg viccesnek, meg mindennek.
2014. november 6. 16:49
Ismerős emberek valójában pusztán azért neveznek nagy nyilvánosság előtt gerinctelen, lefizetett, törleszkedő féregnek, mert szóba álltam a Gonosz Másik Oldal képviselőjével, Deutsch Tamással.
2014. november 6. 14:50
Szilyt most betámadták. A balosok. A demokratikusék. A barátai. A „követői”. A hívei.
Reklámadó
2014. november 6. 7:04
Már jövőre is csak hatmilliárd forintot vár a kormány a minimum 8-10 milliárdosra tervezett reklámadótól, és már most tárgyal az átalakításáról – írja a hvg.hu. A lap szerint az NGM is felismerte: a reklámadó torzítja a piacot és nem elég hatékony, mivel hátrányos helyzetbe hozza a magyar cégeket a Google-lel és a Facebookkal szemben.
2014. október 30. 11:13
The number one item on Orbán’s destroy list appears to be the western democratic model.
2014. október 8. 8:55
Orbán, Semjén és cinikus, aljas bűntársaik számára a kereszténység csupán egy hamis máz, amellyel nyakon tudják önteni tekintélyelvű, neohorthysta diktatúrájukat, megtévesztve így a hívőket főleg vidéken.
2014. szeptember 23. 17:40
Rubovszky a leendő új alkotmánybírák meghallgatása kapcsán leszögezte: az ellenzéki pártok az LMP kivételével nem is állítottak alkotmánybíró-jelöltet.
2014. szeptember 23. 7:01
A kereskedelmi média idén nyárig letojta a politikát, a közmédia termelési híradói és a jobbos sajtóban felbukkanó balos botrányok elegendőnek bizonyultak a legnyilvánvalóbb böszmeségek okozta társadalmi feszültségek tompítására.
Lendvay utca 28.
2014. szeptember 22. 10:34
Felavatták 2014. szeptember 20-án a budapesti Lendvay utcai épület Dózsa György úti homlokzatán azt az emléktáblát, mely hirdeti: ebben az épületben működött egykor az Evangélikus Teológiai Akadémia.
2014. szeptember 18. 9:56
A Fidesz a 2010-es második hatalomra kerülése óta minden eszközzel a totális véleménymonopólium kialakítására törekszik.
Elszámoltatás
2014. szeptember 16. 12:38
Megkezdődött kedden a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a parlamentben. Trócsányi László igazságügy-miniszter szerint az elszámoltatások után új időszaknak kell kezdődnie a magyar bankrendszerben. A kormány javaslatát az MSZP és a Jobbik is támogatja.
Csak kormánypárti jelöltekről szavaznak
2014. szeptember 15. 13:26
Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András alkotmánybíró-jelöltekről szavazhat jövő szerdán az Országgyűlés, mindhármukat a kormánypártok javasolták. A jelölő bizottságban az ellenzéki jelöltek nem kapták meg a kilencből szükséges öt szavazatot.
2014. szeptember 10. 8:24
Döntenünk kell arról is, hogy bevezetünk-e egy kamatemelési moratóriumot arra az időre, amíg kidolgozzuk a fair bank- és hitelrendszer szabályait. Interjú.
2014. augusztus 27. 10:06
a miniszterelnök melletti lelkes testőrködés, sem a legjelentősebb kormányközeli lappal folytatott cicaharc nem segíti elő a Fidesz sikeres PR-ját.
2014. július 24. 7:38
Oly korban élünk, hogy pontosan lehet tudni, ha valaki független újságírónak állítja be magát, akkor vagy baloldali, vagy liberális erőket szolgál.
Számok
2014. július 22. 16:24
Bőven maradt a Magyar Krónika első számából, így aki szeretne, még most is több helyen hozzájuthat. A folyóirat szerkesztősége a Mandiner kérdésére azt közölte: a Lapkernek értékesítésre átadott 3700 példányból végül 1750-et vásároltak meg az olvasók, további 240-et pedig alternatív terjesztésben adtak el. Körülbelül 6300 darabot ingyenesen osztottak szét.
2014. július 11. 9:22
Egyes befolyásos emberek azt gondolhatták, hogy az adó kivetésével eladósorba kényszeríthetik és körön belül tudhatják az RTL-t is. Tévedtek.
2014. július 9. 13:37
Vajon mivel magyarázható, hogy a területileg illetékes újság nem tudósíthatott a miniszterelnök látogatásáról?
2014. július 4. 15:34
Az Origó és az RTL azt üzeni nekünk, hogy érdemes és szükséges harcolnunk szabadságunkért!
2014. június 30. 18:00
A közteherviselés elve mindenkire vonatozik, ahogy a munkavállalónak személyi jövedelemadót, úgy a jövőben a reklámpiac szereplőinek reklámadót kell fizetniük.
2014. június 26. 8:52
Behúztuk a csőbe, és kimondattuk az állami hírügynökséggel, hogy a saját szabályzatát megszegve biztosított megjelenési lehetőséget a haveri főszerkesztő zavaros közleményének.
2014. június 22. 11:06
Most akkor, hogy van ez? Az RTL jobban „boldogul” akkor gyorsan nyomjunk rá plusz adót? És a lakosság adóztatásánál miért nem így csinálják?
2014. június 19. 11:12
Ha ez tényleg igaz, akkor a Fidesz frakciója a hónap, a negyedév és az év idiótája.
2014. június 18. 16:15
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam. Barátsággal az RTL Klub nevű politikai pártnak (a VVújbaloldalnak).
2014. június 18. 14:31
A kormány a lehető legrosszabb ellenséget szerezte magának a médiaadóval: hatalmas, gazdag és befolyásos.
2014. június 18. 14:16
Amikor eljött a reklámok utáni bevétel 40 százalékos leadózása, az RTL beváltotta korábbi fenyegetését, és beszüntette a Barátok közt gyártását. A reakció elsöprő volt, a székházukra bejelentés napjának délutánján már hat Molotov-koktélt dobtak.
2014. június 15. 11:14
Az egyik oldalon egy kétharmados kormány, a másik oldalon a magyar média, amely a mindenkori hatalom kontrollja.
2014. június 13. 19:04
Míg több fideszes politikus a szükségességgel indokolta a reklámadó bevezetését, Orbán péntek reggel már az igazságosságról beszélt.
2014. június 13. 10:39
A sajtószabadság magasabb rendű szempont, mint a nézettségi és a gazdasági kérdések, ráadásul szorosan össze is függenek. Interjú.
2014. június 12. 7:15
Évek óta nem volt ilyen szórakoztató az RTL Klub, mint szerda este, és ehhez nem egy mindennél izgalmasabb valóságsó kellett kurvák és tömeggyilkosok részvételével.
2014. június 10. 20:19
A hatalom természete, hogy titkolózik. Mi nem szeretjük a titkokat, nem szeretjük a mutyikat, nem szeretjük a 20%-ot, vagy nem is tudom mennyi most az aktuális visszaosztási árfolyam.
