A kormány ad lovat a szélsőjobb alá

2013. november 03. 13:05

Ahogy a Jobbik születésénél is a Fidesz bábáskodott, úgy eszmei együttműködésük mind a mai napig zavartalan.

2013. november 03. 13:05
Kerék-Bárczy Szabolcs
Demokratikus Koalíció

„A Fidesz makacsul elutasítja hazánk szembenézését a történelmével. A kormány egyoldalúan értelmezi Magyarország közelmúltját, példaként a nyilasok mellett végsőkig kitartó Nyirő Józsefet állítja, akinek újratemetését állami rangra emelte. Történelemszemléletében, az ifjúság számára iránymutatást jelentő tankönyveiben olyan két világháború közötti személyek jelennek meg követendő mintaként, akik nem tisztelték az emberi méltóságot, akik büszkén vallották, hogy faji és származási alapon különbség van ember és ember között.

A Fidesz nyíltan vallott eszménye a tekintélyelvű kormányzás és korlátozott parlamentarizmus. A szélsőjobb országgyűlési képviselővel, neonáci csoportok tapsától kísérve, egyházi szertartás keretében avat szobrot Horthy Miklósnak. Horthy hű tükre a Fidesz történelemfelfogásának és az egykori államfő nyilvánvalóan eszménye a most kormányzók államfelfogásának. Egyértelmű a szellemi rokonság a szélsőjobb és a Fidesz között.

A kormánypártok egész tevékenysége bátorítólag hat a kirekesztő nézeteket valló csoportokra, egymást erősítik, ezzel is szítva a feszültséget az országban és akadályozva a társadalmi megbékélést. A Demokratikus Koalíció felszólítaná a Fideszt, hogy ne adjon lovat a szélsőjobb alá, de tudjuk, hogy ez teljesen értelmetlen követelés lenne: ahogy a Jobbik születésénél is a Fidesz bábáskodott, úgy eszmei együttműködésük mind a mai napig zavartalan.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2013. november 04. 11:01
Ez a figura örüljön, h egyáltalán konzul lehetett Kaliforniában! Soha többé nem lesz, még az ajtószámot is elnézte..
őshonos
2013. november 04. 09:35
Szóval ki barátom Neked kellene újra tanulni a történelmet,mert még mindig a marxista szemléletű történetírásnál tartasz.Nem akarlak meggyőzni,mert ez a DK színekben nehezen menne,de ajánlok néhány dolgot amit el kellene olvasnod.Horthy a júliusi csendőr puccs leverésével alsó hangon 240.000 zsidó ember életét mentette meg akiket azonnal deportáltak volna a gettóból.Csak emlékeztetni szeretnék Koszorús Ferenc páncélos parancsnokra aki ezt meghiúsította és kiállt Horthy mellet.Az általatok nagyon tisztelt Tom Lantos a Mo-i holokauszt 50.évfordulóján felszólalt a Kongresszusban méltatva Koszorús Ferencet.Mindezek után üsd be a Google-ba Jad Vasem:Horthy Offer amely érdekes módon 2009-től elérhető.Ebből megtudhatod,hogy milyen képmutatók voltak,a nyugati hatalmak.Ugyanúgy mint 56-ban.Maga a Jad Vasem is úgy értékeli,hogy jelentős hatása volt a javaslatnak,mert újabb lökést adott a zsidó menlevelek kiadásának.Rudolph Braham szerint alsó hangon 40.000ember köszönheti az életét ennek.Ez már csak érdekesség,hogy a csendőr puccs leverése után érkezett Mo.Raoul Wallenberg,mentett meg további zsidó állampolgárokat.Gondolom,hogy erős antiszemita légkörben ez sem ment volna simán.A hab a tortán,hogy Horthy száműzetése alatt jelentős támogatást kapott zsidók által létrehozott alapítványon keresztül.Javasold,hogya Dk-n belül legyen valamiféle szeminárium a felvilágosodásotokra.
BőröndÖdön
2013. november 04. 09:12
Minden szava igaz,gratula!
stüszivadász
2013. november 04. 08:29
....és még van képe a ballibeseknek teleordítani a világot,hogy Magyarországon nincs demokrácia és sajtószabadság!.....Az ilyen (a minősítést az olvasóra bízom) bármit leírhatnak .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!