Ki legyen Budapest főpolgármestere?

2014. április 18. 09:04

Alakul a nagykoalíció Budapesten! Mindezt persze a „budapestiek érdekében”. Ha annyira tudják ők ketten, hogy mi a budapestiek érdeke, akkor miért nem tesznek érte?

2014. április 18. 09:04
László János

Vége a parlamenti választásoknak, a kampánynak, a felek elvitázgatnak még azon, hogy ki a többség és mit hibázott a vesztes. Arról persze megint kevés szó esik, hogy a választó hogyan avatkozhat bele a saját életét meghatározó „nagypolitikába”, egyáltalán arról, hogy mégis kinek az életéről vitázgatnak az urak ott fent.

Közeleg egy másik választás, az önkormányzati. Ősszel döntünk (döntenek?) arról, hogy ki irányítja a saját lakásunk körüli terület dolgait, hogy lesz-e park, takarítás, házfelújítás, járdák felszabadítása, stb. Ezek ugye eléggé a saját ügyeink? Nem lenne jó, ha ismét nélkülem, nélkülünk döntenének polgármesterek személyéről, településeink fejlesztéséről. A politikusok már elkezdték a maguk vitáit, kapcsoljunk rá mi, az érdekeltek, érintettek, hogy ne mondjam, TULAJDONOSOK is.

Az én kérdésem, hogy ki legyen Budapest főpolgármestere? (szubjektív tényfeltárás)

Bevallom, nekem nem különösebben szimpatikus Tarlós István. Nem volt már harmadik kerületi polgármestersége alatt sem, és most sem az. Nem is nagyon ismertük egymást, a bringás mozgalmi mivoltom okán találkoztunk csak ritkán, hívott, mentem, ennyi. Mikor főpolgármester lett, akkor is hívott, mentem akkor is, az volt máig az utolsó érdemi találkozónk, eltekintve egy-egy sajtóeseménytől.

Nem gondolom, hogy ez szubjektív a vallomás megrendíti a főpolgármestert. Mert azt sem gondolom, hogy a jó és hatékony városvezetés feltétele kellene legyen, hogy én vagy bárki szeresse a polgármestert. Hány remek várospolitikus volt a világban, aki népszerűtlen rendeletek sokaságát hozta meg. (Persze ha ezek később sikerre vezettek, akár még népszerűek is lehettek.) Például Ken Livingstone, volt londoni polgármester, aki mindjárt a regnálása elején bevezette a dugódíjat, majdnem bele is bukott, végül összesen 8 évig (két ciklusban) tartották meg a választók a főpolgármesterüknek.

Tarlós István tehát, mint írtam, nem az esetem, ennek ellenére örültem, amikor bemutatta 2009-ben azt az elképzelését, hogy a város üzemeltetését egy önálló – de fővárosi tulajdonú – cégbe (BKK) szervezi, és ennek vezetését egy olyan fiatalemberre bízza, akinek szakmai hozzáértését, elkötelezettségét a modern közlekedéspolitika iránt én már korábban megismertem. Láttam azt is, hogy hogyan működött (nem működött) korábban a hivatal, és én is ismertem azt a modellt, amelyet az új elképzelés követett. Láttam, hogy a vezető várospolitikus mögé áll egy jó szakmai koncepciónak, támogatja azt. Jöttek is az eredmények, meg persze a biztosra prognosztizált konfliktusok is. A szakma végezte a dolgát, persze hibákat is vétve, a politika meg – kisebb-nagyobb mértékben – hagyta és néha még támogatta is a nyilvánosság előtt. Mostanában azonban megváltozott a helyzet, a szakma továbbra is a dolgát végzi, eredményekkel meg hibákkal, de a főpolgármester már nem támogatja, sem házon belül, sem a nyilvánosság előtt. Mi másra hivatkozva, mint a KÖZHANGULATRA. Mire??? Az mi? Honnét ismeri? Kik a KÖZ részei, akiknek a hangulata ily sokat nyom a latban? Miért gondolja Budapest főpolgármestere, hogy pusztán csak a jó hangulat megteremtése a dolga? Még a kocsmáros sem adja ingyen a sört, pedig attól garantáltan kiváló lenne a közhangulat.

De akkor ki lesz itt az új budapesti főpolgármester?