Változatlanul jóváhagynák
2014. június 10. 15:56
Egyhangúlag támogatta a Fidesz képviselőcsoportja kedden a reklámadóról szóló előterjesztés elfogadását, és úgy határozott, hogy a javaslatot, ha kell, változatlan formájában is jóváhagyja az Országgyűlésben – közölte Rogán Antal frakcióvezető. Az LMP szerint előbb a kormányzati propagandát kellene megtiltani.
2014. június 6. 8:44
Egy rakás tévécsatorna és online média sötétült el egy negyedórára, és ha valakinek nem tűnt volna fel, ezek közt felbukkan Orbán Viktor Saját Médiabirodalmának számos zászlóshajója is.
2014. június 3. 15:32
Tegnap valaki a kormányból nagyon furcsa eseményeket generált és ezzel olyan későbbi állapotot helyezett kilátásba, ami nyílt konfliktusokhoz vezetett a médiában.
A Facebook és a Google sem ússza meg
2014. június 3. 8:46
A reklámadóról szóló hétfőn benyújtott törvénytervezet csak a nyitánya egy folyamatnak, a közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe – mondta L. Simon László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. L. Simon szavai szerint többek közt a YouTube-ra, a Google-ra és a Facebook-ra célzott.
Felmondtak Sáling Gergőnek
2014. június 3. 7:59
Sáling Gergőt Pálmai L. Ákos váltja az Origo élén. A kiadó szerint Sáling közös megegyezéssel távozik, a 444 azonban úgy tudja, nem véletlen, hogy Sálingnak a Lázár János kétmilliós hotelszámláiról szóló cikksorozat után kell távoznia.
2014. május 26. 12:13
Nem jó jel a médiával való efféle elbánás így, az új kormányzás nulladik perce környékén.
2014. május 25. 10:01
This is not your typical campaign before a typical election. On Sunday, Hungarians will vote in the European Parliamentary elections for the third time. But for a number of reasons, the campaign has been unusually low-key.
2014. május 21. 9:47
Különösebben nincs értelme próbálkozni a Norbi-borokkal. Aki már ismeri őket, és szereti azokat, azoktól elnézést kérek.
2014. május 12. 13:11
With his new term in office, Orbán will likely continue his drive to become another nominal democrat who has used a temporary electoral supermajority to entrench himself for the long haul.
Orange Country
2014. április 10. 9:31
The victory of the governing parties in Hungary raised reasonable questions about the fairness of the electoral law. So I looked at other systems and tried to calculate what outcome would such results produce in other countries.
Simon Says
2014. április 7. 20:33
Fidesz gained a clear majority, possibly even a supermajority on Sunday. How did they achieve it? What paralyzed the Socialist's campaign so badly? What will the new term of Viktor Orbán look like, and what message did he send to the EU in his victory speech?
2014. április 7. 0:39
Fidesz scored a landslide victory in the April 6 election, propelling the strong government of Prime Minister Viktor Orbán to a second successive term to lead Hungary. The old left again suffered a disastrous defeat, while two other parties – the radical right-wing Jobbik and the green-liberal LMP – have reason to be pleased with their results.
2014. április 6. 22:17
The opposition has turned to denigrating the electoral system, calling into question the fairness of the rules.
2014. április 5. 8:23
The “average Joe” image he dons, coupled with his “freedom fighter” credentials, has made Orbán a well-liked politician, respected for his decisiveness and candor.
2014. április 3. 10:52
But critics say growth in 2013 was largely down to better weather, which boosted agriculture after an appalling 2012, and investment is dominated by state infrastructure projects, funded by a last-minute drawdown of EU funds.
2014. április 3. 10:44
Mr Orban can do all this because he has no rivals, either inside or outside his party. The once-powerful Hungarian left has imploded.
Kereszténydemokraták
2014. április 3. 10:40
Aki a KDNP-re szavazna, az leginkább Orbán Viktorra szavazna. Épp ezért a KNDP funkciója az, hogy a saját értékvilágát megjelenítse ebben a színes és értékes szövetségben – mondja a Mandinernek Rétvári Bence államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Rétvári szerint a KNDP elsősorban a Dunántúlon erős, valamint a vallásos és a családos réteget tudja megszólítani. Szóba került Hoffmann Rózsa, az iskolai hittan és a templomi esküvő kérdése is.
2014. április 1. 14:45
A Kúria keddi végzése szerint megsértette a választási eljárás jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét a Zuglói Lapok című kiadvány azzal, hogy hasonló tartalmú cikket közölt, mint ami a helyi Fidesz hírlevelében, illetve Papcsák Ferenc szórólapján olvasható volt.
Nincs tovább
2014. március 28. 14:55
Befejezte a kormány „Újra rezsicsökkentés” és „Magyarország jobban teljesít” reklámjának hirdetését, melyeket kifogásolt a Kúria és az NVB, mivel az megsértette a választási eljárási törvényt. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a korábbi választások alkalmával a Legfelsőbb Bíróság máshogy kezelte a kormányhirdetéseket.
A TV2 rosszabbul teljesít
2014. március 27. 19:01
A Nemzeti Választási Bizottság szerint jogsértés, hogy a TV2 sugározza a kormány „Újra rezsicsökkentés” című reklámját, ezért eltiltotta a csatornát a további jogsértéstől, viszont bírságot nem szabott ki. A döntést a testület 12:8 arányban hozta meg.
2014. március 26. 19:49
A similar situation can be found in Hungary, where firebrand Prime Minister Viktor Orbán is set to run for re-election on April 6 under a new electoral law that has much in common with Renzi's reform.
Jobban teljesít
2014. március 18. 16:45
A Kúria határozata szerint a TV2 megsértette a politikai reklámok szabályait azzal, hogy közzétette a kormány „Magyarország jobban teljesít” jelmondatú reklámját.
A kormány nem a Fidesz?
2014. március 13. 20:26
Az NVB elutasította Szigetvári Viktor és Braun Róbert panaszát, melyben a két politikus arra hivatkozott: a Fidesz a TV2-vel együtt választási csalást követ el, mivel kormányreklámokkal kijátsszák a tévés kampányhirdetések szabályait. Az NVB viszont az „Újra rezsicsökkentés” című reklám megtekintése után is úgy ítélte meg: a kormány nem választási szereplő.
2014. március 13. 15:08
How Hungary went from having one of the most admired legal systems in the world to the most worrying symbol of democratic decline in Europe.
2014. március 10. 10:34
Voices of the Euro-pundit blogosphere have argued that the new electoral system is disproportionately skewed in Orbán’s favor, but are such claims true?
2014. március 1. 19:00
Nagy a baj a jobboldalon, ha már azt is liberális összeesküvésnek tekinti a Fidesz-szócső Magyar Nemzet és Kumin fizetett propagandista, ha valaki azt írja meg, miért fog nyerni – a választók akaratától függetlenül – a Fidesz.
