Kényelem, aktivitás és információ a Duna-parton

2012. november 08. 21:59

Hetek óta arról hallani, civakodik bőszen a főváros és a kerületek vezetősége, kié legyen a közvetlen Duna-part Budapesten, közben azonban a civilek is aktívak.

2012. november 08. 21:59
Őrfi József
Égigérő

Hetek óta arról hallani, civakodik bőszen a főváros és a kerületek vezetősége, kié legyen a közvetlen Duna-part Budapesten, közben azonban a civilek is aktívak.

A főváros azzal érvel, ha egységes kezelésbe kerülne a kérdéses szakasz, akkor végre beindulhatnának a fejlesztések, lenne mi szem-szájnak ingere, élhetővé tennék a partot. A kérdés persze elsősorban anyagi jellegű, leginkább az össze-vissza kialakított hajókikötők bérleti díja érdekli a politikát, ami viszont a legkevésbé sem érdekel rajtuk kívül senki mást. Illetve annyiban talán, hogy ha elhúznának a belvárosban horgonyzó hajók a város szélére, legalább nem takarnák ki az ott sétáló elől a túlpart képét. Igaz, akkor okafogyottá válna a vita.

A lakosokat nem a fenti vita, hanem egészen más érdekli. Szeretnének a város több pontján életveszély nélkül lejutni a partra. Leülni egy székre, egy padra, szemlélődni. Esetleg szórakozni. Uram bocsá’ sétálni. Beszélgetni. Játszani. Biciklizni. Akár önkéntes munkára is hajlandóak, hogy élhetőbbé tegyék a rég elfeledett partot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robin
2012. november 08. 22:30
"leginkább az össze-vissza kialakított hajókikötők bérleti díja érdekli a politikát, ami viszont a legkevésbé sem érdekel rajtuk kívül senki mást. Illetve annyiban talán, hogy ha elhúznának a belvárosban horgonyzó hajók a város szélére, legalább nem takarnák ki az ott sétáló elől a túlpart képét." A politikát mindenből csak annyi érdekli, hogy mennyit lehet belőle kivenni, nem betenni akarnak. Csak az alső rakpartról takarnak ki a hajók, amik szintén az alsó rakpart látványához tartoznak. A felső rakpartról minden jól látszik és ott mindaz a szórakozás megoldható, amiről a cikkíró ír, míg Budapestnek szüksége van az alsó rakpart közlekedésére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!