Olvasom, hogy az MSZP jelöltje Horváth Csaba („még nem igazi jelölt, még sok belső fórumot kell meggyőznie, bár másik jelölt nincs is”, számol be komolyan egy TV riportban). Nekem ő sem az esetem, ha bárkit is érdekel ez. Vele sem nagyon ismertük egymást, a bringás mozgalmi mivoltom okán találkoztunk csak ritkán, hívott, mentem, ennyi. Mikor majdnem főpolgármester lett, akkor is hívott, mentem akkor is, az volt máig az utolsó érdemi találkozónk, eltekintve egy alkalomtól. (Kopipészt) Az MSZP környezetvédelmi tagozata – vagy mi – hívott meg, beszéljek a kerékpár szerepéről a városi közlekedésben. No ezen ő is ott volt, és csendesen asszisztált a szokásos „vitához” a hallgatósággal arról, hogy természetesen minden közlekedési baj a bringások miatt van. Azért csak elolvasom a nyilatkozatait, hallgatom a vele készült riportokat, és – lám – KÖZHANGULAT-ügyben kialakulóban van a nagykoalíció. Ő is azt lesi, és nála sem értem, hogy számára ki a KÖZ. Olvasom a programjában: legyen a BKV-bérlet (nem ingyenes, azt régebben találta ki, mégse választották meg annak idején) 3000 Ft a nyugdíjasoknak, duplázódjon meg a gyalogosforgalomtól független, összefüggő kerékpárút hálózat jelenlegi 170 km-es szakasza, (miközben a 170 km 60 %-a éppen nem független ma sem a gyalogosforgalomtól, finoman szólva). „Van kidolgozott program, de folyamatosan csiszolgatjuk a változások és a beérkező lakossági észrevételek függvényében”, aztán az istennek se találom az MSZP Budapest-programját, hogy csiszolgassam én is. Amit idéztem, azt Horváth úr honlapján látom, dátum nélkül, de elsősorban egy szó nélkül a modern, integrált és főleg fenntartható közlekedéspolitikáról. Vannak viszont nyilatkozatai, elsősorban a BKK és vezetője mint főbűnös tevékenységéről, nagy összhangban Tarlós úrral. Most például azt olvasom, hogy a regnáló főpolgármesterünk az MSZP-frakció vezetőjének információja alapján indít vizsgálatot a BKK és annak vezetője, Vitézy Dávid ellen az új trolik közbeszerzése ügyében.

Mondom, alakul a nagykoalíció Budapesten! Mindezt persze a „budapestiek érdekében”. Ha annyira tudják ők ketten, hogy mi a budapestiek érdeke, akkor miért nem tesznek érte? Lenne néhány ötletem:

  • Zöldfelületek hatékony és nagy léptékű növelése ezek beépítése és kikövezése helyett (Néhány példa: A Normafán nem sportközpontot kell építeni, hanem a meglévő erdőt megvédeni. A Városligetbe nem Múzeumi negyedet kell építeni, hanem a parkot növelni. A MÁV területeire új városi parkokat kell telepíteni, ezzel növelve a környezet értékét, de nem ideiglenes hasznosítás keretében, ahogy mostanában hallatszik, hanem végleg.)

  • A meglévő kb. 4000 km útfelület és járda használatának „demokratizálása”. Most ezek legnagyobb része a lakosság kb. 30%-a számára nyújt csak megfelelő (?) szolgáltatást, azoknak, akik azt autóval használják. (Példa: a parkoló autók használják az utak és járdák felületének majd’ 50%-át, lehetetlenné téve a gyaloglást is.)

  • Budapest önkormányzati rendeleteinek átvizsgálása és korszerűsítése a modern és fenntartható város érdekében (Példa: megszüntetni a járdán parkolás lehetőségét, változtatni az új építmények garázslétesítési kötelezettségének szabályozását.)

  • Olyan szabályozási környezet megteremtése, amely serkenti a sokszínű és modern építészet megjelenését Budapesten.

  • A közlekedés és az építészet összhangjának megteremtése, mert egyik sem működik a másik figyelembe vétele nélkül

  • A Duna bekapcsolása a város lakosainak életébe.

A listát folytathatnám sokáig, de hátha megteszik ezt a jövő jelöltjei. Akik a reményem szerint nem a rövid távú siker érdekében lesik a KÖZvéleményt, hanem értő várospolitikusként fogalmazzák meg Budapest jövőképét, és következetesen végig is mennek az így megfogalmazott célhoz vezető úton, alkalmilag még a népszerűtlenséget is vállalva. Várom a jelentkezőket!