2014. március 1. 10:04
Az olimpia idején rászoktam kissé az M1 nézésére, ott is ragadtam, esténként azóta oda-odakapcsolok, számítva rá, hogy ömlenek a hírek például Ukrajnából és Ukrajnáról, elvégre ami a szomszédban történik, bizonyára másokat is izgat.
2014. február 13. 13:12
Nem volt szoci, hanem igazi fideszes a Simon Gábor ellen tüntető férfi. A közmédia még a vér fideszes tüntetőt is besározza, hogy üthessen az ellenzéken.
2014. február 13. 9:10
The two sides both exhibit a chaotic mixture of political and economic ideas, where Anarcho-Stalinism and Occultist Nazism could easily go hand in hand in the same press release.
Visszaestünk a sajtószabadság-listán
2014. február 12. 17:00
A Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-felmérésében Magyarország a tavalyi 56. helyről a 64-re esett vissza. Juhász Péter szerint ez elgondolkodtató a magyar média és általában a demokrácia állapotára vonatkozóan.
2014. február 9. 9:53
Egyszer minden véget ér. Egyszer mindenkinél eljön a pillanat, amikor bele kell néznie a tükörbe és számot kell vetnie a tetteivel.
2014. január 29. 16:59
Viktor Orbán is one of the most debated figures of contemporary European politics.
2014. január 28. 11:45
Bencsik olyannyira megrendelte a velem készült interjút, hogy egyszer még vissza is küldte átírásra, mielőtt végleg letiltotta a közlését.
2014. január 21. 14:48
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden bemutatott éves jelentése bírálja az alkotmány tavalyi módosításait, mivel ezeknek köszönhetően a szervezet szerint folytatódott a jogállamiság fenyegetése és az emberi jogok védelmének gyengülése.
2014. január 17. 17:52
A szocialista politikust az zavarta, hogy a másról tartott sajtótájékoztatóján a közmédia riportere Gyurcsányról faggatta.
2014. január 15. 10:50
Until last week when the opposition parties struck a cooperation agreement, little had changed in Hungarian politics over the last several months: Fidesz is still ahead and is likely to win this year's elections. But can Fidesz and its leader, Viktor Orbán, be assured of his victory? And if yes, how did Fidesz manage this? We continue with Part 2 in our article on why Fidesz maintains its lead.
A részvényes közbeszól
2014. január 13. 13:33
Braun Róbert vett egy 34,5 eurós részvényt a ProSiebenSat.1-ben, és most erre hivatkozva követeli, hogy a német társaság álljon el a TV2 eladásától.
2014. január 12. 16:15
A Kúria nem szándékozik húzni az időt, csak hát nem áll módjában sürgetni az Európai Bíróságot.
2014. január 8. 12:04
Nem tudom Kerényi úr mit is szeretne. Kicsit hasonlít Piszkos Fredre.
2014. január 7. 12:24
Mit tudhat ez az ember, hogy több mint egy évtizede töretlenül csinálhat hülyét a „polgári” jobboldalból?
Adás-vétel
2013. december 21. 11:31
Simon Zsolt, a csatorna vezérigazgatója és Yvonne Dederick, gazdasági igazgató vették meg a TV2-t, de nem a saját pénzükből. Hogy kik állnak mögöttük, arról egyelőre nem beszéltek a dolgozóknak tartott szombati tájékoztatón, csak annyit mondtak, hogy magyar tulajdonosi hátterű cégről van szó.
2013. december 17. 16:20
A hazai ellenzék rendkívül Facebook-központú, és a konkurens platformon nem képes a kormányzó pártok riválisává válni.
2013. december 13. 19:05
Egy korábbi MTI-s újságíróval kezdés előtt még viccelődtünk is, hogy na vajon engedik-e közölni tudósítást. Hát nem engedték.
2013. december 13. 19:05
Egy korábbi MTI-s újságíróval kezdés előtt még viccelődtünk is, hogy na vajon engedik-e közölni tudósítást. Hát nem engedték.
2013. december 12. 12:23
Böjte Csabát még akkor se lehet politikai kitartottnak nevezni, ha nem értünk vele egyet, és ha az, aki ezt a jelzőt leírja maga is ellenzéki volt a Ceausescu-érában.
2013. december 9. 19:21
In recent years, Ms. Heller has become a leading figure speaking out against the policies of Prime Minister Viktor Orban and his party, Fidesz.
2013. december 8. 11:23
A fideszes Font Sándor szerint az alföldi borvidékekről származó reduktív fehér- és rozéborok ott vannak a legjobbak között az országban. Font úgy látja, már nem néznek ferde szemmel a hegyvidéki borászatok síkvidéki társaikra.
2013. december 4. 11:11
Ez az előre megkoreografálható (és, minthogy tudott volt, hogy nagyjából mikor dönt a bíróság alighanem tényleg előre megkoreografált) napon belüli kérdezz-felelek egyértelműen azt a látszatot célozza, hogy a Fidesz bírósági ítéleteket is felül tud bírálni.
2013. november 21. 8:50
Az első húsz perc tömény Fidesz-propaganda. Aztán jönnek az ország belső ellenségei – amit megzavar egy LMP-s és egy jobbikos sajtótájékoztató.
2013. november 14. 21:47
Legalább a látszatra ügyeljenek, és ne nyilvánvaló kampányt folytassanak a kormánypárt oldalán, mert attól elfog a hányinger.
2013. november 11. 20:34
A parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának eddigi legfeljebb négyéves felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél.
2013. november 5. 22:26
Az LMP frakcióvezetője szerint a büntetőjogon kívül is vannak normák, bármennyire elképzelhetetlen is ez az országot 25 éven át vezető elit számára.
Kamupártok?
2013. október 31. 13:08
Támogatja a Fidesz a Political Capital és a Transparency International törvénymódosító javaslatát, amely a kampánypénzek átlátható felhasználását segítené elő - mondta Gulyás Gergely a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
2013. október 30. 12:09
Nem okozza a szakma ellehetetlenülését, hogy az újságírók kénytelenek lesznek valódi videókkal dolgozni — fejtette ki az ATV-ben Gulyás Gergely.
2013. október 16. 10:40
A megfélemlítés és az átlátszó manipuláció azt az üzenetet hordozza, hogy az állampolgárok csupán befolyásolandó eszközök, akiknek egyetlen funkciója, hogy egy színjáték keretei között részvételükkel legitimálják a hatalmat.
2013. október 15. 9:22
Orbán és a Fidesz történetét, mint társadalomtörténeti jelenséget, azt hiszem, csak a magyar történelem kontextusában lehet értelmezni.
2013. október 8. 14:47
Bátor dolog szembeszállni a hatalommal. Még bátrabb lenne, ha a hatalomtól függetlenül működő, hazug és kártékony szisztémának is nekimennétek.
