Amerikai anziksz

2012. október 09. 07:37

A The Weekly Standard vezető szerkesztője nem aggódik a magyar demokráciáért, inkább arra világít rá, a nehéz szellemi, gazdasági, politikai örökséggel bíró, nehezen kormányozható országban mi hátráltatja s mi fenyegeti a demokráciát.

2012. október 09. 07:37
Ugró Miklós
MNO

„Ha Caldwell csak ennyit írt volna, már akkor is többet tesz az igazság feltárása érdekében, mint a nyugati és hazai ballib publicisták döntő többsége összesen. De ő nemcsak a pillanatnyi helyzet ismertetését, hanem megértését is szorgalmazza, ezért felvázolja rendszerváltott történelmünk belső összefüggéseit. A világ »szerencsésebb feléhez« tartozó elemzőktől szokatlan módon kimondja vagy csak sejteti, hogy 1990 után hatalomban maradt a kommunista elit, hogy az 1956-os szabadságharcért bosszút álló pufajkás alakulat tagja volt Horn Gyula, hogy Medgyessy Péter a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt, hogy Gyurcsány a kommunista nómenklatúra egyik magas rangú tagjának unokáját vette feleségül, hogy az őszödi beszéd végzetesen kettészakította a magyar népet, hogy 2006. október 23-án azonosító számot nem, de maszkot viselő rendőrök támadtak az ünnepelni vágyó népre, hogy az állítólag demokratikus Magyarországon az 1949-es alkotmány toldozgatása folyt évtizedekig, hogy a Fidesz nem rasszista és antiszemita.

Christopher Caldwell nem aggódik a magyar demokráciáért, inkább arra világít rá, a nehéz szellemi, gazdasági, politikai örökséggel bíró, nehezen kormányozható országban mi hátráltatja s mi fenyegeti a demokráciát. S jó tudni, hogy ott a messzi távolban is szeretnének tisztán látni minket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2012. október 09. 10:29
Egy kis kommunistázáshoz nem kellett volna Amerikába menni. A világ legegyszerűbb dolga mindent a büdös komcsikra fogni, és ezzel elkenni a saját tehetetlenségünket, illetve az idézett amcsi újságíró - na meg Szerző - szellemi restségét.
tarackos
2012. október 09. 08:21
"Christopher Caldwell nem aggódik a magyar demokráciáért, inkább arra világít rá, a nehéz szellemi, gazdasági, politikai örökséggel bíró, nehezen kormányozható országban mi hátráltatja s mi fenyegeti a demokráciát." Nosza Miki, hajrá! Esetleg te is rámutathatnál ahelyett, hogy az oligarcha-kormány szobrát mosdatod. Persze ahhoz a népet kellene szolgálnod a sötét nagyúr helyett és hát nem azért fizetnek...
Gubbaszt0tt Zsivaj
2012. október 09. 08:09
Brávó, majom! Sikerült találnod egy, azaz egy darab cikket, ami még a ti ízléseteknek is megfelel! mennyiből is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!