Felépül, mert azt mondtam

2012. szeptember 08. 12:37

Már csak az a fontos, hogy bebizonyítsák: megépítik a bukott falut. Ezért azután megépítik, akármi legyen is.

2012. szeptember 08. 12:37
Szalai Anna
NOL

Alig egy évvel az ötlet születése után már szó sincs közösségről, sőt lakókról se igen. Egyelőre senki se keresi őket. S már az se biztos, hogy bukott devizahitelesek költöznének a Pest megyei falu szélén futó út túloldalára, ahol nagyszámú üregi nyúlon kívül most csupán néhány család vegetál. Ahol egy év alatt csupán pár villanyoszlopot sikerült felállítani. Kinek épül a lakópark? Erre sem a feladattal eredetileg megbízott Emberi Erőforrások Minisztériuma, se a projektgazda Belügyminisztérium, sem a lebonyolításra felkért katasztrófavédelem nem tud válaszolni. Talán már nem is fontos.

Már csak az a fontos, hogy bebizonyítsák: megépítik a bukott falut. Ezért azután megépítik, akármi legyen is. Csakazértis. Akkor is, sőt még inkább, ha a vállalkozás már az elején elvetélt. Amikor az ötletpályázat elbírálásakor eldőlt: a különleges modellkísérletből egyszerű bizonyítási eljárás vált. Egy szegénytelep születik rettenetes nehézségek árán. S még ennél is szomorúbb, hogy nem csupán a várhatóan silány végeredmény, hanem az odavezető út is rémesen kínos.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2012. szeptember 09. 10:57
Azt kérdi kinek építik a szegénytelepet? Én tudom. Annak idején a francia kommunista párt mindenkori elnökének a fizetése nem lehetett több, mint a Renault gyár szakmunkásainak bére. Orbán Viktortól, mint tudjuk, nincsenek távol az ilyen demagóg gesztusok. Ezért ŐK, fegyvertársai, politikustársai, klientúrája költözik majd be a másfél szoba-konyhásokba. Onnan indul majd minden hajnalban Orbán háza elől a létrás, vödrös, tizenöt éves nyikorgó Volkswagen kisbusz a szakikkal a melóba, föl, Pestre. Délelőtt szúrós kelkáposzta-főzelék- és disznó-ól szag terjed a környéken, pucér Orbán-Kövér-purdék hemperegnek a nyári porban, Katalin asszony megy ki a postás elé a segélyért, a mosólúgtól szétázott kezét színes pongyolájába törölve. Minden csendes, csak a rekkenő hőség elől a buszmegálló árnyékában ejtőző Simicska-, és Kósa nagyfater kortyolgatása hallik, amint meg-meghúzzák az olcsó törkölyt a csatos üvegből. Kora este visszatér a busz, de üresen, mert az emberek a miniszterelnök családi kocsmájában (persze nem romkomcsában) eszegetik a "szalonnát", és "a jóféle füstölt kolbászt", öntve le mellé a főnök vörösborát, és desszertnek a Győző bá' házipálinkáját... Éjfél felé jönnek a talicskás asszonyok, fölszedni a másnapi műszakra, a hányadékukban hemperegve-horkolva felkészülő urukat..." EZT az idillt valósítja majd meg a szociálisan igen érzékeny jobboldali elit Ócsán.
kalasnyikov
2012. szeptember 09. 05:24
Miért kéne csodálkoznunk??Egy patópálosan szegény ország szegénytelepe, csak szegényes tempóban épülhet. De legalább épül...
Feyszáll
2012. szeptember 08. 23:50
Davaj dolgozni, médiagecik!
bdi
2012. szeptember 08. 18:10
Erre a cikkre csak egyetlen módon lehetne visszavágni, azzal, ha a falu állna, működne és sikeres lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!