2013. október 4. 18:55
Nyílt levélben tiltakoznak a művészek az ellen a fideszes javaslat ellen, ami elvonná a jogdíjak negyedét, és azt a Nemzeti Kulturális Alapnak adná. A petícióhoz már több mint ezren csatlakoztak, köztük több Fidesz-közeli zenész is.
2013. szeptember 27. 12:57
Nem tartozom Eszenyi Enikő leglelkesebb rajongói közé, de egészen bámulatos önfegyelemmel, saját intézménye és közönsége iránti alázattal tűri az egész komédiát.
2013. szeptember 20. 19:46
Amikor pályáztál, tudhattad, hogy ez a kormány a Kárpátiának állami kitüntetést adott. Ha hallottad hírét, egyáltalán miért pályáztál az NKA-hoz?
2013. szeptember 19. 17:59
A kormány gazdaságpolitikájával, az augusztus 20-ai megemlékezésekkel, valamint a természeti katasztrófákkal, a szélsőséges időjárás okozta károkkal foglalkoztak a leggyakrabban a hírek augusztusban.
Két keréken
2013. szeptember 18. 17:07
Szimbolikusan kerékpáros frakciót alakítottak a biciklizést kedvelő fideszes országgyűlési képviselők. Simicskó István sportért felelős államtitkár azt mondta, ezzel a lépéssel is szeretnék támogatni és segíteni a kerékpározókat, illetve tovább népszerűsíteni a kerékpározást.
2013. szeptember 18. 8:07
A katolikus egyház a saját kreált ellenségét a magyarok ellenségéve teszi, és a zsidók elleni háborúját a magyarokkal (máshol más nemzetekkel) vívatja meg.
2013. szeptember 9. 18:36
Kilenc évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnökévé választotta Karas Monikát az Országgyűlés hétfőn. Az ügyvédnőt a Fidesz-KDNP támogatta, a Jobbik és az LMP nemmel szavazott, az MSZP nem vett részt a szavazáson.
2013. szeptember 7. 11:16
A muzeális intézményekben őrzött műtárgyak költöztetésének szabályait egyszerűsítené az L. Simon László és Gyimesi Endre (Fidesz) által a múzeumi törvényhez beterjesztett módosító javaslat.
2013. szeptember 3. 17:47
Innen üzenném Kocsis Máténak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának, hogy nyugodtan nézzen bele a Hír24-be.
2013. augusztus 27. 14:51
A Tranzit egyértelmű erőssége, hogy teret ad a társadalmi párbeszédnek.
2013. augusztus 26. 16:19
Vajon féltek a szervezők a Jobbik hírétől? Esetleg féltek attól, hogy egy-egy radikális politikus felmossa a padlót Ujhelyi Istvánnal, vagy Szijjártó Péterrel?
2013. augusztus 25. 10:33
Akire nagyon haragszunk, hiába nyer jogi elégtételt, rendezhet gyűjtéseket, ingyenkoncertet, fölkopik az álla (Klubrádió). Egy másikkal mintha érvényesülne az „egy sima, egy fordított” szabálya (ATV).
2013. augusztus 24. 18:05
Schiffer András a jobboldal kedvenc ellenzéki politikusa: ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor egyik kiemelt programjában ott ült Semjén Zsolt mellett a többi vitapartner között, és legutóbb a 4. Tranzit – Fesztivál a határon vendége volt Kőszegen, ezúttal Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető ellenfeleként.
2013. augusztus 16. 22:56
Követelem a mindenkori kormánytól, hogy hagyjon már fel a sablontáviratokról való beszámolással a nemzeti hírekben.
2013. augusztus 15. 15:00
A kormány gazdaságpolitikai intézkedései, az erőszakos bűncselekmények, valamint a kormány és az MSZP ellentétei szerepeltek leggyakrabban a hírekben az elmúlt hónapban – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) politikusok médiabeli megjelenéséről szóló gyorsjelentéséből.
2013. augusztus 14. 17:22
A Fidesz-frakció szakmailag felkészültnek tartja Karas Monikát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetésére és támogatja a jelöltet – közölte a képviselőcsoport az MTI-vel.
2013. augusztus 14. 16:48
Az MSZP szerint a Fidesz médiapolitikája nem változott, Orbán Viktor miniszterelnök akarata engedelmes végrehajtóját jelölte a médiahatóság élére.
2013. augusztus 14. 10:18
Korábban többen próbáltuk finom, már-már gyengéd hangvételben elmagyarázni, hogy Moszkvától nyugatra és Zimbabwétől északra a kormánypártok nem szoktak háborút indítani sajtóvállalkozásokkal szemben.
2013. augusztus 13. 16:52
Like Putin and Erdoğan, Orban also views politics as a zero sum game in which the winner takes all.
2013. augusztus 11. 9:12
Ebből hámozza ki valaki, hogy egy, a hivatalból érkező hívás kinek az érdekeit és akaratát tükrözi.
2013. augusztus 9. 17:38
Zsigó Róbert szóvivő szerint amíg Szabó György maga nem cáfolja a Magyar Nemzet értesüléseit, addig az emberek nem várhatnak objektív tájékoztatást a Sanoma termékeitől, például a Startlapoktól.
2013. augusztus 9. 17:03
Kiskunhalason jelezték a Freedom Music Club tulajdonosának, hogy problémái lehetnek belőle, ha hagyja, hogy a szórakozóhelyen fellép a HétköznaPI CSAlódások. A települést az MSZP támogatásával megválasztott polgármester vezeti.
2013. augusztus 9. 16:32
Márpedig Orbánnak nagy fájdalmai lehetnek.
2013. augusztus 7. 12:48
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz a magyarországi média cenzúrázásra tett kísérletet azzal a kijelentésével, hogy a Sanoma Media Budapest Zrt. pénzügyileg és politikailag torzítani akarja a magyarországi médiapiacot.
2013. augusztus 7. 12:48
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz a magyarországi média cenzúrázásra tett kísérletet azzal a kijelentésével, hogy a Sanoma Media Budapest Zrt. pénzügyileg és politikailag torzítani akarja a magyarországi médiapiacot.
2013. augusztus 7. 9:11
Az akcióterv részleteivel Kocsis nem rémisztgette tovább halálra vált önmagát, így tehát nekünk kell ismertetnünk.
2013. augusztus 6. 14:48
A társaság hangsúlyozta: tevékenységüket kizárólag üzleti célok és az üzleti hatékonyság vezérli, valamint az, hogy a magyar emberek életét az általuk előállított szórakoztató, szolgáltató és hírtartalmakkal könnyebbé és tartalmasabbá tegyék.
2013. augusztus 5. 11:20
Választ vár a Fidesz a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatójától, Szabó Györgytől arra, igaz-e, hogy pénzügyileg és politikailag is torzítani akarja a magyarországi médiapiacot.