László János

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2014. április 19. 09:43
alapvető problémák vannak ezzel a felfogással a többség nem kerékpáros, ez meg egy kizárólag kerékpáros szempontokat figyelembe vevő szemlélet, kis zöldséggel megfűszerezve mindezekkel csak akkor lehet foglalkozni, ha a város alapvető működési problémáit már megoldotta valaki úgy mint tömegközlekedés, közlekedés, ezzel szorosan összefügg az élelmiszerellátás, hiszen közlekedési akadály, mint taxisblokád - pl teljes útlezárások esetén- ez se működik, ahogy a szemét elszállítása sem, na és ott vannak a közszolgáltatások, amik ugyan nincsenek önkormányzati kézben, de ha nem műküdnek, az biztos az önkormányzat nyakában landol, úgymint a víz-, csatorna- elektromos hálózatok megbízható működése, a parkolási lehetőségek-tömegközlekedés lehetséges összehangolása, és komolyabb vizsgálata annak, hogy egy adott helyre telepített bevásárlóközpopnt mit fog okozni közlekedési szempontból, illetve a tapasztalatok alapján a lámpák periódusainak áttervezése (pl Kerepesi út, Bocskai út, a bev. központba igyekvők blokkolják az egész forgalmat, mert a rövid kanyarodósáv és a rövid zöldek miatt feltorlódnak az odaigyekvők, és akadályozzák az egyenesen továbbmenni akarókat stb. és a finomságok csak ezután jönnek, a kutyaszar tól a hajléktalanhelyzetig, aluljárókig
Örs vezér
2014. április 19. 07:35
Ahhoz, hogy a város élhetőbb legyen, megvalósuljanak a z említett célok.céltudatos, jó szervező ember ellene polgármesternek.Neki pedig támadhatnak országos ambíciói és itteni sikeressége miatt veszélyt jelenthet a partvezetőkre. Ezért nem volt soha komoly FIDESZ-es jelölt Tarlós előtt, Demszky azért garázdálkodhatott a Budapest élén 20 évig mert nem akart feljebb lépni. Budapest és az ország balszerencséjére egyik párt vezetése sem igyekszik alkalmas jelöltet találni,csak olyat aki alatt nem hűl ki a szék, é nem veszélyezteti őket. pl Horváth Csaba, aki vakok között inkább félszeműnek tűnik. Tarló szerintem alkalmasabb, csak gazdáig a jövőre tekintettel eljelentéktelenítik a posztot. Az , hogy közben az ország motorja 20 éve csúszik lefelé egyiknek nem számít.
kitiltott
2014. április 18. 19:17
Ezek az emberek akik így gondolnak mint "EZ A BRINGÁS vEZÉR" csak azt nem veszik figyelembe hogy ő mint biciklis egy kanyit nem fizet az autósok által befizetett adókból épült uttesten kialakított sokszor tök felesleges biciklisávokért ez ember bizots bringával jár bevásárolni a Tescoba , bringával jár a csomagjaival áruival a város északi végéből a városba ez az ember nem csak vak hanem süket is és ráadásul ostoba..azt hiszi ha az autósokat kiszállítják az autóikből nem fog azonnal összeomlani a most egész jól müködő BKV hálózat.. ez az ember azt hiszi hogy a legtöbb ember Passzióból jár autóval és nem azért mert cipel valamit vagy a munkahelyéről még el kell ide oda jutni vagy vidékre vagy a város környékére Úgy gondolom elnézve a lakótelepek napközbeni "70%osan tele" parkolóit , hogy akinek nem szükséges nem jár autóval mert nem is nagyon tellik rá a 400 ft feéletti benzinár eléggé korlátozza az autó használókat. szóval én a bicikli utak helyett inkább arra koncentrálnék hogy legyen több gyorsforgalmi út ahol gyorsan ele lehet jutni A pontból B pontba Délről Északra vagy keletről nyugatra minél gyorsabban eljutnak a céljaikhoz annál kevésbé szennyezik a levegőt Ma egy átlagos reggelen a forgalom sebessége Budapesten 5-10 km / óra ezt kellene legalább megduplázni hogy kisebb legyen a lég szennyezés Mivel sajnos a Duna átlag vizhozama az utóbbi 2-3 évben jelentősen csökkent lassan a rakpartokat ki kell majd szélesíteni minimum egy egy sávval mert a kiránydulóhajókról 20 - 30- méteres hidakon lehet majd partra szállni
kitiltott
2014. április 18. 19:01
Maradjon az a polgármester aki a legtöbbet tette a rendszerváltás óta Budapestért és az itt lakókért Tarlós István!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!