2013. augusztus 3. 22:44
A netes HVG-t lenyúló veszett kölyköknek, cé kategóriás szabadkőműves inasoknak, szájberszörnyecskéknek és zsebszamuelyknek nagyon megártott a negyvenfokos meleg.
2013. július 29. 14:36
Közel kétezer uniós projekt nyert összesen kétszázmilliárd forint támogatást a Balaton körül az elmúlt három évben – mondta a Fidesz szóvivője pénteken Tihanyban.
2013. július 26. 17:52
Ami a reklámadós rutinparanoia után következik, az már valóban a sztálini idők lapkészítését idézi.
2013. július 26. 17:34
El kell ismerni, a Magyar Nemzet rejtélyes szerzőjének a józan ész súgott.
2013. július 17. 13:34
As a minister of state responsible for European affairs it is becoming increasingly difficult for me to read articles about Hungary without thinking of possible conspiracies aimed against my country, or suspecting the authors and the foreign politicians they quote of complete ignorance.
2013. július 16. 12:40
Less than ten months before the next parliamentary elections, the governing party, Fidesz, still enjoys a commanding lead in opinion polls. It may come as a surprise to domestic and international critics of the government, so we tried to find a good explanation for this in a series of Mandiner articles.
2013. július 15. 11:55
Az NMHH médiaelemzése kimutatta, hogy nem változtak az eddigi tendenciák sem a politikusok, sem a pártok médiaszereplése tekintetében.
2013. július 10. 15:53
A fideszes médiabirodalom összes eleme a hagyományos tömegmédia legklasszikusabb (manipulációs) eszközeit alkalmazza.
2013. július 10. 11:08
In Hungary, amidst warm summer temperatures, a recent political skirmish raised the mercury even higher. Following a vote in parliament on a new law changing regulations on arable land, radical right-wing MPs occupied the speaker’s podium in the chamber and unfurled banners claiming “treason”. What was all the fuss about?
2013. július 1. 21:25
Nincs egy olyan kommunikációs szakember sem a Fideszben, aki rászólna Zsoltiékra, hogy talán nem kéne mindenkit magukra haragítani?
2013. június 26. 12:32
A 2010 óta tartó második Fidesz-időszak – a rezsicsökkentési akciót és talán az EU-ellenes óriásplakátos hecckampányt kivéve – az ügyetlenségek sorozata.
2013. június 25. 12:01
Az Alkotmánybíróság hétfőn meghozott határozatában megállapította, hogy az önálló szabályozó szervről rendelkező sarkalatos törvény meghatározhatja a szerv vezetőjének, a kinevezési feltételeit így például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kinevezését is – közölte a testület az MTI-vel.
2013. június 11. 9:43
Hungary’s foreign minister, János Martonyi, Friday offered to make peace with Europe. He explained in a press conference that the Hungarian government would propose two new constitutional amendments to address European grievances.
2013. június 6. 15:40
Breeding rabbits, making honey wax candles and selling cobblestones shaped like Yeti-footprints are proving to be a formidable weapon in Hungary’s battle against unemployment.
2013. június 4. 17:44
Ha már a vezető arab televíziós adó is antiszemitizmust vet a magyarok szemére, alighanem nagyon komolyan kell vennünk annak szavait, aki a szakadék felé rohanó Magyarországról beszél.
2013. május 30. 10:30
Előre megmondom, a magyar média piacvezetője, az RTL Group még 20 százalékos reklámsarc mellett se távozik majd.
2013. május 27. 14:06
Selmeczi Gabriella hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a reklámadóról még nincs konkrét döntés, „ez egy lehetséges variáció”.
2013. május 27. 12:46
A TV2-re újra szemet vetett az Infocenter, az Antenna Hungáriát visszavenné az állam, Fidesz-közeli vállalkozáshoz kerülhetnek az Axel-Springer megyei lapjai.
2013. május 27. 12:25
„Még él.” Részletesebb válaszra aligha számíthatunk a Fidesz politikusaitól, ha arról érdeklődünk: mi a gondjuk a médiával?
2013. május 27. 9:50
Az RTL Klub a Barátok Köztöt félti a tervezett reklámadó miatti veszteségek miatt.
2013. május 25. 14:40
Nem véletlenül időzítették a választások elé, brutális taktikaként értelmezhető csak.
2013. május 23. 16:33
Az MSZP szerint a reklámadó bevezetése tönkreteheti a médiapiac egyes szereplőit, ráadásul végső soron, mint a többi különadót, ezt is az embereknek kellene megfizetniük.
2013. május 23. 12:56
Akkoriban fogtak meg, amikor még fiatalok voltak. Elhittem, hogy valóban változtatni akarnak. Hogy nem állnak majd be a farkasok közé. Interjú.
2013. május 22. 15:01
Minden pénteken megveszem az Élet és Irodalmat, és hét végén végig is olvasom. Tudom, magánügy, és azt is tudom, hogy nem vet rám jó fényt, ha ezzel hivalkodom.
2013. május 21. 9:46
There have been eruptions of racial hatred in France and the Netherlands without the same questioning of their fundamental democracy, says Hungary's Deputy Prime Minister.
2013. május 3. 10:17
A Magyar Nemzet nem tud semmit felhozni a gyanúba keveredettek védelmére, így az „ellenoldalt” próbálja befeketíteni, karaktergyilkossággal próbálkozik.
2013. május 2. 10:46
A kormánytöbbség által ezen a héten (mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, épp a trafikbotrány hevében) elfogadott új jogszabály olyan kitételeket tartalmaz, amelyek korlátozni fogják az állam által kezelt adatokhoz való hozzáférést.
2013. április 30. 15:11
A rezsicsökkentés kifejezetten hibás irány, amivel az ország külföldi energiaszállítói járnak csak igazán jól.
2013. április 30. 8:29
A lakossági rezsicsökkentéssel párhuzamosan ugyanakkor a nagyfogyasztók költségei emelkedettek. Szakértők szerint ennek áremelkedés is lehet a vége.
2013. április 23. 11:16
Amennyire én látom, minden egyes európai országban a baloldali sajtó is része a Fidesz-ellenes kampánynak. Interjú.
2013. április 22. 16:07
Amikor ma a publicista a kétharmados kormányt védi, akkor a hazáját és a nemzeti kultúráját védelmezi, mert belülről és kívülről is azt támadják eszelősen és minden méltányosságot nélkülözve.
2013. április 16. 14:30
Talán a német gyerekeket sem kergetnék az asztal körül, ha nem a negyedik alkotmánymódosításról néznének bárgyú tanmeséket, tele hamis információkkal.
2013. április 14. 18:15
Szalai Annamária végigrohant a pályán, ami adódott. Elkötelezettsége és ambíciója alapján megérdemelte a hatalmat.
2013. április 12. 10:24
Minden politikai vita és nézetkülönbség jelentéktelen részletkérdéssé halványul ilyen tragikus hír hallatán.
2013. április 5. 9:19
Without a more principled approach to democratic self-government, Orbán will slowly erode both the legitimacy and the prestige of the very democratic framework he worked so hard to establish.
2013. április 5. 9:12
Your campaign against Hungary based on distortions of facts and the free use of unsubstantiated opinions will not deter us from doing what we think is right for Hungary and the Hungarian people.
2013. április 4. 7:47
The word hysteria is much abused, but I can't come up with a more apt term to describe most of the media coverage regarding Hungary, particularly in Germany and France.
2013. március 25. 17:45
Szaniszló Ferenc pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy valójában az őt méltatlannak tartók bizonyultak méltatlannak.
2013. március 21. 17:52
Legfeljebb azt a kérdést lehetne feltenni, hogy ez a szegény újságíró miért nem kapott Táncsics-díjat már akkor, amikor a délszláv háború golyózáporából tudósított?
2013. március 21. 9:18
Fidesz has gathered all of the powers of the Hungarian government into its own hands, without checks from any other political quarter and without any limits on what it can do.
2013. március 21. 9:01
Hungary has been a constitutional democracy, respecting the rule of law and the rights of the citizen ever since the transition to democracy more than twenty years ago.
2013. március 20. 12:57
A Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete nyomán az MTVA köteles kiadni az Átlátszó részére a Várhegyi Attila cégével, a Prestige Média Kft.-vel kötött szerződést. Kiderült: a fideszes politikus cégén kívül más vállalkozások nem tettek ajánlatot az Alapnak.
2013. március 19. 10:30
I think Orbán has scared off half of those who voted for him in 2010. His policies are not successful, and Hungary's economy contracted last year by almost two percent.
2013. március 19. 10:28
Kapus Krisztián polgármester, országgyűlési képviselő múlt héten ütött el egy középkorú asszonyt Jászszentlászlón. A politikus a rendőrség tájékoztatása szerint elismerte felelősségét, és lemondott mentelmi jogáról.
2013. március 18. 13:42
Pörzse Sándor jobbikos politikus szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere „gerinctelen, a legnagyobb farizeus a Fideszen belül (...) és emberi becsületből nullásra vizsgázott”, amiért „szóban visszavonta” Szaniszló Ferenc újságíró Táncsics-díját. Erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt az ellenzéki képviselő.
2013. március 14. 16:44
A Táncics Mihály-díjjal kitüntetett Szaniszló Ferenc a Fideszről sem rejtette véka alá véleményét műsorában.
2013. március 7. 17:49
Lehetséges, hogy a médiahatóság nem saját kezdeményezésére él vissza a hatalmi jogosítványaival, hanem a kétharmados hatalom szíve-lelke maga várja el ezt tőle.
2013. március 4. 10:17
A zuglói polgármesternek és buzgó ügyvédeinek ideje elgondolkodniuk: vajon jól értelmezik-e a demokráciát, a sajtó szabadságát és alapvető feladatát, a véleménynyilvánítás szabadságát?
2013. március 1. 12:28
Cser-Palkovics András lazítana az NMHH elnökének kinevezésével kapcsolatos, a médiatörvény módosításához beterjesztett előírásokon.
2013. február 25. 14:57
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint nincs szükség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsára, és a testület eddigi működése alapján minden jog megvan ahhoz, hogy a testületet 2014-ben „szétzavarják”.
2013. február 18. 15:04
The New York Times published an article yesterday entitled, 'Students Receive Subsidized Studies in Hungary — for a Price.' University education in Hungary is a curious topic for this prominent daily newspaper, but the reporter, Peter Teffer, generally treated it even-handedly and quotes a variety of sources.
2013. február 11. 8:48
Az MSZP-t az küldte a padlóra, hogy a pártvezetés végtelenül ostoba stratégiát eszelt ki a helyzet kezelésére. A láthatóan nem ebben a világban élő elitgárda teljes erővel letámadta az Indexet.
2013. február 7. 8:18
In another polemic from the commentary pages of the international press, this time from the Guardian, Carl Rowlands airs tired arguments about the Hungarian Right's supposed "attacks on Gypsies, its virulent antisemitism and its xenophobic Christian nationalism." Full of misinterpretations and rather selective use of the facts, the op-ed – and this narrative generally – is growing old.
2013. február 6. 12:55
In 2010, Fideszland was born. At that time I began a piece on the topic, and I have continued to write it ever since. Consider the following short paragraphs as if they were Post-Its clinging to an unfinished article covering an ongoing story about a never-ending topic: the status of the Hungarian Right.
2013. február 6. 10:24
The left has found no response to the right's attacks on Gypsies, its virulent antisemitism and its xenophobic Christian nationalism.
2013. január 29. 13:19
Magyarország igaza bebizonyosodott Cser-Palkovics András szerint, ugyanis „a médiatörvény körüli hisztériának” semmilyen szakmai alapja nem volt.
2013. január 28. 11:11
Hungary's fractured liberal opposition is moving closer to an alliance aimed at defeating conservative Prime Minister Viktor Orban.
2013. január 24. 15:44
Átadták a 2012-es Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címeket csütörtökön. Az ünnepségen elhangzott: az elmúlt két évben az Új Széchenyi Terv keretében csaknem 450 kerékpáros tevékenység nyert támogatást.
2013. január 23. 14:40
A párt szerint a balatonfüredi önkormányzat egyfajta „bújtatott privatizáció” keretében, mindössze évi 15 millió forintért átjátszotta az egyébként évente több mint 100 millió forint nyereséget termelő vitorláskikötőt egy, többek között a Közgépet is magába foglaló konzorciumnak.
2013. január 18. 8:45
Fidesz calls itself a center-right, conservative party, but “since it came to power in April 2010, Fidesz has implemented a strongly populist, nationalist, anti-market agenda,” writes Lajos Bokros in a guest post to beyondbrics, the Financial Times blog. “It has introduced punishing taxes,” he continues, “on banks, energy utilities, telecom companies and big retailers.” Who is Lajos Bokros, and how has an ex-communist technocrat become a guardian of Conservatism?
2013. január 16. 10:21
Orbán’s government has eliminated most checks and balances and deliberately created a state no longer constrained by the rule of law.
2013. január 11. 14:09
Claiming that “a significant number of Gypsies are unfit for coexistence,” the journalist Zsolt Bayer has caused an uproar with an opinion piece that he wrote for a Hungarian daily newspaper. Bayer wrote that “this group of Gypsies are animals and behave like animals... They see something. They want it. If they don’t get it right away, they kill.” Furthermore, he added “They shouldn't be tolerated or understood but stamped out. Animals should not exist. Not in any way.” His words and the outrage that has followed distract us once again from real debate about a challenging issue.
2013. január 10. 10:18
One of the most widely discussed topics of 2012 was the Government of Hungary’s new law requiring voters to register in order to exercise their right to vote, which according to Hungary’s Constitutional Court would be unconstitutional, so it won’t happen in the near future.
2013. január 7. 9:00
Fidesz decided to end its controversial push for voter registration, which is arguably the party’s most significant concession since it was elected to a two thirds majority in Parliament in 2010.
2013. január 7. 8:42
Critics have said that the law could deter people from registering to vote and lead to lower voter turnout.
2013. január 7. 8:25
Mondják, hogy ez Mária országa, de lassan nem tudom, hogy a Szűzé, avagy Wittneré, aki azzal indokol egy politikai döntést, hogy hány isten van. És mi van, ha akármennyi?
2012. december 29. 14:19
A sorozatos leépítések és az internet olyan gyárakká változtatták a hírkészítést, amely (tisztelet a kivételnek) szalagszerűen, mechanikusan termeli az információkat.
2012. december 29. 9:41
A sajtószabadság és a magyarság barátainak kevés okuk van az ünneplésre. Az a nap közmédiánk és nemzetünk hatalmi kisajátításának az útján volt mérföldkő.
2012. december 23. 11:56
Sohasem engedném meg, hogy Balogh Ákos Gergely kedvenc pártjának bármelyik mai MTV-s, HírTv-s, EchoTv-s, magyar nemzetes, magyar hírlapos, demokratás, heti válaszos, UFI-utód mandineres csinovnyikja a Galamusba írjon.
2012. december 22. 16:05
A független és szakmai alapon álló televíziózás ideája, ideálja és illúziója ekkor foszlik szét örökre. Hazugság, árulás, gyávaság, irigység, sértődöttség, haszonlesés, a politikát kiszolgáló megalkuvás színezi a képet.
2012. december 5. 14:48
On Sunday, Dec. 2, thousands of Hungarians stood united against anti-Semitism at a protest rally in Budapest. Politicians from the ruling and opposition parties were there, too, speaking up against the controversial remarks by Márton Gyöngyösi.
2012. december 4. 7:51
Az országot ismerjük. Most már azt a tömegtüntetést is, amelyet a Hit Gyülekezete szervez. Ez egy pontosan megkoreografált, a spontaneitásnak, az őszinte érzelmeknek semmiféle teret nem hagyó műtermék volt.
2012. december 1. 14:13
A szegedi közgyűlés szombaton azonnali hatállyal leváltotta Bátyai Edinát a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetői posztjáról, Botka László polgármester azonban nem írta alá a határozatot, így a közgyűlésnek újra szavaznia kell majd róla.
2012. november 25. 14:16
A hétfői zárószavazás előtt tovább módosítaná a választási eljárási törvényjavaslatot a Fidesz. Mégsem tiltanák meg, hogy a pártok az internetes hírportálokon hirdessenek.
2012. november 24. 20:56
Minden jel arra mutat, hogy a Fidesz most még csak a 2014-es választást kívánja manipulálni, később már választások sem lesznek.
2012. november 23. 9:14
Egészen az utolsó pillanatig módosulhat a választási eljárási törvényjavaslat tartalma – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Fidesz-KDNP nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a kampányidőszak alatt az interneten is megjelenhessenek politikai hirdetések.
2012. november 19. 9:20
Hungary’s ruling center-right party, Fidesz, is eager to win back some far-right voters it lost to Jobbik, so it won’t push back.
2012. november 15. 8:52
The ritualized condemnation of Hungary is politically motivated bad-mouthing.
2012. november 14. 21:27
Gordon Bajnai makes Fidesz, Hungary’s ruling populist party, nervous. A mild-mannered businessman, he seems an unlikely David against the government’s Goliath.
2012. november 12. 19:52
Egyetlen javaslat se szól a köztéri hirdetésekről. Ennek pedig oka van, mégpedig: Simicska Lajos.
2012. november 5. 10:46
Nem értettünk egyet az SZDSZ drogpolitikájával, az abortusszal kapcsolatos nézeteivel, vagy azzal sem, hogy a jelentős társadalmi elutasítottság ellenére a melegházasságok elismertetését erőlteti. Interjú.
2012. október 30. 12:34
Kiretusálták a helyi újságból Hajdúdorog polgármesterét arról a képről, amelyen gyerekek egy csoportjával a kistérségi mesefesztivál megnyitóján pózol. A NOL szerint ennek oka, hogy a szocialista polgármester egy fideszes többségű képviselő-testület élén áll.
2012. október 22. 17:33
Gordon Bajnai's return to politics comes as no suprise. Nor should it surprise that the left-liberal opposition to Viktor Orbán's government remains so fragmented that it is incapable of taking any steps together in the same direction. Cooperation among the opposition will prove difficult.
2012. október 8. 16:55
A kiskorúak védelméről szóló médiaszabályozás beváltotta a reményeket, a legnagyobb televíziók és rádiók normakövetőkké váltak – mondta Kollarik Tamás. Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának ülésén a Klubrádió ügye, az Axel-Springer és Ringier fúzió, valamint a filmtámogatások is szóba kerültek.
2012. október 8. 13:39
"Ten million freedom fighters," Orbán says. "That has some advantages, but from the governmental side it’s difficult."
2012. október 5. 18:02
A párt közleménye szerint letiltották Mesterházy Attilát a soproni televíziókból a vasárnapi időközi választás kampányhajrájába, pedig az interjúk már szervezés alatt voltak.
2012. október 5. 9:02
A hírműsorok gátlástalanul elfogultak, a bármiféle értéket képviselő műsorok a nem nézett sávokba lettek száműzve, világosan látható, hogy a közmédia továbbra sem akar más lenni, mint bármelyik kereskedelmi.
2012. október 3. 14:55
Véleményem szerint 2013 tavaszára kapunk az arcunkba egy magyar nyelvű, de európai hírtévét, mely pont jól jön a Fidesznek a választások előtt.
2012. szeptember 21. 13:08
Hungary surprised markets last month by cutting its base rate, but the decision was opposed by Governor Andras Simor and central banks across the region have hesitated to relax policy, fearing it could destabilise their currencies.
2012. szeptember 19. 10:00
For Hungarians queuing up to work abroad, the government's promise to achieve a "fairy tale" of national prosperity soon is precisely that – more a fantasy than a realistic possibility.
2012. szeptember 18. 13:31
Eva Balogh, quoted in the Wall Street Journal's Corruption Currents blog blames Fidesz for corruption in Hungary. But she makes many factual mistakes.
2012. szeptember 17. 9:00
The dispute seems arcane, but in Hungary the passions behind it are running high — high enough that a former prime minister has begun a hunger strike over it.
2012. augusztus 27. 20:41
A Fidesz olyan helyzetet teremt, amelyben az ország politikai napilapja pártlappá válik, méghozzá úgy, hogy az MSZP-nek gyakorlatilag fizetnie sem kell érte.
2012. augusztus 17. 14:36
Bár ítéletek sora mondta ki jogtalannak a Klubrádió elhallgattatása érdekében tett lépéseiket, a médiamindenhatóság a törvények helyett továbbra is csak Orbán Viktor útmutatását követi.
2012. augusztus 15. 9:53
Mikor minden hírcsatorna a recessziótól volt hangos, a közszolgálati portál, a hirado.hu vezető híre arról szólt, hogy a fonalas zöldalgát nem kell kiszedni a Balatonból.
2012. augusztus 7. 10:02
Köszönettel tartozunk azon értelmiségieknek, akik a frekvenciabotrány árnyékában is cikkekben, állásfoglalásokban buzdítottak az MSZP-re való szavazásra. Őszintén reméljük, hogy a Neo FM-mel együtt végre ők is elnémulnak.
2012. július 23. 21:26
Az MTI, ahogy szokott, arcátlanul hazudott.
2012. július 6. 13:30
A médiahatóságnak elvileg kevés eszköze lehet a nyomtatott lapokra, ám a Népszabadság piaci alapon való fenntartható működését a Ringier és az Axel-Springer fúziója tette volna lehetővé. Na ez volt az, amit a Szalai Annamária minden eszközzel megakadályozott.
2012. július 5. 14:58
A Fidesszel szimpatizáló médiumok gazdagodását taglalja a Kreatív Online. A portál a KIM honlapján közzétett tavalyi üzleti évre vonatkozó beszámolók alapján tudatos médiaépítkezésről ír, illetve közli: a magyar médiapiacon magasnak mondható bevételeket gyűjtöttek be többek között Nyerges és Simicska cégei.
2012. június 27. 15:49
Mivel nem azt kérdezték, a cenzus idején az emberek nem is arra válaszoltak, kinek fenntartásában látnák szívesen az iskolájukat.
2012. június 23. 8:14
Egy kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítvány tiltaná többek között a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható nevű sajtótermékek kiadását, így névváltoztatásra kényszerülhet a Népszabadság és a Népszava is – állítja az FN24.
2012. június 12. 18:35
Májusban a kormányzati intézkedések kerültek a média érdeklődési körébe; Orbán Viktor ezúttal is több mint 250-szer szerepelt az egyes híradókban.
2012. június 11. 13:50
Bár korábban a Dió Rádió azt állította, a médiatörvény májusi módosítása egy fideszes médiahálózat kiépítését szolgálta a gyöngyösi és hatvani frekvenciapályázatok kapcsán, az NMHH most megcáfolta a hírt. Közölték: megtagadták a Mátra Centrum Kft. pályázati nyilvántartásba vételét.
2012. június 4. 10:55
A 16 éve működő Dió Rádió mellett a Mátra Centrum Kft. is pályázott a szeptemberben meghirdetett gyöngyösi és hatvani frekvenciákra, utóbbit azonban összeférhetetlenség miatt már korábban ki kellett volna zárni. A Dió állítja: a médiatörvény májusi módosítása a fideszes médiahálózat kiépítését szolgálja.
2012. május 22. 8:59
Csak kár, hogy 2008-ban.
2012. május 16. 8:31
Az Orbán rezsim kiiktatandó ellenfélnek tekinti a Klubrádiót.
2012. május 15. 16:47
Még soha nem láthattuk, hogy a voksoláson távol maradók eredményét beleszámítsák a megjelentek eredményébe.
2012. május 15. 13:33
Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.
2012. május 15. 10:05
Az Alkotmánybíróság (Ab) médiaszabályozással kapcsolatos tavaly decemberi döntésének végrehajtását szolgálja a médiaszabályozás módosítása, amelynek általános vitáját hétfőn este kezdte el a Ház. A fő témák az újságírói forrásvédelem, valamint a média- és hírközlési biztos jogosultságai.
2012. május 14. 12:43
Az egyházi vezetők igazából Jézus Krisztusról és az evangéliumról már nem is beszélnek.
2012. május 8. 5:38
A KRESZ-ről egyeztetett a Fidesz frakciója és a belügyminiszter a képviselőcsoport hétfői ülésén. Pintér Sándor egyebek mellett elmondta, bár a főutakon közlekedő kerékpárosok esetében továbbra is kitart az alkoholtilalom mellett, más esetekben ő nem kifejezetten ellenzi az ittas biciklizést. Túlzónak tartja a kerékpárcsengő hiányáért kiszabható bírságot is.
2012. április 23. 12:29
Ha Főtisztelendő Bíboros úr hisz Krisztusban, akkor nem hihet Orbánban és nem hihet az orbánizált Magyarország ideájában sem.
2012. április 20. 7:56
A Századvég Médiaműhely elemzése szerint a választókorú lakosság közéleti-politikai tájékozódásában kiemelt szerepe van az MTV műsorainak, annak ellenére, hogy a közszolgálati csatornák közönségaránya elmarad az országos kereskedelmi televíziókétól.
On air
2012. április 6. 9:00
Beperelték Magyarországot a Sláger és a Danubius Rádió tulajdonosai, mivel szerintük a 2009-es frekvenciapályázat elbírálása során törvénysértés történt. Az ügy kapcsán az is kiderült, a pályáztatás előtt Fideszes és MSZP-s képviselők keresték meg a befektetőket együttműködés reményében.
2012. április 6. 8:38
Kezdtük megérezni az online újságíróságot: minden, amit csináltunk, azonnali hatást keltett, mintha csak tévében, rádióban dolgoztunk volna, és ez komoly előny volt a negyedévente kinyomott CD-ROM-mal szemben.
2012. április 4. 9:45
Orbán Viktor és Jávor Benedek – akinek rajongóinak száma nagyon alacsony a többiekhez képest – 25-44 éveseket aktivizálja a leginkább. Érdekes azonban, hogy Vona Gábor éri el a legfiatalabbakat.
2012. március 28. 11:30
Az EstFm-nek összesen kétszer örültem. Egyszer, amikor elnyertük a frekvenciát, és másodjára akkor, amikor hozzávetőlegesen 150.000.000 forint elégetése után végre megszabadultunk tőle.
2012. március 16. 10:22
A padokkal, kerékpártárolóval, asztalokkal és hulladékgyűjtőkkel felszerelt kerékpáros pihenő- és találkahelyet április 28-án adják át a szegedi Kálvária téren. A Móravárosért Egyesület 500, illetve 1000 forintos bringajegyet bocsát ki, a biciklisek ezek megvásárlásával támogathatják a projektet – írja a Delmagyar.hu.
2012. március 13. 21:52
Mesterházy szerint Magyarországon nem szabad a magyar sajtó, és bár egyelőre még nem üldöznek, nem lőnek le újságírókat, nem független a média.
2012. március 5. 16:09
A BELGA - hirdeti legfrissebb címlapján a kormánypárti Heti Válasz, és nincs belőle botrány. Pedig ez a címlap - alig kódolt, mondhatni sunyi antiszemitizmusával - botrány.

összesen: 638 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó